AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

KÉPZELETVILÁGOK TALÁLKOZÁSA

Képtelen történetek, másvilági mesék (Kaméleon Komix, 2019)

2019. április 05. - Szujó Norbert

2018 végén Szűcs Gyula, a Café Postnuclear írója, a Kaméleon Komix alapítója egy érdekes ötlettel állt elő: olyan kiadvány koncepcióját vázolta fel, amiben ismert, hazai képregényesek prózai művei, novellái lesznek olvashatók. Az ötletért elég sokan lelkesedtek, a projekt pedig mindvégig jó kezekben volt, és a végeredményre sem lehet panasz.

Így aztán Gyula összeverbuvált egy csapatot a magyar képregényes színtér olyan karizmatikus alakjaiból, akikről tudni lehet, hogy a tollforgatás más módozatai sem állnak messze tőlük. A médiumok közötti kalandozás azonban nem merül ki annyiban, hogy a “máshonnan ismerős” neveket most novellistaként láthatjuk viszont: a kötetben szereplő írásokat egy átvezető képregény köti össze, amit Wajzer Csaba írt, és Békefi Tamás rajzolt. Emellett extraként egy önálló képregény is került az antológiába, és a Képtelen történetek, másvilági mesék, amely így egy rendkívül szórakoztató és sokrétű kiadvány lett, még sok szálon kötődik más szórakoztató projekthez is.

keptelen_tortenetek_borito.jpgMár a kötet külleme is előre jelzi azt, ami a könyvbe lapozva vár ránk: Tikos Péter lenyűgöző borítórajza fantasztikus kalandokat ígér, míg a címfelirat betűtípusa és a belső lapok minősége a ponyvairodalom szerelmeseinek szívét dobogtatja meg. Ebből már az is kiderül, hogy nem a fantasztikus irodalmi zsánereket újraértelmező, komplex kísérleti prózára kell számítani, de azért a szerzők sok szempontból várakozáson felül teljesítenek.

Persze nem kérdőjeleztem én meg egyikük kvalitásait sem, de azért valljuk be: a “képregényesek novellákat írnak” koncepció nem tűnik többnek annál, aminek hangosan kimondva hangzik. Én, laikusként nem is fedeztem fel “tipikusan képregényes” megoldásokat a novellákban, hacsak azt nem, hogy egyik szerző sem idegenkedik a párbeszédektől, valamint a környezet leírásától. Úgy tűnik tehát, hogy a zsánermű az zsánermű, mindegy, milyen eszközökkel meséli el a történetet, és hogy a zsánerközpontú gondolkodás jó összekötő kapocs lehet a különböző médiumok és olvasótáborok között.

A Képtelen történetek…-be így került a klasszikus weird fiction művek miliőjét idéző, misztikus kaland, modern, abszurd történet, popkulturális utalásokból mixelt Molotov-koktél, de “majdhogynem” realista fikció is.

A sort Lakatos István (műveit a szintén a Kaméleon Komix gondozásában megjelent, Mesék az ágy alól című képregénykötetben olvashatjuk) Buta kis kövér kutya című, rövid írása nyitja, melyben a címszereplő kiskutya az egész világ sorsát a vállára veszi. A novella olvasásakor már azelőtt felsejlett egy klasszikus mese, mielőtt konkrét utalás történt volna rá, a két történet egybeszövése tehát jól sikerült.

Varga Péter munkássága eddig ismeretlen volt számomra, pedig a (Kemenes Istvánnal közösen jegyzett) Stroboscopa és a Bábel verme mondhatni “klasszikus darabok”, mindkettő AlfaBéta-díjat nyert. Az Elefántember legendája című novellája a sötétedés utáni London macskaköves utcáin kalauzolja az olvasót végig, füstös pubok és a múlt század elejéről ittmaradt, egyre csak málló-kopó lépcsők és falak között. Két hőse, Garner és Riley egy ősi titok nyomába erednek, útjukat okkultisták és egy démon állja, ám végül célba érnek. Igaz, végig csak gyalogok egy kozmikus sakktáblán, nyughatatlan, aktív szereplői a történetnek, ami nélkülük érezhetően másképp alakult volna. Bár a már-már lovecrafti, nyomasztó hangulat helyét idővel átveszi a detektív brománc, a misztimum végig átszövi a novellát. És külön kiemelném azokat a finom “ecsetvonásokat”, amikkel Varga Péter egy élő, színes mikromitológiát vázol a szereplők köré.

Itt éreztem először azt, ami később más novellánál is visszaköszönt, és ami az igazi erejét adja az antológiának… De erről később!

keptort2.jpg

Németh Áron (a Roham magazinban megjelent) Bürokraták képregényét ugyan nem ismerem, de amit tudok róla, az elég ahhoz, hogy sokkal jobban vágyjak rá, mint egy egész napos sorbanállásra a hivatalban. A Bürokrata című novellában éppen azok gabalyodnak bele a bürokrácia rágógumihálójába, akiknek pedig nagyon is jól kellene ismerniük. Hiába, no! Bár a bürokrácia az ördögtől való, mi, emberek fejlesztettük tökélyre. Így aztán nem csoda, hogy egy igazi hivatalnok könnyedén leszerel bárkit, aki okosabbnak hiszi magát. Abszurd, szórakoztató, humoros novella.

Wajzer Csaba írta a kötet átvezető képregényét, de egy novellája is helyet kapott benne. Az A pofon pontosan az, amire a címe is utal: rövid, csattanós közjáték, ami pontosan annyira sajog, hogy mindig eszünkbe jusson életünk bizonyos szakaszaiban. Nem épít mitológiát, nem idéz meg súlyos olvasmányokat. Akár igaz történet is lehetne, és ez nem is – még a fantasztikus csattanó ellenére sem – zárható ki.

Varga Bálint Bánk neve több képregényes projektből is ismerős lehet. Ő írja a Nekronin-t és az Unseen Domains dark fantasy univerzumban játszódó képregényeket is. Most épp Az Utolsó Előtti Huszár kampányát pörgetik Tuli Krisztiánnal (a cikk megjelenésekor a kampány már lezárult: döbbenetes, 500 %-os eredményességgel), ám a Képtelen történetek…-be egy egészen más projekttel kapcsolatos novella került bele, ezzel is erősítve a kötet “médiumközi” jellegét. A Vérvörös Szilveszter ugyanis keményvonalas noir, ami a Chicken Police videojáték világában játszódik, tehát szereplői állatok. Bánk a sötét hangulatú, bűnügyi regények és filmek toposzait lazán fűzi fel a történet vázára, de nem a jól ismert díszletelemek és fordulatok teszik olyan bitang erőssé a novellát, amilyen. Hanem az, ahogyan a noir sztoriban az állati világ sajátosságai belesimulnak. Így miközben a csőrök és karmok humor forrásai, addig a keltetőben játszódó jelenetek igazán felkavaróak, már-már horrorisztikusak. Bizony a “ragadozási osztály” nyomozóinak élete nem fenékig tejfel.

