A VIGRIDről már 2014-ben jelenetek meg koncepciórajzok, de 2015-ben derült ki az egyszeri érdeklődők számára, hogy mi is lesz. Vadas Máté sokáig félkész, sci-fi/fantasy képregénye a nagy érdeklődésre való tekintettel készült el végül és most meg is jelent - igaz, nem az egész mű, csak az első fejezet. Az eseménynek nem lett különösebb visszhangja és szerintem ennek az az oka, hogy a hazai képregény-barátok jó többsége (most arról a rétegről beszélek, akik egyáltalán olvasnak magyar képregényt) egy ingyenes, elektronikus kiadványt nem tart "teljes értékűnek" nyomtatott, füzetes vagy kötetes társaihoz viszonyítva. Pedig a több visszajelzés azért lett volna jó, mert talán lett volna értelme legalább kis példányszámban kiadni akár füzetes, akár (később) kötetes formában. A magam részéről annak is örülök, ha így fut végig a sorozat, de azért remélem, hogy végül mégis megtalálja "saját útját" a nyomtatott kiadás felé. Ugyanis a VIGRID nem olyan képregény, amit szégyellenék kirakni a polcra.
A KÉPEKET A KORÁBBAN NYILVÁNOSAN KÖZZÉTETT ELŐZETES, SZÖVEG NÉLKÜLI OLDALAKBÓL VÁLOGATTAM. A TELJES ELSŐ FEJEZET A LENTI LINKEN OLVASHATÓ!
Vannak olyan "alapmotívumok", amelyek eredete régre (nagyon régre) nyúlik vissza, de időről időre visszatérnek egy-egy művészeti alkotásban, regényben, filmben, képregényben... Ezek gyakran "elrejtőznek" a kíváncsi szemek elől, máskor nagyon is "látványosak". Általában a sikeres motívumok azok, amelyek gyakoriak és azonnal szembetűnnek. Alkalmazásuk sokszor nem tudatos, de mivel jelenlétük a siker záloga lehet, nem csodálkozhatunk azon, hogy egyes alkotók szándékosan a lehető legtöbbet használják fel belőlük. Ezeket az "alapvető motívumokat" nevezzük (Richard Dawkins nyomán) mémeknek (és nem az interneten terjedő vicces videókat, képeket, gifeket, levélszemetet). Ha egy alkotásban felfedezzük a sikeres mémek jelenlétét, akkor esetenként azt mondjuk, hogy "sablonos" vagy "jól bejáratott paneleket használ", esetleg "nagy elődök előtt tiszteleg", a kifejezések még a végtelenségig sorolhatók. Ezeknek (a mémek szempontjából) pontosan ugyanaz az értelme - a bennük rejlő "többletjelentés" és érzelmi töltet inkább a használójukról árul el valamit, mint a vizsgált műről.
Én azt mondom, a VIGRID nagy elődök előtt tiszteleg (akik/amik nem mindig tisztelegnek ugyanígy az önnön nagy elődjeik előtt) és tudatosan alapoz olyan érzelmekre, amelyek a befogadók többségében nagy eséllyel kialakulnak bizonyos mémek hatására. Igen, "sablonos" és "bejáratott panelekből építkezik", de vérmérséklet kérdése, hogy ezt mennyire érezzük negatív tulajdonságának. Én az előzetes "reklámkampány" alapján egy laza, vagány, pörgős űrkalandra számítottam és pontosan azt kaptam.
A történet elején Rob, egy a Földről származó űrkalandor (mint később megtudjuk, csempész, kereskedő) Sznú, a humanoid, macskaforma idegen nő társaságában egy térkapu megépítésén fáradozik - a hazaút reményében. Valami azonban rosszul sül el: a térkapu felrobban, az átjáró megsemmisül, teljesen kimerítve az űrhajó energiáját. Ráadásul kiderül, hogy a portálon átjutott egy ember, aki azonban súlyosan megsérült és élet és halál között lebeg. Miután (némi sci-fi technika segítségével) felépül, kiderül, hogy nem emlékszik semmire, nem tudni tehát, ki ő. Rob elmeséli neki a történetét és a galaktikus játék jelenlegi állását, a status quo-t is felvázolja. Nincs idejük azonban sokat cseverészni - űrkalózok támadnak rájuk.
Ebből a kis ízelítőből is kiderül, hogy a történet bizony nem Asimov vagy Stanislaw Lem örökségét viszi tovább - gyakorlatilag teljes egészében a Star Wars által csúcsra járatott (persze leginkább a mitológiai és a művészettörténeti kultúrkincsből átemelt) "science fantasy" motívumokat használja, olyan magától értetődőnek beállítva őket, hogy jelenlétük nem is zavaró. Jusson eszünkbe: néhol a Baljós árnyakkal kezdődő előzmény-trilógia sem tudott ennyire jól belesimulni a George Lucas által megálmodott mesevilágba.
Akárhogy is, ha a VIGRIDben azt olvassuk, hogy "lázadó", "kereskedő", "finánc" vagy "kalóz", akkor azonnal tudjuk, miről van szó és nem várunk magyarázatot - nem értetlenkedünk a afelett, hogy egy csempész a "jó", a finánc meg a "rossz" oldalon áll; az Ősökről szinte semmi nem derül ki, mégis TUDJUK, hogy ők fektették le a galaktikus játéktér alapjait és azon sem lepődünk meg, hogy a '80-as '90-es években oly népszerű ufós, emberrablós történetek "kis szürke" idegenjeihez "hasonlítanak".
