AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

RANDOMKULT

SZÁRNYASZEGETT?

Satan's Angel - Isteni színjáték (2008, Windom); - Haláltusa (2016, Képregény Kedvelők Klubja))

2016. augusztus 31. - Szujó Norbert

2007-ben jelent meg az akkor 18 éves Várai Artúr, SATAN'S ANGEL című szerzői képregénye a WINDOM kiadó gondozásában, amely (nem titkoltan) egy sorozat első része akart lenni. Tudomásom szerint nem volt különösebb kritikai visszhangja és eladási rekordokat sem döntögetett - én egy tavalyi képregénybörzén találkoztam vele, amikor is ingyen osztogatták a belépő mellé. Ez azért jól jelzi, hogy "mennyi raktáron maradt", arra pedig szerintem kevesek tippeltek volna, hogy a történet folytatódik. A 2016. júliusi, azaz "első nyári" képregénybörzére időzítve jelent meg a SATAN'S ANGEL második kötete és ez jó alkalom rá, hogy felelevenítsük az első és górcső alá vegyük a második fejezetet.


Ami számomra meglepetés volt: a második rész lezárja a történetet és Várai Artúr nem mostanság, hanem az első után nem sokkal alkotta meg. A folytatás megértéséhez érdemes ismerni az előzményt.

dsc_0005.JPG

Az első rész története szerint Arthur Phoneix (beszédes név - túlságosan is) egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság után csaknem halálos sérülést szenved, amikor az őt üldöző rendőr hátba lövi. A halál küszöbén felismerve bűne súlyát elhatározza, hogy önkezével vet véget szenvedéseinek, ám ezt meghiúsítja egy természetfölötti hatalom: Arthur Phoenix emberfölötti erőre, gyorsaságra, misztikus képességekre és halhatatlanságra tesz szert. Ő azonban nem érzi szerencsésnek magát: örök életét örök kárhozatként éli meg, mely alól csak akkor szabadulhat, ha minél több ártatlan lelket megment. Ezért éjszakánként maszkot húz, angyalszárnyain repkedve járja a várost és törvényen kívüli igazságosztóként csap le a legundorítóbb bűnözőkre. Ezt a tevékenységét (mindkét részben) csak egy rövid jelenetben láthatjuk, a történet fő vonulatát inkább a magánéleti konfliktusok adják, ami gyakorlatilag egy bűnügyi dráma, leszámolással, bosszúval, szerelemmel. A történet számos fordulatot tartogat, nem lövök le több poént, de a lényeg szerintem így is érthető: sajnos a forgatókönyv nem különösebben eredeti, a karakterek sablonosak,  olvasás közben több cím is felrémlik, mint "forrásmű" vagy hivatkozási alap. Nekem a SIN CITY és a SPAWN jutott eszembe, más fórumokon a LUCIFERt is emlegették. Phoenix, mint oly' sok "sorstársa", szeret árnyékból előlépve rémisztgetni és templomtornyok keresztjén ücsörögni.

Félreértés ne essék: a SATAN'S ANGEL története nem rossz, sőt fordulatos és izgalmas, lényegében (a második rész végére) minden szálat elvarr, sötét, borongós hangulata megkapó, koncepciója jól kidolgozott. Egyszerűen csak sablonokból építkezik és jól bejáratott eszközöket használ. A történet végére a főhős kálváriája is értelmet nyer, a lezárás ügyes.
A szövegkönyv talán nem túl összetett, de a főhős, gyakran az ellenfelek, áldozatok gyenge mondataira éles fekete humorral reflektáló, belső monológját közvetítő narráció azért nem rossz, még ha a SIN CITY (film) jut is róla eszünkbe.

Érdemes még megvizsgálni a két rész viszonyát. Mindkettő kerek, egész, lezárt. Az első rész értelemszerűen felveti a folytatás lehetőségét, mégis jól kidolgozott történetvezetése van, nem lóg a levegőbe. Sok kérdés, ami nyitott marad az első fejezet után, a második füzetben kerül megválaszolásra, a folytatás kiegészíti, árnyalja az előzmény esetleg felületes vagy homályos részeit, új szereplőket hoz be, új fénybe helyezi a korábban megismert karakterek motivációit.
Én speciel arra számítottam, hogy a második rész nyitottabb lesz, mert a karakterben és mitológiájában benne rejlik egy epizodikus koncepciójú képregény-sorozat lehetősége, számonként újabb és újabb esetekkel, drámákkal, egy erős átívelő sztoriszállal.

Ami a képregényeknek leginkább erőssége, az a látványvilág.

Van néhány elnagyolt karakter, néhány túl művi beállítás, ám összességében Várai Artúr stílusa lenyűgöző. Képei kicsit Doré vagy Dürer metszeteit idézik, egyszerre sugárzik belőlük a reneszánsz keresztényi fennköltség és az antik letisztultság. Emberalakjai (a fontosabb karakterekről van szó, a többi kellék) márványszobrokhoz hasonlóan tökéletesek, főhőse "übermensch" hérosz, az antagonista az Ő tükörképe - egyedül a férfiak arcán látszik némi meggyötörtség, ápolatlanság, de csak annyira, hogy ne rontsa le az arcvonások Donatello vésője alá illő arányosságát. Mindehhez vörös motívumokat használó, fekete-fehér színvilág, a keretezést gyakran mellőző, montázsszerű, izgalmas képrendezés társul.

A kiadványok kiváló nyomdai minőségben láttak napvilágot, a borítók erősek, a lapok fényesek, a feketék mélyek, a fehérek tiszták, a vörös kísérőszín élénk. A második szám címlapképe nekem nem tetszik annyira, mint a hátsó borítóra került, elvontabb rajz.

A SATAN'S ANGEL jó képregény. Nem forradalmi vagy eredeti és (tény, ami tény) a világot megváltani (remélem) nem akaró, csak a saját stílusukban remekelő magyar képregények közül is jelent már meg jobb az utóbbi pár évben is. De ha csak azt nézem, hogy az idei, ELSŐ NYÁRI KÉPREGÉNYBÖRZÉn ez a mű mentette meg a magyar zsánerképregény becsületét, már kihagyhatatlan vétel. Kár, hogy az első szám már beszerezhetetlen.

dsc_0009.JPG

Várai Artúr jövőbeli, más stílusú munkáihoz sok sikert kívánok!

SATAN'S ANGEL cím

Isteni színjáték alcím
2007 megjelenés éve
Windom kiadó
36 o., ff. (kísérőszínnel), füzet forma
1200 Ft ár
978-963-8779-70-0 ISBN

Haláltusa alcím
2016 megjelenés éve
Képregény Kedvelők Klubja kiadó
36 o., ff. (kísérőszínnel), füzet forma
1000 Ft ár
978-963-89700-9-1 ISBN
---

A kiadványokban szereplő képregényeket
Várai Artúr írta és rajzolta

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://randomkult.blog.hu/api/trackback/id/tr218913692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása