A Black Aether ötödik, idei első száma tökéletesen hozta az elvárható színvonalat, de elhiszem, ha sokan többet vártak.
Egy év hosszú idő egy kis példányszámban megjelenő magazin éltében, még akkor is, ha csak negyedévente jelenik meg. 4-5 szám bőségesen elég ahhoz, hogy megszilárduljon a koncepció, kialakuljon egy szilárd olvasói tábor. Ám mindez elkerülhetetlenül magával hozza azt is, hogy az emberek megszokják a lap jelenlétét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Black Aether ötödik számáról már az egyébként az "alulról jövő" kulturális törekvéseket lelkesen támogató blogok, portálok sem írtak. Nekem sincs jó mentségek a téma halogatására, ám remélem senki nem gondolta, hogy az új számról nem születik bejegyzés a Randomkultra.
Két figyelemre méltó fejlemény azonban jótékonyan a The Black Aether online H. P. Lovecraft portál amatőr irodalmi "részlegén" tartotta a közvélemény figyelmét.
Egyrészt a Könyvhétre megjelent Veres Attila Odakint sötétebb című debütáló regénye (az Agave kiadónál), amelyet túlzás nélkül úgy értékelhetünk, mint a weird fiction megjelenése a magyar fantasztikus irodalmi fősodorban. Attila először a Black Aether hasábjain jelent meg írásaival – nyomasztó, szürreális vízióival azonnal belopta magát az olvasók szívébe. Rendkívül figyelmes módon nem csak az író, de a vele interjút készítő, szép számú internetes oldal szerkesztői sem felejtik megemlíteni a magazin szerepét az alkotói pályafutás elindulásában.
Veres Attilával én is készítettem interjút nemrég.
A másik érdekes fejlemény a Black Aether életében, hogy jelentős változások történnek majd a szerkesztési elvben. Kevésbé érdekes, ám fontos tény, hogy ezután nem egyedül a kiadó-főszerkesztő, Tomasics József vesz részt a lapba érkező irodalmi művek elbírásában, hanem a társszerkesztők (Dajka Gábor, Vidra Gyula és jómagam) is.
Ami viszont érdekesebb, hogy a Black Aether név nem egy, hanem négy kiadványtípust jelöl: egy e-bookot, egy nyomtatott magazint, egy antológiát (könyvet) és egy képregényt. A nagy átalakulás miatt az olvasóknak kicsit várniuk kell még egy újabb szám megjelenéséig, azonban addig ők is és az új olvasók is elolvashatják az eddig megjelent lapszámokat online és teljesen ingyen.
A The Black Aether továbbá egy round-robin jellegű irodalmi pályázattal is felhívta magára a figyelmet nemrég.
Azonban a jövőbe tekintés előtt még tartozásunk van a múlttal szemben: lássuk mit kapunk a ötödik számától!
Először is ajándék járt mellé: egy könyvjelző, amin Báti László Gábor és Tomasics József grafikája szerepel. Köszönjük! Én nem használom, mert féltem, viszont nagyon örültem neki.
A címlapot Baukó Dániel nagyon hangulatos festménye díszíti. Valóban illik a kapcsolódó rémtörténet (a Város a város alatt) hangulatához. Sajnos a címfelirat sokat kitakar belőle, de a hátoldalon teljes valójában megcsodálható.
Az aktuális lapszámban az irodalmi műveket illusztrálták: Békefi Tamás, Baukó Dániel, László Márk, Ámon Attila, Vigh Dávid Gr4ss.
Az ötödik számba öt novella került és egy versfordítás. A novellákat jórészt már ismert "BA-s" szerzők jegyzik, azonban érdekes fejlemény, hogy a hazai képregényes színtéren már jól ismert, Gombalovas néven tevékenykedő alkotópáros is szerepelteti magát a magazinban: Békefi Tamás illusztrációval, Békefi Ákos pedig novellával gazdagítja a tartalmat.
Mindenképpen külön figyelmet érdemel Laki Péter versfordítása: H. P. Lovecraft nyomasztó, A ház című versét nem lehetett könnyű magyarra fordítani, jár érte az elismerés!
Őszintén szólva már fogalmam sincs, milyen sorrendben követik egymást a novellák, így önkényes elv alapján veszem sorba őket.
Veres Attila több interjúban említette már Szorozva nullával című novelláját, ami a Black Aether ötödik számában jelent meg. Elmondása szerint ez az első lovecrafti elemeket használó írása, és ez igaz is: azt a befogadói látásmódot parodizálja maró gúnnyal, amivel az író életművét sokan szemlélik. Kultisták, Necronomicon, démonok, szörnyistenek egy szervezett kirándulás látványosságaiként jelennek meg. Mindez a hagyományosnak mondható kihallgatás, naplóbejegyzés vagy búcsúlevél forma helyett egy szubjektív, laikus véleményezésben, az egyik utas (fiatal férfi) narrációjában elmesélve. A lovecrafti téma azonban csak a felszín, a Szorozva nullával hamisítatlan Veres-novella, melyben a természetfölötti fenyegetés erőszakkal tör be az észlelt valóságba, azonban annak nagyon hamar szerves részévé válik. Az emberek pedig, hogy az univerzumról alkotott elképzelésük ne sérüljön nagy mértékben, képesek elfogadni a földöntúli erők jelenlétét, holott azoknak gyakran gyomorforgatóan erőszakos megnyilvánulásai vannak. A történetet végigkísérő, bizarr humor felett végül elhatalmasodik az iszonyat: az lelkével már korábban leszámoló főhős végül testileg is átadja magát az emésztő ürességnek.
