Képregényes színtéren jól indult az év a kaland-zsáner kedvelőinek: az egyértelmű kritikai és közönségsiker KITTENBERGER mellett az A HALÁL TEMPLOMA is elég nagy érdeklődésre tartott számot (tudomásom szerint csaknem minden kinyomtatott kötet elfogyott belőle). Az előbbit még nem olvastam, az utóbbit viszont háromszor is. Bár egy átlagos kalandtörténet vonalvezetését követi (nem mintha az olyan könnyű lenne), érdemes teljesen belemélyedni, hogy minden érdeme, értéke feltűnjön. A HALÁL TEMPLOMA nem a "magyar Indiana Jones" és még csak nem is európai klasszikusok nyomdokain halad (bár megkerülni sem tudja őket). Ha valamilyen magasztos szófordulattal kellene illetnem, azt mondanám, hogy "egy maradéktalanul teljesített ígéret" - sokkal fontosabb azonban, hogy JÓ KÉPREGÉNY, és ez még akkor is igaz, ha lehetett volna jobb.
A KÉPEKÉRT EZER KÖSZÖNET HALMI ZSOLTNAK!! MINDEN KÉP A SZERZŐK TULAJDONA!! ENGEDÉLYÜK NÉLKÜL INNEN SEM VEHETŐK ÁT!!!
A nyitányban egy eltévedt viking hajó legénységével és az ő viszontagságaikkal ismerkedünk meg, hamarosan azonban a jelenkorban találjuk magunkat, ahol főhőseink, a régész testvérpár, Rácz Ábel és Rácz István, Dél-Amerikában kutatnak fontos leletek után. Szorít a határidő, jelentős eredményt még nem értek el, ezért a helyszínre érkezik egy vizsgálóbizottság, hogy terepszemlét tartson. Istvánéknak az utolsó pillanatban a nyakukba zúdul a szerencse (ha tudnák, hogy ez mit jelent egy kalandregényben!): számos rendkívüli leletre bukkannak. A kiérkező "öltönyösök" azonban félre akarják állítani őket és amikor egy heves szóváltás során előkerül egy stukker, akkor már sejthető, hogy "valami nincs rendben".
Innentől a történet szédítő sebességgel és lendülettel halad tovább. Halmi Zsolt ötlete alapján Molnár Attila írt forgatókönyvet és egy rossz szavunk sem lehet, kiváló munkát végzett. Látszik, hogy ismeri a zsánert és jól alkalmazza annak elbeszélő eszközeit, fordulatait, toposzait. Egyszerűen minden a helyén van, nincsenek elvarratlan szálak (a kötelező záró csavart sem tekintem annak), korokon át ívelő, emberi sorsokat magával ragadó, kerek, egész történetet kapunk, és ez nagy szó. Csak pár dolgot érzek kidolgozatlannak, néhány példát is hozok, ezek SPOILERESEK LEHETNEK. Szerintem lehetett volna hosszabb a bolyongás a dzsungelben. A látottak alapján nem érzem át, hogy olyan nehéz volt megtalálni a templomot. Az elnyújtott kalandozás ráadásul alkalmat adott volna a szereplők közötti kommunikációra, a karakterek árnyalására. A templom őrzőinek szerepe is lehetett volna hangsúlyosabb, jobban megnehezíthették volna a "templom fosztogatóinak" a dolgát, ahogyan azt a nyitó visszaemlékezésben láthatjuk. Egy szó, mint száz: lehetett volna hosszabb a képregény. SPOILER VÉGE.
Talán mindezen "hiányosság" csak az én fejemben létezik - akárhogy is: a forgatókönyvet jelentős mértékben megtámogatja a kiválóan megírt és lenyűgöző profizmussal a narratíva szövetébe ágyazott szövegkönyv. A képregény a régmúlt eseményeit felelevenítő naplóbejegyzésekkel és azt illusztráló képekkel (egy "flashbackkel") indít, majd (valahol középtájon) visszatér a napló szövege, ezúttal a jelen képeivel összhangban. Végül az egyik kulcsszereplő monológja "vált át" egy újabb visszatekintés kísérőszövegévé, mind képileg, mind irodalmi stílusát tekintve megidézve a korábban megismert naplót - többletinformációkkal új megvilágításba helyezve azt. Az ilyen gyönyörű elbeszélői technikákat egy magamfajta dilettáns is felismeri, alkalmazni viszont csak az tudja, aki tud írni és (nagyon fontos!) TUD KÉPREGÉNYT ÍRNI. A történet egyébként szerintem nem csak az író munkája, Halmi Zsolt kéznyomát is érzem rajta.