A kötet leghosszabb írása, így mintegy gerincét adja a Pokol a tanyán, ami egy Sándor Miklós-történet. Az 1800-as évek végén tevékenykedő, magyar paranormális-nyomozó alakját Tálosi András találta ki és először a Fantorzio magazinban ismerhette meg a nagyközönség. Ám a karizmatikus nyomozó első kalandja egy képregény forgatókönyveként született meg, amit most András novellaként álmodott újra. Érdekes elképzelni, hogy milyen lett volna maga a képregény (ebben Vári Tamás eredeti konceptjei is segítenek), főleg, hogy a főszereplő a cselekmény jó részében sérülten fekszik. Minden esetre aki olvasta a Halál a korzónt, az most sem fog csalódni: a XIX. század végi Magyarország mindennapjai (ezúttal a vidéki uradalmi és tanyavilági élet mozzanatai) olyan érzékletességgel elevenednek meg, hogy az olvasóban kialakul az elvágyódás érzése. A karaktereket könnyű megkedvelni, a természetfölötti fordulatok pedig, bár magától értetődő természetességgel vannak jelen, érezhetően egy “mögöttes világ” részei, erejükkel sokszor az őket megidézők sem tudnak mit kezdeni. Így aztán a Pokol a tanyán lezárása nem olyan megnyugtató, mint azt a rejtélyvadász kalandtörténetektől megszokhattuk.

Természetesen az antológia szerkesztője, Szűcs Gyula is hozzátette a magáét: a Sarló, kalapács, boszorkányság című novellája a szerzőtől megszokott lazaságot hozza, tele van retro-popkult utalásokkal az 1980 után, 2000 előtt születettek színes gyermekkorából. A gondolatokat lenyugtató, levezető írás ez, amitől szánt szándékkal eldobod az agyad. Hiszen minek is térnél vissza a szürke, unalmas valóságba, ahol nem minden John Caldwell-regényekről, ökörködésbe fulladt szerepjátékülésekről és hangalámondásos akciófilmekről szól?

keptort.jpgEgy teljesen önálló képregény is került a kötetbe. Békefi Ákos rémlátomásában az Első világháború borzalmai elevenednek meg. A katlan egy nyomasztó rémtörténet, amiben a lövészárkokban sínylődő katonákra támadó természetfölötti erők a háború lelki-testi tortúráját tükrözik. Komor vízió, a lehetőségekhez mérten pozitív végkicsengéssel. Wajzer Csaba és Békefi Tamás, a novellák közötti szünetet kitöltő képregénye vicces, szórakoztató történet, idegen parazitával, öltönyös kormányügynökökkel, sok-sok képi utalással. Érdemes többször elolvasni.

Az antológia rendkívül változatos, mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét. De összességében éppen az adja a kötet báját, hogy a legkülönfélébb történetek is ugyanazon a hangon szólnak az olvasóhoz. Hiába kerültek ki a szerzők képregényes és egyéb közegekből, nem kötöttek kompromisszumot semmilyen téren. Egyetlen olvasó sem érezheti magát kirekesztve attól, hogy nem érti a játékos, vagy éppen az irodalmi utalásokat. A kötet szerzőinek és az őket harcba hívó kiadónak a legnagyobb érdeme az, hogy szerethető karaktereket, új hősöket adtak a közönségnek. Én leginkább Sándor Kristóf és barátai, illetve Az elefántember legendája és a Chicken Police főszereplőinek visszatérésére számítok. És bár a Képtelen történetek, másvilági mesék sok szempontból rendhagyó kiadvány, ugyanabból a lelkesedésből, tenni akarásból táplálkozik, ami a magyar képregényes színtérre minden körülmények között (pl. a jobbnál-jobb és kevésbé jó külföldi képregények dömpingje közepette is) jellemző. Bizony van mit tanulnunk tőlük.

Megrendeléssel, kérdéseiddel kapcsolatban üzenj a kiadónak a Kaméleon Komix Facebook-oldalán keresztül.
Kényelmesen megrendelheted a kiadó valamennyi kiadványát a Szellemlovas webshopjából.
A Nekronin képregényt jegyző Original Comix csapata nemrég videóinterjút készített Szűcs Gyulával és Lakatos Istvánnal.

CTHULHU FHTAGN! (Újraszerkesztett bejegyzés!)

Azilum #1 (2016; Somogyi Gábor)

A RandomKult blog 2016. áprilisában indult és első igazi bejegyzése az Azilum első számáról szólt. Azóta az H. P. Lovecraft, valamint követői, elődei munkásságát a középpontba állító irodalmi folyóirat töretlenül megjelenik negyedévente – idén jelent meg a 12. száma. Bevallom, az utóbbi pár számot nem sikerült még elolvasnom, de a legújabbat igen, és mondhatom: egy páratlanul igényes, fantasztikus irodalmi folyóirattá vált az Azilum az idők során.

RENDELD MEG AZ AZILUM LEGÚJABB SZÁMÁT, MIELŐTT KIFUTSZ AZ IDŐBŐL!!! KATTINTS IDE!

Egyszerűen lenyűgöz a hazai lovecrafti színtér aktivitása. 2016-ban egy másik magazin is elindult, ami nem kisebb küldetésre vállalkozott, mint a Lovecraft által képviselt irodalmi stílus meghonosítása – sikerrel! A Black Aether főszerkesztője, az H. P. Lovecraft – Hungary facebook-csoportot, valamint a The Black Aether online magazint is életre hívó Tomasics József.
2017-ben a hazai színtér színe-javából, Tomasics József elnöklete alatt, megalapult a Magyar H. P. Lovecraft Társaság, ami egészen új szintre emeli az életmű feldolgozását, ápolását.
A Dunwich Market pedig egy webshop, ahonnan jelenleg az Azilum és a Black Aether számai is megrendelhetők/letölthetők. A 2016-os blogbejegyzésem újraszerkesztésének az apropója, hogy az Azilum magazin fantasztikus első száma a Dunwich Market-ből INGYEN LETÖLTHETŐVÉ VÁLT!

Jó szórakozást kívánok az írásomhoz és a magazinhoz is!

A lovecraftiánus művészet, Cthulhu-mítosz és egyéb más jelzőkkel illetett motívumrendszer száz és száz különböző megjelenési formát ölt manapság – kezdve a videojátékoknál, a társas- és szerepjátékokon át egészen a bögrés, pólós, plüssfigurás megjelenítésekig. Az összetett lelkivilágú, kifinomult ízlésű és nem mellesleg hihetetlenül művelt és intelligens író fejéből tehát olyan mémek garmadája pattant ki, amelyek a kulturális evolúció porondján elképesztően sikeresnek bizonyultak. Ezzel együtt azonban jogosan merül fel a rajongói igény a Lovecraft életével, munkásságával kapcsolatos félreértések, tévedések és szándékos félrevezetések terjedésének, valamint a páratlan örökség felhígulásának lehetőség szerinti megakadályozására. Ahhoz, hogy ezen csodálatos örökség valódi gazdagságával és mélységével ne csak az irodalom-esztéták és -történészek legyenek tisztában, igenis szükség van lelkes amatőrök erőn felüli munkájára és összefogására.