A karakterek-típusok is hasonló elv alapján lettek kidolgozva. Rob mentor-, apafigura, akin látszik, hogy már "túl van egy trilógián", emellett kalandor a régimódi fajtából, elegáns köpenyt viselő vadnyugati hősnek tetszik. A múlt nélküli idegen a tanítvány/fiú alakja, egyben a csapat hős lovagja, még a titulushoz illő páncélt is kap. Sznú nőalakja az egzotikus "benszülött" szépség, szoros érzelmi kapcsolatban áll Robbal, mégis segít a kapu megépítésében, holott az elválásukat jelentheti. Van itt még Zora, az érdekes Yoda-figura és biztosan lesz egy kívül-belül sötét és velejéig romlott főgonosz is.
Érdekesség még az amnéziás csapattag szerepeltetése, hiszen ő képviseli a kívülálló, tehát a befogadó szemszögét. Ugyanúgy nem ismeri a világot, mint az olvasó és ugyanazok az előítéletei is. Hiszen mi mást akarhat egy mögénk lopódzó, gyíkszerű monstrum, mint megenni?
A történet szerintem kielégítheti a stílus kedvelőit - különösebb írói bravúrokra nem kell számítani: a szöveg egyszerűen csak tisztességgel össze van rakva. Néhány elejtett utalásból ismerhetjük meg pl. a világ technikai szintjét. E nélkül nehezen lenne értelmezhető, hogy az egyik szereplő egy az űrhajóhoz kötözött kábelen lóg a nyílt űrben, egy szál western-kabátban, úszósapkában, pilótaszemüvegben (ez egy több környezethez adaptálódni képes, saját erőforrással rendelkező "szkafander-páncél" ugyanis). A szereplők múltjáról is meg tudunk ezt-azt, ezt a dobozos narráció is segíti. A szövegkönyv a képekkel teljes összhangban működik, ami egy képregénynél nem hátrány.
Persze egy űrkalandnál nagyon fontos a látványvilág. Vadas Máté egyedi, azonnal felismerhető rajzstílusa, karikatúraszerűen eltúlzott, rajzfilmesen képlékeny alakjai talán megosztják az olvasókat (főleg ha a klasszikus szuperhős-képregények "görög héroszait" vagy az anatómiailag pontos ábrázolást kedvelik), technikája azonban modern, friss és érzésem szerint mindig ad valami pluszt a történethez. A csaknem tíz évvel ezelőtt elindult, szintén az interneten, ingyenesen hozzáférhető, ám sajnálatos módon máig befejezetlen GOR LÁNCAIban a zsigeri explicitást jól "visszafogják" a képek, de kellően mozgalmasak és energikusak. Legutóbb pedig az újságárusi terjesztésben futó, idén befejeződött TITÁNEMBER lapjain csodálhattuk meg Máté rajzait, ott is a lazaság, a képlékenység jellemezte a figurákat.
A VIGRID esetében ugyanez tapasztalható: nyúlánk, agilis, esetleg testépítő alkatú ember(szerű)alakok az egyik, groteszk, robusztus, kissé torz alakok a másik oldalon - ki-ki a maga "szerepkörének" megfelelő fizimiskával lép színre.
Nagyon fontos a környezet, a világ kidolgozottsága. Az űrhajók már-már szürreálisan eltúlzott, organikus formát kaptak, a bolygófelszínekre az ősi, kissé lepusztult építmények jellemzőek. A színterek kellően kidolgozottak, a falak repedezettek, az eget elszórtan űrhajók pettyezik, idegenek, kósza droidok mászkálnak az utcán, a főszereplő csapat űrjárművének belseje egy spirituálisan emelkedett templomra emlékeztet. Az egyik főhős múltjára viccesen utalva plüsskockák lógnak a pilótafülke plafonjáról.
A képregény színvilága gyönyörű, Máté vitathatatlanul mestere a színezésnek. A fények bearanyozzák a lágy színekben fürdő, ókori pompát vagy rusztikusságot idéző tereket. Az egész meseszerű színdarab, fantasztikus díszletekkel. A Star Wars "régiségével" is modern és emelkedett színvilága és a Baljós árnyakban látható digitális giccs között Vadas Máté megtalálta az arany középutat, de azért a realitástól (vagy akár a filmszerűségtől) messze van a végeredmény - úgy sejtem, szándékosan.
A panelrendezésre is a lazaság és a mozgalmasság jellemző. A panelek formája és elhelyezése a képek dinamikájához igazodik. Máté egyszerűen ért a képregényekhez.
A VIGRID nagyon is üde színfoltja a magyar képregény-felhozatalnak. Várom a folytatást, amiben kiderül, kicsoda valójában a titokzatos címszereplő (maga a cím egyébként a germán mitológiára utal, ott Vigrid az istenek harcmezeje, ahol megvívják a végső csatát - a Ragnarököt) és a "sötét oldal" is megmutatja a foga fehérjét.
Azt nagyon sajnálom, hogy az első rész megjelenése ennyire keveseket érdekelt. Így valószínűleg nem fog megjelenni nyomtatásban a teljes mű, de az ingyenes, interneten elérhető képregények jövőjét tekintve sem jelent sok jót a befogadók közönye. Soha sem lesz magyar képregényes Tapastic.
A VIGRID első fejezete ITT OLVASHATÓ.
A szerző más munkáival kapcsolatban sok érdekes információ és előzetes anyag böngészhető VADAS MÁTÉ BLOGJÁN.