Halpofa című írásában Balogh József szintén egy modernebb weird novellát írt. Cselekményét a modern kor realitásába helyezi, hőse kiüresedett, magányos alak, aki egy szörnyeteggel való, ki nem mondott egyezségben látja élete célját. A gyermekkori emlék a rémálomszerű élmény és a korszellem felidézésével telitalálat, annak bemutatása pedig, ahogyan a "kultisták" (lényegében egy rajongói kör) mindenféle ősi tanokra hivatkozva démonizálják, istenítik a ragadozó állatoknál nem sokkal aktívabb entitást, szintén nagyon jól sikerült. Nagyszerű ötlet még, hogy a szektatagok online kommunikálnak egymással és a főhős ezt használja ki céljai elérésére, ám ez nincs teljesen kidolgozva, a végkifejlet pedig nem különösebben váratlan vagy érdekes. Ennek ellenére jó a novella, de több lehetőség volt benne.
Békefi Ákos (a Gombalovas egyik fele) az I. Világháború poklába helyez egy még nagyobb rettenetet. Magyar katonái olasz földön egy meghatározhatatlanul ősi építmény szívébe hatolnak be, ahol szembesülnek egy (talán világméretű) összeesküvés szörnyű eredményével. A hegy gyomrában felébredő iszonyat mintha a háború borzalmainak megtestesülése lenne. Békefi Ákos Fent a mélyben című novellája hamisítatlan rémtörténet, de egyszerű rémtörténet. Narrátora egyes szám első személyben, szeretteinek írt levelében számol be a borzalmakról. Hangulatos novella, a "talán még most is ott van" megállapítás azonban messze van a nyugtalanító végkifejlettől.
László Márk rajza
Bella Katalin már többször bebizonyította, hogy ért a klasszikus rémtörténethez, azonban annak nem a lovecrafti, hanem az azt inspiráló, azt megelőző vonulatát követi, aminek legkiválóbb alakja, stílusteremtő géniusza Edgar Alan Poe volt. Emellett azonban Katalin a saját hangját is egyre inkább kibontakoztatja: pl. mostani, Borzalom a Reid-házban című novellájának női narrátora sokkal szimpatikusabb karakter, mint korábbi hősei. Nyomasztó környezetben álló, komor ház a helyszín, melyben egy sötét múltú, elátkozott család lakik. A miliő leírása és a hangulatteremtés terén brillírozik a szerző. Amikor a hősnő a kitömött kutya felé közelített, szinte láttam a selymes bunda alatt megmoccanó izmokat. A zárás is ötletes, viszont egyrészt túl hamar jön el (az író helyében megfontolnám egy hasonló stílusú regény megírását), másrészt felvet egy érdekes kérdést: a narrátor kinek és hogyan adja át a történetet?
Nem véletlenül hagytam végére Dajka Gábor és Domboróczki Dávid, Város a város alatt című novelláját, és nem az az oka, hogy Gábor hozzám hasonlóan a The Black Aether egyik szerkesztője, sem az, hogy mindketten a (hozzám szintén közel álló) Képregények.net szerkesztői. Nem! Az ok sokkal egyszerűbb: ez az egyetlen lovecrafti rémtörténet a Black Aether ötödik számában.
Lovecraft nem véletlenül fektette le azokat az alapelveket, amelyek az ő stílusát jellemzik. Az a fajta rémtörténet, amit ő újra és újra elmesélt, csak úgy mesélhető el, a mondanivalója úgy adható át a leghatékonyabban.
Szó sincs róla, hogy Gábor és Dávid valami rendkívülit alkottak volna. Lényegében fogták a The Rats in the Walls alapsémáját (a hosszas, a gótikus horror hagyományai előtt tisztelgő felvezetés nélkül) és egy autentikus magyar helyszínbe (az Eger alatt járatrendszerbe) helyezték, amit valószínűleg jól ismernek. A képlet egyszerűnek tűnik: egy nyomasztó, feltárásra váró, titkot rejtő helyszín, egy narrátor, akiről elhisszük, hogy utólag így, ebben a formában át tudta adni a történetet, egy viszonylag hihető motiváció, ami a főhőst előrehajtja és egy kevés, de a mű végéhez közeledve egyre töményebb kozmikus rettenet.
A leírások megteremtik az alaphangulatot, segítenek elképzelni a helyszínt, ám amint a realitás szövetén áttör a misztikum, az elbeszélés rémálomszerűbbé, impresszívebbé válik. A főhőssel együtt láthatunk torz szobrokat – bármit gondolhatunk róluk, de nem tudunk meg többet, mint az elbeszélő. Letekinthetünk a feneketlen mélységbe, ám nem tudjuk meg, valóban egy gigantikus entitással, avagy annak csupán a lehetőségével, a letaglózó gondolatával szembesültünk-e. A lezárás ötletes, bár szintén az említett novellára emlékeztet.
Minden esetre a Város a város alatt jutott ebben a számban a legközelebb ahhoz, hogy ne csak alkalmazza a lovecrafti rémtörténet elbeszélői eszközeit, de jól is alkalmazza azokat. Az eredmény pedig nem csekély: nem eredeti, nem kiemelkedően jó, viszont HATÁSOS rémtörténet. Az pedig ritka kincs.
A Black Aether ötödik száma nem jobb és nem is rosszabb, mint a korábbi számok. Valószínűleg az eddigi felhozatalban több jó novellát találhatunk, mint a legújabb számban. Azonban ha csak a hamisítatlan lovecrafti/weird életérzést, a meghökkentő képeket, a nyugtalanító gondolatokat keressük, nem fogunk csalódni. A magazinnak nem célja, hogy mindig önmagára licitáljon, azonban a már bejelentett "round-robin" pályázat is azt sugallja, hogy kellemes meglepetésekben lehet részünk a közeli jövőben.
Békefi Tamás rajza