Ezért volt örömteli és hiánypótló esemény, hogy 2016 elején két olyan kezdeményezés is napvilágot látott, amelyek közelebb viszik a mindenkori befogadót H. P. Lovecraft tevékenységéhez és úgy általában az általa képviselt irodalmi irányzathoz, a "weird fiction"-höz. Az egyik a jelen cikk tárgyát képező Azilum magazin, ami a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésre és idehaza még ki nem adott irodalmi anyagok közlésére koncentrál. A másik a klasszikus rémirodalom szellemiségét megidéző, amatőr és profi, magyar novellákat tartalmazó Black Aether, amiről nem egyszer volt már, és lesz is még szó a blogon.
A 2011-ben útjára indult Magyar H. P. Lovecraft Portál gondozója, Somogyi Gábor kiadó-szerkesztő jóvoltából, idén februárban megjelent Azilum magazin csak kis példányszámban került terjesztésre és kizárólag internetes megrendelés útján lehetett beszerezni. A koncepció tehát egy kicsi, ám hálás olvasótábor, a profitorientáltságot a legteljesebb mértékben mellőző, kiszolgálása volt. A befogadói kör szélesítése csak másodlagos cél lehetett, ám az első szám elfogyása már az elején bizakodásra adott okot. Jómagam sem haboztam megrendelni anno a kiadványt és nagy örömmel vettem kézbe, amikor meghozta  a posta.

az1cov.png

Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen szép lesz. Valami fekete-fehér, félfamentes újságpapírra nyomtatott, aranyos fanzint képzeltem el, amit az internetes rendelés kora előtt bizony csak kézről-kézre lehetett terjeszteni. Meglepetésem hamar örömbe csapott át: az Azilum nem csak káprázatos borítóját, de a belső oldalak megjelenését tekintve is profi kiadványszerkesztői munka. A füzetet jó kézbe venni, a borító és  a fényes lapok nem sérülékenyek, némi lapozgatás, hurcolás után, nem zavaró felületi sérülések keletkeznek a címlapon, belül ilyet nem tapasztaltam - a kiadvány gondos tárolás mellett eredeti fényében könnyen megőrizhető.

A magazin anyagai három kategóriába sorolhatók: hírek, érdekességek, ajánlók; irodalomtörténeti anyagok, értekezések, interjú(k); fikciós irodalmi művek.
A hírek, érdekességek a kiadvány elején és végén, néhány oldalt foglalnak el. Én az Archam Attraktor (Lovecraft fiktív városkájának fiktív lapja és az Azilum hírrovatának címe) hasábjairól szereztem tudomást arról, hogy  a neves World Fantasy díj szobrocskáját ezentúl nem a híres íróról mintázzák, egy emberbarátnak tetsző, ám álságos és minden ellenérvet figyelmen kívül hagyó indok alapján. A nemes egyszerűséggel Ex libris névre keresztelt könyvajánló rovatban nem friss megjelenésű, hanem korábbi, ám nagyon jelentős művekről olvashatunk: az ismeretterjesztő és a fikciós irodalom kedvelői is találhatnak érdekes címeket. A füzet vége felé pedig két rövid filmajánlót is olvashatunk. Nem Lovecraft-adaptációkra kell itt gondolni, hanem olyan alkotásokra, amelyek hangulatában idézik meg a klasszikus rémirodalmat és az ismeretlentől való félelmet.
Az ismeretterjesztő-szekció nagyon erős – ez adja a magazin velejét, ettől lesz "inkább dokumentarista", mint testvére, a Black Aether. Az ajánlókban már szereplő két könyvből is kapunk részletet: a kiváló, francia író, Michelle Houllebecq H. P. Lovecraft – Contre le monde, contre la vie című alkotása és a Walking with Cthulhu... (amelyben David Haden szokatlan szempontból vizsgálja az író életrajzát, utazásait) egyaránt magyar kiadásra kívánkozik. Takács Gábor, Cthulhu ébredése című értekezésében, a Cthulhu-mítosz és annak más megjelenési formái köré szőtt legendákról és a köréjük szerveződött "vallási" csoportosulásokról ír. A lap gyöngyszeme, egyik legerősebb írása Molnár Balázs A sötétség hona című cikke, amely Robert E. Howard (több híres munka mellett a Conan-történetek írója, Lovecraft barátja) szerzői látásmódjáról szól.

az12.png

Sokan biztosan a fikciós részlegre kíváncsiak. Nos a magazin csak néhány rövidebb novellát tartalmaz, panaszra azonban semmi ok: a többségében fekete-fehér oldalakra helyezett írások egytől-egyig az író nagyságát hirdetik. Több nyúlfarknyi, naivitásuk ellenére sem rossz, írást Lovecraft gyermekkorában írt és van egy vers, a The Poem of Ulysses, amelyet hat éves korában írt! Mind közül (szerintem a kimagasló fontosságú Nyarlathotepet is beleértve) a legjelentősebb azonban a Közhelyek könyve, amely nem más, mint az író "ötletfüzete", amelyről még lesz szó itt, a RandomKulton.
Minden írás gondosan, alaposan és sűrűn indexelt, tartalmas lábjegyzetekkel, magyarázatokkal ellátott, feldolgozásra kész formátumban jelenik meg a folyóirat lapjain.

Nem lehet tovább ragozni, hogy mennyire fontos és hiánypótló, emellett pedig szórakoztató és izgalmas olvasmány az Azilum, amely azóta is minden harmadik hónapban megörvendezteti a klasszikus rémtörténetek rajongóit. És tavaly egy méretes "különszám" (valójában antológia-kötet) is napvilágot látott, Árnyak az időn túlról címmel (idén jön a folytatása!).
A magazin a Dunwich Market webshopból rendelhető meg.
A fantasztikus első szám, hála a Magyar H. P. Lovecraft Társaság közbenjárásának, gyors regisztrációt követően INGYEN LETÖLTHETŐ!
A magazinnal kapcsolatos infókért, kapcsolatfelvételért látogass el az Azilum honlapjára!

az1e.png

 

LOREM IPSUM

avagy "Tedd, vagy ne tedd!" – egy novella margójára

Soha nem teszek újévi fogadalmat és ezen a szokásomon nem áll szándékomban változtatni. Azt minden ember érzi, ha valamit másképp kellene csinálnia ahhoz, hogy elérje céljait, hogy boldogabb legyen, hogy kibontakozhasson. A változáshoz és az új dolgokhoz elhatározás kell, azután pedig tett. Néha azonban csak az újdonság varázsa miatt határozunk el valamit, azonban cselekvés nélkül az ilyen elhatározások sem érnek semmit.