Néhány szó a karakterekről. A kalandtörténetekben (és általában minden zsánersztoriban) gyakoriak a "címkézett" karakterek, akik csak azért vannak jelen adott időben és helyen, mert ott és akkor történnie kell velük valaminek. Vannak "áldozatok", "váratlan segítők", a "főellenség csatlósai", és így tovább. A HALÁL TEMPLOMA is bővelkedik ilyen karakterekben, ami nem baj. Az viszont baj, hogy a főszereplők jelleme, karaktere sincs rendesen kidolgozva. Stílusukban nem sok különbség van, nem önálló egyéniségek. Amikor az egyik "le van fogva", akkor a másik akciózik, ha az egyik beszél, a másik hallgat. Én azt éreztem, hogy talán jobb lett volna egyetlen, sokkal jobban kidolgozott karakter, lehengerlő stílussal és karizmával. Talán a jövőben még lesz rá alkalmunk jobban megismerni a testvérpárt és akkor sokkal szimpatikusabbak lesznek számomra is. Kiemelném azonban az antagonistát, akinek a múltját is megismerhetjük, így jobban tudunk vele azonosulni. Bár sablonos "főgonosz", amikor elemében van, igazán félelmetes.
A történet mellett a képi világ is nagyon fontos - én azt mondanám rá: nagyon is rendben van. Az E-KULTURA KRITIKÁJÁBAN (Szabó Dominik) szerepel, hogy az arcok eléggé merevek. Tény, hogy az arckifejezések az "akciósztárok" repertoárját használják. Engem inkább az emberalakok mozgás közbeni merevsége zavart. Összességében azonban szerintem, aki korábban megbarátkozott Halmi Zsolt rajzstílusával (mint jómagam), azt nem fogja zavarni. Már csak azért sem, mert alapvetően a környezet szépen ki lett dolgozva: én ugyan hiányoltam az állatokat, de az őserdő sűrű, a templom öreg és baljóslatú és néhány valós történelmi, tárgyi emlék is megjelenítésre került. Azért ebben nem kevés munka és utánajárás lehet. Puskás Szabolcs kihúzó munkája hangsúlyos, nem "eszik meg" a színek.
Amikor az előzetes képeket láttam, azt éreztem, hogy talán jobb lett volna, ha a képregény fekete-fehér. Ezzel az európai (hovatovább: klasszikus magyar) kalandképregényekre emlékeztetett volna. A végeredményt látva nincs ilyen hiányérzetem: a színek nagyon szépek, a lehetőségekhez mértem (a cselekmény gyakorlatilag a sötétzöld őserdőre és az ódon, szürke templombelsőre korlátozódik) a színvilág izgalmas és változatos, szép alkonypír és kék ég többször megjelenik. A visszaemlékezéseknél a panelek fekete hátteret kaptak. A panelrendezés jó, még egy-két "kép a képben" megoldás is akad valamint egy nagyon szép "áttűnéses" montázs. A látványvilág tehát szép, talán nem grandiózus vagy lenyűgöző, de komoly panasz nem lehet rá.
Végezetül néhány szót ejtek még magáról a kiadványról. Zsolték korábban próbáltak pénzt gyűjteni egy nagyobb, kemény fedelű, albumszerű megoldásra. Ezt - látva, hogy az átlag képregénybarátok körében milyen népszerűek az ilyen kötetek - megértem, de nem sajnálom, hogy végül nem így alakult. A 5PANELS kiadványát jó kézben tartani, a lapminőség nagyon jó, a színek élénkek. Lehet, hogy csak a fekete-fehér füzeteiket ismerve gondolom így (de már az új EPICLINEoknál is megfigyeltem), de szerintem ugrásszerűen javult a kiadó által megbízott nyomda minősége. Tényleg lenyűgözően szép, gerinces kötetet kapunk, viszonylag alacsony áron.
A HALÁL TEMPLOMA talán nem váltotta meg a világot és a magyar képregénykultúra messiása sem lett, viszont pontosan azt adta, amit ígért: egy hamisítatlan kalandtörténetet. A kiadvány sikere önmagáért beszél, a kevés hiba pedig nem rontja a végeredmény fényét.
Mellékesen jegyzem meg, hogy az alkotók többször is megköszönték a pozitív és negatív kritikákat egyaránt. Elmondásuk szerint ezekből sokat tanulhatnak és így a KÖVETKEZŐ KÉPREGÉNYÜK jobban sikerülhet. Lehet, hogy én voltam ostoba, de nekem csak nemrég esett le, hogy egy lehetséges (és egyre valószínűbb) folytatásról beszélnek. Mit is mondhatnék erre? Kalandra fel!
Az EKULTURA korábban már említett kritikája.
Bayer Antal kritikája a NERO BLANCO BLOGON.
Interjú Halmi Zsolttal a SZÉPIRODALMI FIGYELŐ oldalán.
