AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

CÉLTALANOK, ÚTKERESŐK

Interjú Pádár Ádámmal és Szebeni Péterrel, a Céltalan című képregény alkotóival

2017. június 01. - Szujó Norbert

A Randomkult interjúsorozatában magyar képregényeseket, alkotókat, írókat, rajzolókat kérdezek éppen készülő, ígéretes munkáikkal kapcsolatban.

Ezúttal a Frike Comics pályázatának egyik nyertes pályaművével, a Céltalan című képregénnyel kapcsolatban kérdeztem az alkotókat: az író Pádár Ádámot és a rajzoló Szebeni Pétert.
Ezúton is köszönöm, hogy mindketten időt szenteltek a kérdésekre! És köszönöm a rengeteg (köztük több, korábban másutt még nem publikált) képet!

Az interjúsorozat korábbi részei:

Halmi Zsolt (Hármak)
Prim Dániel Attila (The Last Arrival)

MOST: Pádár Ádám, Szebeni Péter (Céltalan)

Mióta foglalkoztok képregényekkel? Mi volt az első közös munkátok?

Szebeni Péter: Külön-külön már mindketten nagyon régóta "képregényezünk", a közös munkák pedig 2011-ben indultak a Busókkal, habár abban még csak színező voltam. Az első valódi projektünk is a Busókhoz köthető, a Kísért a múlt című kötetben rajzoltam először Pádi forgatókönyve alapján.

Pádár Ádám: „Hivatalosan” 2010-ben kezdtem a 5Panelsnél, még az alapító tagokkal együtt: Tálosi Andrással, Molnár Gáborral, Koska Zolival, Papp Imrével és a Gombalovas testvérekkel. Előtte kicsivel jelent meg az első képregényem, ami az Agarak című stripsorozat volt, és masszívan amatőr kezdőként, erőteljesen házi készítésű "zine" jellege volt a kiadványnak. A legelső képregényeimet négy évesen rajzoltam és írtam nagynénémmel, videojáték karakterek voltak a főszereplők. Kvázi megcsináltam a Smash Brotherst képregényben.

csapat.jpg

Mit lehet tudni a Céltalan című képregényetek történetéről? Honnan jött az ötlet?

Péter: A történet főszereplője, Mort egy csendes, zárkózott, lecsúszott figura, aki egy, a múltjában elkövetett bűn elől rejtőzik, de ahogyan az lenni szokott, a múltja utoléri őt. Egy este telefonhívást kap, hogy barátnőjét meggyilkolták. Innentől kezdve a volt társaihoz vezetnek a nyomok és egyesével felkeresi őket. Az alaptörténet egy sima bosszú sztorinak indul, ami hangulatában leginkább a 80-as évek sötét, borongós, lassú filmjeire emlékeztet, John Carpenter munkássága nagy hatást gyakorolt ránk.

De számomra azzal vált érdekessé (és azért vállaltam el), mert egy idő után a cselekmény elkezd egyre jobban kitágulni. A történet több csavarral operál, így nehéz róla beszélni, de egy egészen globális, misztikus vonal bontakozik ki, ami túlnő a főszereplők konfliktusán.

De arra, hogy honnan jött az ötlet, inkább Pádi tud válaszolni.

Ádám: A történet egy elég konkrét és személyes élményből táplálkozott, amikor megszületett. Aztán később, ahogy változott az életünk, egyre inkább rájöttünk, hogy sokkal több mindenre reflektál ez a mű magunkból, mint azt először gondoltuk volna, idővel kinőtte magát. A 80-as évek vagány sötét mozifilmvilága, az erőteljes szintis zenei hangzás, meg a vagány sportkocsik egyértelmű kiindulási pont volt. A munkafolyamat során így nagyon sokat merítettünk és inspirálódtunk ebből a korszakból.

Eleve biztos volt, hogy ez közös projektetek lesz? A történet találta meg a rajzolót vagy fordítva?

Péter: Tudtommal nem B terv voltam, hanem egyből engem keresett meg az ötlettel.