2018-ban azt a meggondolatlan kijelentést tettem a F.I.O.K. (Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör) Facebook-csoportban, hogy idén írni fogok egy novellát és az írása során bennem felmerülő kérdéseket, lehetséges válaszokat és gondolatokat "papírra vetem", majd az így megszülető munkanaplót közzéteszem, hogy esetleg mások is okuljanak belőle.

Hogy miért döntöttem így? Egyrészt, mint szerintem minden irodalombarátban, bennem is többször felmerült, hogy papírra vetek egy történetet, kiírom magamból a fantazmagóriámat. Ezzel talán csak könnyítek magamon, esetleg bizonyítok magamnak. A másik impulzus, ami erre az útra terelt, az József Tomasics (a Magyar H. P. Lovecraft Társaság elnöke) a The Black Aether, a Borzongás horrormagazin és a Cinegore blog közös novellapályázatának eredményével, és a pályaművekkel kapcsolatos gondolatai voltak (amit csak megerősít Szabó Zoltán, a Cinegore szerkesztőjének írása). Mindebből világosan kiderül, hogy egyesek nincsenek tisztában vele,

hogy egy novellának végig kell járnia egy bizonyos utat, mielőtt véglegesnek tekinthető, mielőtt megszületik.

 

Persze úgy tűnhet, vannak született zsenik (nincsenek!), illetve vannak a profik, akik kisujjból kiráznak egy novellát és nem szüttyögnek vele. Milyen menő már az, ha valaki egy vonatúton megír egy egész thrillert (L. Ron Hubbard), vagy hét évesen időrendbe sorolja az Udüsszeia eseméyneit (H. P. Lovcecraft)? Én azonban most olyan emberekről beszélek, akik egyszerűen csak meg akarnak írni egy működőképes novellát, amit ESETLEG elküldenek egy pályázatra, ahol kellő szakmaisággal, de szakmai köröktől valójában nem elvárható jószándékkal bírálják el a műveket. A fent említett horrorpályázat ilyen volt. És a pályázóknak "csak" kellő odaadással kellet volna hozzáállniuk. Az Ő szempontjukból ugyanis nincs jelentősége, hogy egy ilyen pályázat lendületet adhat egy Magyarországon igazán sohasem létező fantasztikus irodalmi zsánernek. Emiatt fájjon a szervezők feje (megy az enyém)!
Azonban ha olyan hozzáállásbeli hiányosságok merültek fel, mint az olvasottság hiánya, vagy a mozgóképes és videójátékos hangulatteremtő eszközök suta és fölösleges átemelése, akkor nincs más hátra: javítani kell a hozzáálláson, a (következő) novellával végig kell járni azt a bizonyos utat.

teddnetedd.jpg

Az út nem ér véget a novella megírásával, de többszöri újraírásával sem: át kell törnie azt a falat, amelynek innenső oldalán csak az enyém  a novella, a túlsó oldalán pedig másoké is. Amíg a tulajdonképpeni olvasókhoz eljut az írásom, addig többen el fogják olvasni, azzal a céllal, hogy a kritikájukból tanuljak. De a kedves, nagybetűs Olvasó nem kritizál. Vagy befogad, vagy nem fogad be. Utóbbi esetben a novella halott, nincs tovább, ott vége az útnak. És bár a kísérletem természetéből fakadóan a kudarc is egy eredmény, én azért remélem, hogy az út végén egy élvezhető novella fog születni, ha nem is egy zseniális darab. Abban is csak reménykedni tudok, hogy mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy végigjárják ezt az utat.

A továbbiakban itt, a RandomKulton osztom meg a munkafolyamattal kapcsolatos gondolataimat, észrevételeimet. Ezek jó része csak a novella megszületése után válik majd nyilvánossá, mert a történetet (ami amúgy sincs még kőbe vésve, sőt) nem fogom leleplezni, csak a legvégén. Azonban így is lesz mit megtárgyalni. Először is megnézzük, mi kell (vagy inkább mi nem kell) egy novella megírásához, majd sorra veszem azokat az amatőr hibákat, amik jó eséllyel elveszik az olvasó kedvét attól, hogy egyáltalán végigolvassák a novellámat. Foglalkozom majd az ötlet megragadásával és a címadás kérdésével. Utánajárok, hogy kell-e szinopszist írnom a munkafolyamat elején és arra is megkeresem a választ (mivel előbb-utóbb mindenképpen szükség lesz rá), hogy mi az a szinopszis és hogyan kell olyat írni? El kell-e döntenem már az elején, hogy milyen zsánerben íródjon a novella? – ez is egy fontos és egyáltalán nem egyszerű kérdés.
Aztán (ha már lesz mit) megmutatom az írásomat. De kinek? Rakjam fel egy facebook-csoportba? Legyen titkos bétáztatás? Elég ha pár haver elolvassa? Küldjem pályázatra a novellát? Esetleg már eleve egy pályázat miatt írjam meg? Rakjam fel egy ingyenes felületre? Ha felraktam, később levehetem, küldhetem pályázatra?
Miközben ilyesmikről lesz itt szó, a történet természetesen formálódni, alakulni fog majd. Ami közben felmerül (párbeszéd, cselekményvázlat, karakterek, leírás, hangulatteremtés), azt szintén felvetem majd.
Végül sajnos nem tudjuk kibekkelni a helyesírás és a szerkesztés kérdéskörét sem. Mivel ebben én sem vagyok jó, igyekszem majd a "végére" hagyni, de a novella tényleges megszületése előtt ezzel is foglalkoznunk kell.

Ez tehát egy hosszú bejegyzéssorozat lesz, de igyekszem szórakoztatóvá és tartalmassá tenni, hogy minél többen velem tartsanak.

A sorozat címe Lorem ipsum lett, amit Puska Veronika javasolt a F.I.O.K. csoportban. Köszönöm a szuper ötletet! Illetve mindenki másnak is köszönöm a javaslatokat!
A mottóját pedig (ami a mellékelt képen is olvasható) egy ismert és népszerű filozófus-gurutól vettem: Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!

lorem ipsum (röviden: lipsum) egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok, a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a generált szövegben található betűk és betűközök kombinációjában láthatók a legszebben a betűtípusok fontosabb jellemzői, mint például a vastagság és a minta.  – Wikipedia

Igyekszem majd havonta többször bővíteni a cikksorozatot és több, a projektet támogató cikk is megjelenik majd itt, a RandomKulton!

Kövessetek Facebook-on is!

Csatlakozzatok a F.I.O.K. Facebook-csoporthoz, ha a fantasztikus irodalom terén szeretnétek tájékozódni, vagy beszélgetnétek másokkal a témáról!

 

A LIDÉRCFÉNY ÚJRA LÁNGOL

Interjú Bognár Zsolttal, a Lidércfény AKF főszerkesztőjével

Ez a bejegyzés eredetileg a Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör blogjára készült, a F.I.O.K. Blog azonban megszűnt (hamarosan átveszi helyét a F.I.O.K. Linktár), a RandomKult újjászületésére pedig karácsonyig kellett várni. Egy váratlan, örömteli bejelentés most mégis aktuálissá tette a témát.
Az utolsó egy-két kérdés azért szól általánosságban az elektronikus folyóiratokról, mert az interjú eredetileg egy tematikus sorozat része lett volna.

029.jpgA Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat egy érdekes színfoltja a hazai amatőr irodalmi kultúrának. Az ingyenes, elektronikus magazin éveken keresztül közölte a lelkes alkotók műveit, értékes megjelenési felületet teremtve ezzel kezdőknek, haladóknak egyaránt. A lap hasábjain cikkek, interjúk, rendezvénybeszámolók is megjelentek. Az alábbi interjúban a Lidércfény AKF egyik alapítójának, Bognár Zsolt (Jimmy Cartwright) főszerkesztőnek tettem fel kérdéseket.

Szujó Norbert: Mikor alapítottátok a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratot?

Bognár Zsolt: A folyóirat 2007 januárjában indult útjára, akkor még csak egy félbe hajtott A/3-as, vagyis 4 A/4 oldalas kísérletként, amelybe próbaképp régebbi írásainkat szerkesztettem bele. Ebből nyomtattunk ki úgy egy tucatot, és személyes ismerőseinknek adtuk oda, megkérdezve őket, mit is szólnak hozzá. Alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptunk, jónak tartották a kezdeményezést, de őszintén szólva a terjedelemmel nem voltak megelégedve, ami érthető volt. Igyekeztünk bővíteni, ami abból is látszik, hogy a második számunk már 8, a harmadik 12, majd a hatodik 20 oldalas lett. A kinyomtatott példányszámok is szép lassan kúsztak egyre feljebb, 25-50-75-100-150 példányt készíttettünk el havonta. Egy-egy rendezvényre még utánnyomásokkal is készültünk az aktuális, vagy régebbi számokból.

Egyébként az ötlet, hogy az interneten kívül is jelentessünk meg írásokat, már régebb óta felmerült, az utolsó lökést mégis egyik alkotónk, Fényhozó egyik hozzászólása adta, miszerint: „Néha-néha azon gondolkodám, de jó lenne ezeket könyv, vagy újság formájában is olvasni/nézni. Hajlandó lennék előfizetni is akár újság, akár könyv lenne.“

Sz. N.: A Lidércfény AKF hosszú éveken keresztül töretlenül megjelent. Mi tartotta életben ilyen sokáig?

B. Zs.: Igen, tíz év valóban hosszú idő. Ezalatt, mindent egybevetve 119 AKF jelent meg a pályázati és egyéb különszámokat is beleértve. A kérdés ugyan egyszerű, de a válasz sokrétű, hisz ennyi idő alatt számos kisebb-nagyobb esemény is meghatározta az AKF jövőjét.

Bizonyára saját magunknak is szerettünk volna egy platformot, ahol az írásainkat közölhetjük, de azt talán szerénység nélkül mondhatom, hogy alapvetően végig egyfajta küldetéstudat vezérelt minket az elkészítésében. Olyanok voltunk, mint egy önzetlen, amatőr irodalmi mecénás, aki ilyen módon tud segíteni jobbá válni az alkotóknak. Ez a fajta szemlélet munkált bennünk végig, amelyhez egy idő múlva elkezdett felelősségérzet is járulni. Azonban természetesen ez csak egy dolog volt a motivációk közül.

lidercfeny_akf_201511.jpgA kiírt pályázataink is sokat nyomtak a latban. Az összességében több száz beküldött pályaműből nem csak a nyerteseket jelentettük ugyanis meg, hanem a későbbiek során azon novellákat is, amelyek nem sokkal maradtak el a dobogós helyektől.

Nagyon sokat jelentett, amikor meghívtak bennünket egy-egy irodalmi, vagy épp fantasztikummal foglalkozó rendezvényre. Ezen alkalmakkor nem csak az alkotóinkkal és olvasóinkkal találkozhattunk, hanem más irodalmi közösségek vezetőivel is. A jó hangulatú beszélgetések során őszintén elmondhattuk a másik munkájáról a véleményünket, ami nem kizárólag szakmailag, de emberileg is pozitív volt. Ezek az alkalmak mindig megerősítettek bennünket abban, hogy a törekvésünk, az AKF készítése nem hiábavaló, sőt, bizonyos körökben komoly igény mutatkozik rá, így erőt merítve tovább készítettük.

Voltak számunkra áttörésértékű események is, amelyek szintén a továbbhaladásunkat erősítették. Ilyen volt pl. A 2009 májusában megjelent, felkérésre készített Ammerúniás, illetve a 2014-ben készült Rastith különszám, vagy épp a 2010-es gyulai HungaroCon, ahol Farkas Bertalannal készíthettünk egy rövid interjút, illetve hosszabban elbeszélgethettünk Nemere Istvánnal.

Sz.N.: Kik vettek részt a folyóirat szerkesztésében?

Hárman kezdtük el, és sokáig ez a trió is maradt meg. Én (Bognár Zsolt / Jimmy Cartwright) voltam a főszerkesztő és a tördelő; Török Viktor / Kapitány volt a korrektor, nyelvi lektor; Túri András / Homoergaster pedig a másik szerkesztő. Persze ezek a titulusok időnként egybeolvadtak, hiszen a szerkesztőségi ülések során mindenkinek volt még valamilyen ötlete a tartalomra, vagy a megvalósításra. Később, a több szöveganyag miatt Török Ida is részt vett a korrektúrázásban, illetve sok esetben ő vállalta az egyes írók által küldött novellák szerkesztői feladatait – bölcsész tanulmányaiból kifolyólag értett hozzá, így azon túl, hogy a hozzá fordulóknak konkrét tanácsokkal segített jobbá válni, a weboldalunkon és az AKF-ben megjelenő novellák színvonala is nőtt.

Sz. N.: Bár a magazin sok stílusnak teret adott, kötődése a fantasztikumhoz (tematikus számok, sci-fi és fantasy novellák) vitathatatlan. Tudnál mondani olyan AKF-es alkotókat, akik igazán emlékezeteset alkottak/alkotnak ezen a téren?

B. Zs.: Igen, volt / van több kitartó alkotónk, akik talán egy kicsit nekünk is köszönhetően komolyabb sikereket tudhatnak magukénak. Számunkra mindig öröm, ha (volt) Lidércfényes alkotó ér el ilyen eredményeket.