Ádám: Nagyon szeretek másokkal együtt dolgozni, részemről egyértelmű volt, ismerve Peti stílusát és személyiségét, hogy ez az ő története lesz, és hogy ezt vele kell elkészítenem. A történet találta meg a rajzolót.

Hogyan zajlik a közös munka? Hogyan lesz a forgatókönyvből és szövegkönyvből grafikai vázlat, majd kész képregény? Mennyire szóltok bele egymás feladatkörébe?

Péter: Pádi csupán egy rövid szinopszist küldött át nekem, majd először hosszú ideig csak a karaktereket találtuk ki, egyesével megalkotva őket, hogy minél egyedibbek legyenek. Ezután a forgatókönyvet közösen írtuk meg. A kész oldalakat folyamatosan küldtem neki, amiket véleményezett és javaslatokat tett egy-egy javításra, amiket vagy elfogadtam, vagy nem. Ha nem, akkor abból komoly vita lett, mivel mindketten nagyon makacsok vagyunk és ragaszkodunk a saját véleményünkhöz.

Ádám: A forgatókönyv megírása azért volt érdekes, mert azzal szembesültünk, hogy egy ekkora történetnél nem feltétlen látjuk át a dramaturgiát először: mikor kell és mit bemutatnunk, mi után mi következik. Ezért amikor a történetet írtuk, először készítettünk egy lineáris idővonalat, ahol felvázoltuk a kronológiát. Aztán amikor ez megvolt, már átláttuk a cselekményt, tudtuk mit akarunk ezzel elmondani, meg hogy ehhez honnan kell elindulnunk, és melyik az a pont, amire el kell jutnunk, már sínen volt a dolog. Természetesen mivel annyira benne vagyunk ebben, hogy képtelenek lennénk elfogulatlanul rátekinteni a saját gyerekünkre, muszáj lesz bevonni néhány embert, akiknek a segítségével majd kijavítjuk az esetleges hibákat.

szp_celtalan_27.jpg
Az előzetes képek alapján, a Céltalan egy komor, sötét hangvételű, misztikus mű lesz
(és gondolom, ehhez a történet is igazodik). Milyen érzéseket, hangulatokat akartok közvetíteni végső soron és ezt milyen eszközökkel tudjátok elérni?

Péter: Mindenképpen borús, sötét tónusú mű lesz, ami a főszereplők útkeresésére fókuszál, amolyan dráma-horror hibrid, némi akcióval, de azokat elég szűkmarkúan mérjük, inkább a hangulatra, a szereplők közötti interakciókra helyezzük a hangsúlyt.

Ahogy a cím is mutatja, a főszereplőket az elkeseredettség az élet céltalanságának érzése vezérli, és ezt mind különböző módon próbálják feloldani. Nem titok, hogy a képregény készítése során (és már az előtt is) mindkettőnket nagyon sok negatív hatás ért, és ez nagyon erősen rányomta erre a projektre a bélyegét, ezen keresztül dolgoztunk fel bizonyos veszteségeket. Így ez egy amolyan terápiás képregény, de nekem a rajzolás mindig is az volt.

Péter! Az általad megosztott képekről nekem a Testvérek jut eszembe, de a különbségek is szembeötlőek. Mit tartasz elsődleges szempontnak a rajzstílusod alakítása, fejlesztése során?

Péter: Én is mindenképpen érzek hasonlóságot, a rajzstílusban és a hangulatban is. A készítés módja is hasonló, csak akkor még egyedül csináltam az egészet, a karaktereket magamról mintázva, de ez persze nem is volt gond, mivel a Testvérekben egy ikerpár szerepelt. Most már egész kis csapat segít abban, hogy modellt állnak a rajzokhoz, így sokkal változatosabb arcokkal, gesztusokkal tudok dolgozni.

Ezen kívül igyekeztem a Testvérekre jellemző személyes hangvételt is megtartani, és minden főszereplőnél megkeresni azt a pontot, amivel tudok azonosulni. Azzal ellentétben ez egy nagyobb ívű történet és nem csak terjedelmében, hanem minden tekintetben. Több szereplővel dolgozunk, több helyszínen, ellentétben a Testvérek már-már kamaradráma szerű történetvezetésével.

Igyekszem folyamatosan fejleszteni magam, és új technikákat kipróbálni, új stílusokkal kísérletezni, mivel még mindig nincsen igazán bejáratott saját stílusom. A fotóreferenciák alapján dolgozás, elsősorban azért alakult ki, mert nagyban megkönnyíti a munkát, és gyorsabb, de ezután a képregény után ismét szeretnék más vizekre evezni. Most úgy fél éve a Manzart Rajziskola és Művészeti Műhely diákjaként hagyományos technikákat tanulok, vagyis az autodidakta módszer helyett életemben először művészeti tanulmányokba kezdtem. Remélem, ez idővel meg fog látszódni a képregényeimen is.

Ádám! Jól érzem, hogy korábban nem írtál ilyen sötét hangulatú történetet? Van személyes vonatkozása? A felismerhető, valós helyszíneket te írtad a forgatókönyvbe?

Ádám: Komorabb témákat pedzegettem már korábban, például a Busóknál, de ennyire sötét hangvételű borongós művet nem írtam még eddig. Természetesen van személyes csatolásom a történethez, konkrétan az egész egy szakítás után fogant, egy nagyon depressziós időszakban. Akkoriban éjszakánként az ágyban a laptopomon a Bastille – Off the Night klipjét pörgettem egyfolytában. A klipben szereplő nyomozó gyilkossági helyszínekre furikázott a menő kocsijával miközben a helyszíneléseken a hullák a dal szövegét és refrénjét énekelgették. Ez volt az ihletadó inspiráció. Aztán, mint mondtuk, ez szépen kinőtte magát egy olyan terápiás jellegű dologgá, amivel igazából próbáltuk mindazt a sérüléseinket földolgozni, amiket az életünk során szereztünk.

 

Néhány, már szöveggel ellátott oldal – ERŐSEN 18+ TARTALOM!!!

A történetben különös szerep jut a maszkoknak. Mit jelent számotokra ez a nagyon ősi szimbólum?

Péter: Nem először foglalkozunk már a témával, a Busókban is kiemelt szerep jut a maszkoknak, a jelmezeknek. Kicsit ahhoz hasonlóan ezek a maszkok is különleges képességekkel bírnak. A viselőjük másvalakivé, többé válhat, mint aki eredetileg, és így igyekeztünk is játszani azzal, hogy valaki mennyire változik meg a viselt maszk által, más személyiséggé válik-e, mi marad belőle, ha lehull a maszk, és hogy a képregény szereplőinek maszkjai mögött milyen valódi emberek rejlenek a saját kis nyomorúságaikkal.

Amúgy a maszkok a személyes életemben is kiemelt jelentőséggel bírnak, mivel a másik hobbim a cosplay. Élvezem, hogy akkor az emberek nem felém közelednek, hanem a választott karakter iránti rajongásukat fejezik ki. Így egy csöppet meg tudunk mártózni abban a népszerűségben, ami igazából nem nekünk szól. Ádám szerint ez exhibicionizmus. Lehet, igaza van, de nem érdekel.

Ádám: Én azt hiszem, pont a másik véglet vagyok, aki pont azért kötődik és vonzódik a maszkokhoz, mert az elrejt. Érdekes, mert talán ez az árnyékszemélyiségeinkre reflektál inkább. Péter viszonylag egy kevésbé szociálisan érzékeny ember képét mutatja kifelé, miközben belül nagyon is az. Én meg kifelé próbálok érzékeny lenni, és talán a bensőm az ami inkább visszafogott, tartózkodóbb. Több hasonló visszatérő motívum is van a műveimben, ilyenek a maszkok, és az agarak is, a Céltalanban is lesz agár.