Czövek Andrea / Mab Tee nem csak magyarul jelent meg a Galaktika, Új Galaxis SF tematikájú kiadványokban, illetve több antológiában, hanem német nyelven is publikált.
Bukros Zsolt / Maggoth / Patrick J. Morrison három önálló regénye mellett 19 antológiában is megjelent, közöttük pl. többször az Új Galaxisban, vagy épp a Mysterious Universe világán játszódó, Az oligarcha vérvonala című kötetben.
Tim Shaw / Tim Morgan a Worluk világához írt több novellát, belekóstolt Ammerúnia világába is, valamint egyéb fantasy antológiákban is jegyzik.
Mickey Long neve szintén ismerős lehet akár az Ammerúnia, akár a Mysterious Universe kötetekből, illetve egyéb antológiákból.
Varga Tamás József / Craz, aki amellett, hogy fantasy novellákat ír, már több antológia megálmodójaként és szerkesztőjeként is ismert. Pl.: Kalandok és Kalandozók, Száznevű város.
Mészáros András / Ndy / Andy R. Cain jelentkezett már két önálló kötettel (A farkas álma, Tolvaj Jamie), és számos antológiában is jelent már meg novellája.
Fellenbeck Roland / Desdichado szintén önálló kötetes szerző, Mikor kialszanak a fények című novellagyűjteménye remek szórakozás a horror kedvelőinek.

Persze rajtuk kívül is tudnék még néhány olyan nevet felsorolni, akik szép karriert futottak be már eddig is, ám ők a mese, a szépirodalom, vagy épp a fantasztikummal határos bizarro zsánerekben alkotnak inkább (itt nem másról van szó, mint Komor Zoltánról – Sz. N.).

Sz. N.: A Lidércfény honlapján a felhasználók megoszthatják alkotásaikat egymással. Mivel jelentett többet az AKF-ben való megjelenés?

lidercfeny_akf_201102.jpgB. Zs.: Egyrészt igyekeztünk kiválogatni a honlapunkon megjelent írásokból a jobban, vagy jól sikerült novellákat, verseket, amely az alkotók felé volt egy olyan gesztus, amelyből tudhatták, jó úton haladnak. Másrészt egy idő után komolyabb szöveggondozást, szerkesztést is végeztünk egy-egy személyesen nekünk elküldött, az AKF-be szánt íráson. Egyszóval minőségileg jelentett többet. De érzelmileg is sokat adott az alkotóknak, hiszen a nyomtatott példányok mellett egy letölthető, kinyomtatható PDF változatot is készítettünk mindig. Az eltelt évek során egyfajta ugródeszkává is vált az amatőr írók között, miután komolyabb körökben is elismerték a munkákat (alkotók, kiadók küldtek számunkra recenziós példányokat). Persze ahhoz mi önmagunkban kevesek voltunk, hogy az alkotóink komoly(abb) sikert érjenek el, ehhez természetesen ők maguk, a kitartásuk, szorgalmuk, fejlődni akarásuk is kellett, de az AKF ebben pozitív megerősítést adott számukra.

Fentebb említettem a kiírt pályázatainkat, amelyek általában komoly kihívást jelentettek az írók számára. Tény, hogy minden alkalommal sikerült egyedi, már-már fura tematikával előállnunk. A nyerteseket közlő kiadványaink is minőségi mércét jelentettek – nyilván amatőr szinten. Azt azonban lehetett látni, hogy nem hiábavaló: arra motiválta az írással komolyabban foglalkozókat, hogy egy következő pályázatunkon ők is legalább részt vegyenek.

Sz. N.: A magazin "megszűnéséhez" vezető okok meglehetősen prózaiak. Mire kell számítania annak, aki hasonló kiadvány szerkesztését tűzi ki célul?

B. Zs.: Igen, egy élethelyzet megváltozása, egy komolyabb egészségügyi probléma már sokszor önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember feladni kényszerüljön valamit az életéből.

Egy bármilyen kiadvány elkészítése sokrétű dolog, de maradjunk az irodalomnál. Mindenek előtt jó, ha az embernek acélsodronyból vannak az idegei, kitartó, elszánt, és legalább alapszinten ért ahhoz, amire vállalkozik.

Sokféle emberrel lehet egy ilyen kiadvány hosszú távú készítése során megismerkedni. Türelem és empátia szükséges ahhoz, hogy a különböző jellemeket megfelelőképpen kezelje az ember. Lehetnek félreértések, akár nem megfelelő fogalmazásból adódóan, ezeket is megfelelőképpen kell lereagálni. Nem szégyen bocsánatot kérni egyik félnek sem. Előfordulhat, hogy el kell valamit utasítani, mert mondjuk, nem illik bele a kialakított tematikába, vagy egyszerűen csak nem jó. Minden esetben közölni kell a pontos okokat arra vonatkozóan, miért nem kerül bele a kiadványba az írás, és azt is, ha a jövőben az adott művet, vagy más műveit szívesen megjelentetjük. Bizonyosan lesznek olyan alkotók, akik valamiért csalódottak lesznek, kritikával élnek a kiadvánnyal szemben – ez egyébként természetesen jöhet a szakma felől is –, de ezeket érdemes a helyükön kezelni, megvizsgálni, igaza van-e az illetőnek. Nem lehet élből elutasítani semmit, mert akár tényleges hibáinkra is rámutathatnak, amiket esetleg mi nem vettünk észre. Ez az emberi oldala, szerintem ezzel kezdődik a szerkesztő és az író között a munka.

A többi dolog inkább technikai jellegű, ezáltal tanulható, akár autodidakta módon is. Egy irodalmi jellegű kiadványnál bizony kell némi nyelvtani ismeret. Érdemes odafigyelni a megjelentetni kívánt művek helyesírására – mind a szerkesztőnek, korrektornak, mind az írónak megéri ráfordítani az időt a hibák kijavítására, hiszen hiába egy jó ötlet, ha a megvalósítás kívánnivalót hagy maga után. Ráadásul a magyar nyelv sokszor trükkös, bonyolult. Mivel senki sem tudhat mindent, magam is számtalanszor igénybe vettem nyomtatott, vagy elektronikus helyesírási szótárat, hogy biztos legyek az adott kérdésben. Egyébként az írásokból az is kiderül, hogy ki az, akire érdemes hosszú távon odafigyelni, ki az, aki – legalább az adott időszakban – komolyan veszi azt, amit csinál.

lidercfeny_akf_201504.jpg

Az utolsó dolog a kiadvány konkrét elkészítése, formába öntése. Ehhez találni kell egy hozzáértőt, aki a megfelelő programokkal "tető alá hozza". Vagy bele kell ölni néhány száz órát a programok kezelésének elsajátításába, hogy a lehetőségeiket kihasználva meg tudjuk valósítani az elképzelésünket. Ezzel senkit sem akarok elkeseríteni, de a sikerhez az is nagyban hozzájárul, hogy a kiadvány maga hogyan néz ki. Nem hiába külön szakma pl. a logótervezés, a kiadványszerkesztés, a szöveggondozás, a grafikai dizájn / fotók, képek előkészítése. Én a '90-es évek eleje óta foglalkoztam előbb hobbi szinten, később munkából kifolyólag különböző kiadványok szerkesztésével, nyomdai előkészítésével. Szűken mérve kb. 12 év ilyen jellegű tapasztalatával indultam neki az AKF elkészítésének. Véleményem szerint nem szerencsés az "összerakom egy szövegszerkesztőben, aztán jó lesz az" hozzállással nekivágni, különösen, ha nyomdai előállítással szeretné az illető sokszorosítani. Láttam már kétségbeesett nyomdászokat a "kész anyagot hozok" szóösszetétel elhangzása után. :) Persze nem azt mondom, hogy egy hozzáértő egy szövegszerkesztőben ne tudna komoly, szép, nyomdailag használható kiadványt létrehozni, de nem ez a jellemző.

Végül, de nem utolsó sorban ott van még a ráfordított idő. Itt mindig az adott kiadvány készítőinek kell mérlegelni, hogy a saját szabadidejükből mennyi az, amit rá tudnak, vagy rá hajlandóak szánni. Hiszen azért általában az embernek van családja, barátai, kikapcsolódási igénye, tanulmányai / munkája – itt nincs apelláta, a szükséges időt rá kell szánni. Persze a kikapcsolódás lehet a kiadvánnyal való foglalatosság is, vagy üzleti alapon működő újságnál munkaidő. Előbbi esetben fontos, hogy akkor adjuk ki a kezünk közül, ha úgy érezzük, készen van. Az utóbbinál meg úgyis van határidő.

Sz. N.: Mi tette vonzóvá az elektronikus formát? Mik az előnyei, hátrányai?

B. Zs.: Az internet elterjedésével az elektronikus forma könnyen terjeszthetővé, hordozhatóvá vált. Mivel a Lidércfény készítőinek fele alapvetően valamiféle informatikus, ezért nem is volt kérdés, hogy a kezdetektől fogva PDF-ben is elérhetővé tesszük az amúgy is ingyenes kiadványt. Később megjelentek a tabletek, okostelefonok, amelyek még szélesebb körbe, még könnyebben elérhetővé terjesztették ki a világhálót.

Az elektronikus formátumok előnye akár anyagiakban is mérhető, pl. nincs nyomdaköltség, szállítási, postaköltség, és a környezetterhelés is kisebb. Ma már bárhol, bármikor "elővehető", olvasható egy elektronikus kiadvány.

Hátránya talán azok számára van, akik régi vágásúak, és szeretik fizikailag kézbe fogni, lapozgatni a kiadványokat, legyen az könyv, újság, magazin, stb. De éppen rájuk gondolva készült az AKF A/4-es formátumban, amely akár egy otthoni nyomtatón is könnyen papírformát ölthetett.

Sz. N.: Köszönöm  a lehetőséget!

Az interjút egy váratlan és örömteli bejelentés tette nemrég aktuálissá: úgy néz ki, 2019. január végén újraindul a Lidércfény AKF! EBBEN AZ INTERJÚBAN Jimmy Cartwright több részletet is elárul.

Az új szám megjelenéséről én is beszámolok majd itt, a RandomKulton.

Látogassatok el a Lidércfény honlapjára, hogy megismerjétek ezt a színes, szórakoztató irodalmi magazint!

A LÉLEK APOKALIPSZISE

Acsai Roland: Csonthavazás (Napkút; 2018)

A 2018-as esztendő a RandomKult életében a néma szemlélődés, útkeresés és megtisztulás éve volt. Nem sok bejegyzés született idén, de 2019 januárjában újult erővel indul el ismét a blog. A hűséges látogatók azonban megérdemelnek még egy idei, évadzáró posztot. Egy igazi téli hangulatú regényt szeretnék most bemutatni.

Acsai Roland, író, költő, drámaíró, műfordító munkássága nem először kerül említésre itt: korábban a Jin és Jang című verses regényről (Főnix Könyvműhely; 2016) és egy verseskötetéről (Szellemkócsagok; L'Harmattan; 2017) írtam – másoknak talán a Betondzsungel könyve (Holnap; 2017) ifjúsági regény szerzőjeként, vagy a Vellit Boe álom-utazása (Fumax; 2018) fordítójaként lehet ismerős. Csonthavazás című, új regénye a Napkút gondozásában jelent meg (ahogyan Farkas Balázs novelláskötete, az Ismétlés is, amiről szintén írtam).

covers_516881.jpgSaját bevallása szerint Roland nem hisz a magas- és a szórakoztató irodalom ellentétében (lásd: a Lendület magazin interjúja a szerzővel), és a Csonthavazás ennek ékes bizonyítéka. Egy képzeletbeli, ám mégis ismerős városban egyszer csak csontok hullanak az égből hó helyett, de más jelek is arra utalnak, hogy az emberiség végóráit éli. Keselyűk jelennek meg az égen és a csontszőnyeg borította utcákon, valamint nem születnek gyerekek többé. Ebben a komor, posztapokaliptikus disztópiában az Osztag erőszakszervezete "tart rendet". Velük szemben csak a szerzetesek mélyen vallásos testvérisége áll, hiszen az egyszeri emberek kiábrándultak és erőtlenek, tehetetlenek. Nem is csoda, hogy a történet két, az emberiség sorsáért harcba szálló főhőse is e két oldalról kerül ki: Per, az Osztag bérgyilkosa, Ethümia az egyik rendházban nevelkedett. Hozzájuk harmadikként, mintegy a jövő reménységeként egy kislány, Hanna csatlakozik. A három ember, három élet, három sors egy furcsa családdá kovácsolódik és kulcsszerepet játszik majd a hatalmasok színjátékában.
A fülszövegben felvázolt, (poszt)apokaliptikus létállapot a regény elején már adott és állandó, ennek megrendülése az események fő mozgatórugója: Per kételkedni kezd önnön magában, egyszersmind elindul az énkeresés útján; az Osztag veszélyben érzi pozícióját, ezért teljes erejével a szerzetesek ellen indul, akik pedig közelegni érzik a havazás megjósolt visszatértét. A történéseket és az előzményeket leggyakrabban a három főszereplő szemszögéből ismerjük meg, azonban nem ritkák a közbevetett, más nézőpontból elmesélt epizódok. A fő történetszál lineáris menetét a visszaemlékezések megtörik, árnyaltabbá és összetettebbé, izgalmasabbá teszik. Ugyanis lényegében nincs másról szó, mint Jó és Gonosz örök harcáról és az sem újdonság, hogy mindkét oldalban önmagunkra és környezetünkre ismerünk. Ám a megismert emberi sorsok és motivációk teszik átélhetővé, igazán átérezhetővé a történéseket, amelyek amellett, hogy "világok harcát" mutatják be, valójában nagyon is az egyes emberek vívódásairól, küzdelmeiről, örömeiről, fájdalmairól szólnak. Egy epizód erejéig, mint egy álomkép, a valóság is átszüremlik a fikció fátylán. A szerző ezen sorai érezhetően életrajzi, magánéleti kötődésűek és általuk azt is megértjük, hogy miért érezzük a szereplőket olyan valódinak.
Acsai Roland művében realitás, gondolatiság és fantasztikum úgy egyesül mint test, lélek és természet. Hogy mennyire "zsánerközeli" lett ezáltal a Csonthavazás, azt nem nehéz megválaszolni: nagyon. Hogy zsánerműként értelmezhető-e, az viszont más kérdés. Volt, ahol nekem is felszaladt a szemöldököm, másutt egyenesen Cormac McCarthy Út című regénye jutott eszembe (mint "zsánerközeli" szépirodalom), összességében pedig nagyon jó élmény volt olvasni a regényt. Aki esetleg olvasta a Jin és Jangot, az nem fog meglepődni azon, amit kap: Roland zsánerművekből (és nem is csak irodalmi alkotásokból) jól ismert és könnyen befogadható képeket, motívumokat emel át a regényébe, és illeszt bele a saját szimbólumrendszerébe. Így aztán androidok, disztópikus rendszerek, csontangyalok és csontdémonok, villámkorbáccsal hadonászó szerzetesnők és az embereknek szó szerint szárnyat adó óriási "totemállatok" jól megférnek egymás mellett, de érdemes szem előtt tartania a leendő olvasónak, hogy minden-minden csak metafóra.
20881930_1869808110004816_4829222890179696071_n.jpgA szerző valamennyi művét áthatja a természetben és az emberekben lakozó lélekbe és egy felsőbb rendezőelvbe vetett hit, ami ezúttal egészen konkrét, keresztény jelkép- és utalásrendszerben nyilvánul meg. A Csonthavazás disztópiájában az elembertelenedés, az önmagunktól és másoktól való elfordulás egyértelműen Istentől való elfordulásként jelenik meg. A vallási mellett a regény "világi", társadalmi mondanivalója is nagyon erős: felzaklató jelenetek során ismerjük meg a felszín alatt kiépített diktatúra kegyetlenségeit. Az "álmerényletek" után kiérkező "álmentők" rémlátomása egészen felkavaró, ahogyan nyugtalanítóan ismerős a mindent megfigyelő és otthonokba betörő, életeket szétszaggató Osztag képe is. Az embertelenségben sínylődő embereket a hit és a remény segíti kitörni a lélek börtönéből.  Ezáltal Acsai Roland nem könnyen járható, de mindenki előtt nyitva álló kiutat mutat abból a kilátástalannak tetsző, pokoli világból, amibe például Veres Attila, Vérvörös gépezet című novellája enged betekintést.
Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a regény mondanivalója ateista szemmel is értékelhető és befogadható, nem tolakodó, nem túlságosan didaktikus, de azért érezhető benne a "megtérítés" vagy inkább a lelki értékek átadásának vágya. Azt pedig igazán nem róhatjuk fel egy művésznek, ha kifejezésre juttatja a hitvallását. Acsai Roland hite pedig szerintem nem egyházi elvárásokból, hanem a természet szemléléséből és az emberi érzelmek átéléséből táplálkozik.