Sok képregényt írtatok és sokat rajzoltatok. Mindkét területen otthon érzitek magatok? Mik az egyik, illetve a másik nehézségei?

Péter: Folyamatosan vannak történetötleteim, csak nem mindig tudom, melyik mennyire működne, így erről egy ideje igyekszem kikérni mások véleményét. Folyamatosan a történetmesélés a célom a képregénnyel, így alapvetően nem tartom magam csak rajzolónak, de rajzolóként otthonosabban mozgok.

Ádám: Számomra a képregényeknél sokkal izgalmasabb a tervezői fázis, mint maga a kivitelezés, a karakterekkel való „beszélgetés”, a karakterek kitalálása, a világ megismerése. Szeretek rajzolni is, de maga a képregény megrajzolásához nincs annyi türelmem, mint mondjuk Petinek.

Vagy a marketing-stratégiátok volt hatásos, vagy tényleg a Céltalan lesz életetek egyik “fő műve”. Jól látom?

Péter: Ez érdekes, mert igazából még be se nagyon izzítottuk a marketing gépezetet, mivel olyan messze van még a megjelenés. De igen, én is így érzem, de nekem szinte mindig az aktuális projekt tűnik életem fő művének. Most erre nagyon sok időt és energiát szánok rá, és nagyon sokat teszek bele magamból.

Ádám: Nem merném kijelenteni, hogy a Céltalan lenne életem fő műve, minden képregényünk más és másmiért fontos és meghatározó. A Céltalan is az, de ha muszáj, lenne mondanom egy tényleg minden tekintetben fontos és egész életen át meghatározó munkát választanom, akkor az egyértelműen a Busók lenne az.

 

A képregényben a maszkokon túl, a járműveknek is fontos szerep jut.

A képregény már hosszú ideje készül. Mik a legnagyobb nehézségek egy ilyen kreatív projekt esetében?

Péter: Ezen lehet Pádi ki fog akadni, de az őszinte válaszom, az, hogy megunom. Tini koromban simán tele rajzoltam vagy 100 oldalt képregénnyel egyhuzamban, szerintem úgy egy éven belül, igaz, akkor nem volt életem. Ez pedig a maga 90 oldalával most így munka után rajzolva egy 2 éves projekt, talán több is lesz. De már a kétharmada megvan.

Időnként, hogy visszaálljak rá, be kell iktatnom ilyen egy hónapos szüneteket, amikor mással foglalkozom, hogy utána újult lendülettel ugorjak neki. Az egyik ilyen szünetben készült el a Lénárd Laci által írt képregényem a CSKA-ba.

Ádám: Peti nyilván hülyeségeket beszél, mert mért akadnék ki ezen. Én személy szerint jobban is élvezem az írást meg a karaktertervezést. Azzal viszont egyetértek, hogy a legnehezebb talán „leseggelni” ezt a (jelenleg) 88 oldalt.

Mit éreztetek, amikor megnyertétek a Frike Comics pályázatát? Mi volt az első gondolatotok?

Péter: Nagyon kevés időm volt ünnepelni, és kiélvezni a pillanatot, mondjuk olyan fél óra. Aztán a kaotikus életem akkor is éppen közbeszólt.

Ádám: Nagyon jól esett, extatikus élmény volt, de hát minden alkotónak jól esik hogy ha elismerik azt, ha ott van mindig a sodrásban és kitartóan dolgozik. Aztán amikor megvolt ez az öröm, Peti kaotikus élete akkor is éppen közbeszólt.

Nem tudom, mennyit árulhattok el ebből, de muszáj megkérdeznem: pontosan mit jelent a Frike támogatása? Mikor és milyen formában jelenhet meg a képregény?

Péter: Abban egyeztünk meg, hogy ők fizetik a kiadást, és terjesztik a köteteket, de még nincs semmi konkrétum, először a legeslegfontosabb feladat van még hátra, be kell fejeznem a képregényt.

Ádám: Igen. Be!

mort_copy.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://randomkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7812545455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.