A Csonthavazás tehát pontosan annyira posztapokaliptikus disztópia, vagy heroikus fantasy, amennyire egyik sem: szimbolikus történet tele felemelő gondolatokkal, örök igazságokkal, fantasztikus csodákkal és fájdalmasan valódi sorsokkal. Ráadásul mivel központi motívuma a hit és az emberség ereje, attól sem kell tartanunk, hogy végig olvasva magunkra maradunk, remény és akaraterő nélkül egy keselyűkkel teli világban. A lélek apokalipszisét a lélek felemelkedése követi, a csontokat elfedi a hó.

MINDEN KEDVES OLVASÓNAK KELLEMES ÉS BOLDOG, BÉKÉS ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN, FELEMELŐ PILLANATOKBAN GAZDAG, ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Moly

KÉPTELEN TÖRTÉNETEK, MÁSVILÁGI MESÉK (AJÁNLÓ)

Plusz: akciós előrendelési ajánlat (november 30. éjfélig)

keptelen_tortenetek.jpg

Most vasárnap (2018.12.02.) rendezik meg az idei Hungarocomix képregényes eseményt, amelyen ott lesz a magyar képregényes színtér színe-java. Mivel közeleg a megjelenés és egy rendkívüli akció is kapcsolódik hozzá, most a Kaméleon Komix (Világvégi mesék, Mesék az ágy alól) kiadványát mutatnám be. De természetesen sok más, érdekes megjelenés várható a rendezvényre és a külföldi csemegék kedvelői sem maradnak karácsonyi ajándék nélkül.

A rendezvényről minden részletet megtalálsz, ha ide kattintasz!

A Képtelen történetek, másvilági mesék egy különleges antológia, ami kicsit elrugaszkodik a kiadó megszokott koncepciójától, ugyanis ezúttal főleg nem képregények, hanem hazai képregnyalkotók zsánerirodalmi művei kapnak helyet a tetszetős kiadványban.

OLVASS BELE A KIADVÁNYBA! KATTINTS IDE!

Az már ebből a pár mintaoldalból is kiderül, hogy a Képtelen történetekben jól megfér egymás mellett a borzongató horror, a ponyva-scifi, a kaland és a humor. A novellák alkotói között szerepel például Lakatos István (Lencsilány, Mesék az ágy alól), Szűcs Gyula (Café Postnuclear, a Kaméleon Komix feje), Tálosi András (Vadregény, az Epicline főszerkesztője, a Goobo kiadó feje), vagy Varga Bálint Bánk (Nekronin, Unseen Domains: Bukottak).

Részletes tartalom a Kaméleon Komix facebook-oldalán olvasható!

Természetesen képregény is lesz a kötetben, nem is egy! Az egyikből még a Képtelen történetek (és szerintem a Café Postnuclear) misztikus eredetére is fény derül. A rajzos kalandokról Wajzer Csaba, Békefi Tamás és Békefi Ákos gondoskodik, valamint a novellákat illusztrációk vezetik fel. A borítókép Tikos Péter munkája.

A Képtelen történetek, másvilági mesék tehát 2018. december 2.-án jelenik meg a Hungarocomixon! Ára: 3390 Ft

Azonban egy előrendelési akció keretében most jóval olcsóbban a Tiéd lehet!

Jelezd előrendelési szándékod a kameleonkomix.gmail.com e-mail címen és vedd át személyesen a kiadványt, a Hungarocomixon, mindössze 2500 Ft-ért!

Ez egyszeri ajánlat és kizárólag a Hungarocomixon való átvételre érvényes! NE HAGYD KI!!

Természetesen én is beszerzek egy példányt és olvasmányélményemről boldogan beszámolok majd itt, a RandomKulton!

 

"A TÖRTÉNETEIM A FONTOSAK..."

N.A.S.Interjú Pusztai Andreával

A N.A.S.Interjúk sorozat ötletét egy női spekulatív szerzők műveivel foglalkozó csoportban dobtuk fel, és ennek kereteiben egymást fogjuk kérdezgetni mindenféle olvasással-írással kapcsolatos dologról.

 

Először Pusztai Andrea írót kérdeztem munkásságáról

 


pusztaiandrea_retus.jpg

Tovább