Bár a szívemhez nagyon közel állt, valamint a neve is kellemesen csengett a fülemnek, mégis úgy döntöttem, hogy a 2021-es esztendővel új utakra lépek. A blog szellemisége nem vész el és át sem alakul, azonban hazudnék, ha azt mondanám, hogy a platform-váltás csak technikai formalitás. Egyszerűen elhagyom azt a fajta értekezési formát. Hogy mi volt vele a baj, azt azok tudják megmondani, akik utálták – nekem ott szívemből szólt minden szó, ezért elfogult vagyok. Annyit azért én is látok utólag, hogy néha akaratlanul is azt a hamis látszatot keltettem, hogy a Randomkult több annál, ami. Nem tagadhatom, hogy írása közben felvállaltam egyfajta missziót, mert erre büszke vagyok, de azt sem tagadhatom, hogy mások ezt jobban csinálták és csinálják –  és kész.

Internetszerte szokássá vált jelentőséget mutatni kisszerű tetteknek, és sajnos idővel magamon is észleltem ennek tüneteit.
Fölösleges jobban körülírnom, mert csak én érzem és értem az okokat. 2021-től a Randomkult blog megszűnik, amit eddig adott/nyújtott az megmarad remélhetőleg az idők végezetéig. Míg fantasztikus élményekkel gazdagodtam és rengeteget tanultam írása közben, sajnos sohasem válhatott azzá, aminek szerettem volna: egy személyes webnaplóvá arról, amit látok, amit hallok, amit olvasok, amit átélek. A 2020-as pandémia-helyzetben volt időm gondolkodni és a blog.hu (pontosabban az Index) körüli mizéria megadta az utolsó lökést.

A blog megszűnik frissülni, az eddigi bejegyzések továbbra is olvashatóak lesznek, a Randomkult nevet később egy másik projekt kapja meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!

A koronavírus-járvány, ahogyan a kultúra és a társadalom minden területére – a művészmozik helyzetére is negatív hatással volt, de megnyíltak új utak is.

Minden filmbarát érdeke, hogy lehetőségeihez mérten segítse a magyar art mozikat.  A Randomkult új sorozatában művészfilmeket ajánlok az olvasók figyelmébe. Ezúttal egy magyar filmet néztem meg, ismét a Cinego kínálatából.

A Cinego egy időszerű kezdeményezés: művészfilmes streaming-szolgáltató, ráadásul az itthon népszerű HBO Go-hoz és Netflixhez képest igen kedvező árszabással.

Természetesen egyéb módjai is léteznek a segítségnek: ha más online lehetőséget ismertek, osszátok meg velem!
Én még a Budapesti Távmozit is figyelemre méltónak tartom, ami még azt is elérte, hogy az online filmnézés a valódi moziknál megszokott keretek között történjen.
De azt se felejtsük el, hogy a korlátozások enyhítésével MEGNYÍLTAK A MŰVÉSZMOZIK, így azok, a szabályok betartása mellett ismét látogathatók.

Nagy Tibor (filmtekercs.hu) véleménye a filmről:

"A Valan: Az angyalok völgye egy izgalmas változatát képviseli a kortárs magyar műfaji filmnek. A havas fenyőerdő és a nyomasztó hangulat megengedi az összehasonlítást a skandináv bűnügyi filmekkel, de mégis annyira magyar! Sőt, több mint magyar, egyenesen erdélyi, azaz transzilván krimi."

Németh Szabolcs Előd (filmtett.ro) a film hátteréről:

"Erdélyi nézők szempillantás alatt kiszúrják Székelyföld egyik legmostohább sorsú, elszigetelt települését, Balánbányát, amelyet Valannak kereszteltek át (a Balán és a román völgy, azaz „vale” szavak összevonásával). A rendszerváltás után, a rézbánya bezárása következtében elszegényedő és elapadó népességű kisváros a kelet-európai provincializmus emblematikus terévé válik, amelynek ismerős dimenziói a játékidő előrehaladtával lassacskán feltárulnak: a hivatali mulasztások, a helyhatósági inkompetencia, a szegénységből fakadó bűnözés, a közösség kiszolgáltatottsága és széthúzódása, a fiatalok elkallódása jövőkép hiányában stb. Olyan hellyel szembesül tehát Péter (a főhős – raku), amelyben számos alak gyanúsítható azon – egyre inkább összefüggőnek látszó – bűnügyekkel, melyek folytán lányok tűnnek el minden év karácsonyának tájékán."

A saját véleményem:

Ahhoz, hogy egy filmet a skandináv krimikhez lehessen hasonlítani, a kötelező "csend és hó és halál" mellett egy lassú belső rothadás tüneteit mutató társadalom is kell. Márpedig nem csak skandináviában, de Közép-Európában is találni ilyet. A film Romániában, a fiktív, de valós mintát követő Valan nevű kisvárosban játszódik, de Brassóban nyit, ahol szembesülünk is egy súlyos társadalmi problémával: a vidékről menekült, vagy onnan elrabolt fiatalokat behálózza és a mélybe rántja az emberkereskedelem. Péter a román rendőrség nyomozója, aki gyermekkori traumától motiválva végzi, tomboló érzelmeit és haragját sem palástolva munkáját: a romániai forradalom sodrásában elvesztette húgát, Julit, aki azóta sem került elő. Egy balul sikerült rajtaütés után Péter kései telefonhívást kap: édesanyja közli vele zaklatottan, hogy Valanban egy hosszú ideje a hó és jég fogságában heverő, női holttestet találtak. A férfi hazautazik szülővárosába, hogy választ találjon a kérdésre, ami egyszerre fájdalmasan gyötrő és a megnyugvással, egy évtizedes ügy lezárásával kecsegtet. A hollywoodi filmekben oly egyszerűnek mutatott azonosítás azonban elhúzódik, részben a helyi hatóságok alkalmatlansága miatt, és ahogy Péter nyomozni kezd, egy összetett bűntény körvonalai bontakoznak ki, amellyel eltűnések tucatjai hozhatók összefüggésbe.
A Valan krimiként lendületes, jól felépített, szórakoztató alkotás, de talán épp a zsáner kedvelőit, és különösen a skandináv vonal ismerőit nem fogja különösebben meglepni. A film erőssége inkább az, hogy a jól ismert filmes toposzokat sikerült tökéletesen az adott környezethez illeszteni: ezáltal a sokat látott fordulatokat is hitelesnek és valóságosnak érezzük. Az, hogy a rendőrséget átitatja a korrupció, hogy a végromlás felé haladó közösségből és a diszfunkcionális családok poklából menekülő fiatalok idegenek karjaiba vetik magukat (ha éppen nem rabolják el őket), hogy a történet elején a gyanúsítottak bőségével szembesülünk, itt nem pusztán feszültségkeltő eszköz, hanem a román (és tágabb értelemben a Közép- és Kelet-európai) jelenvalóság játékfilmes reprezentációja is. Végül pedig abból is leckét kapunk, hogy kívülállóként, egyértelműnek tetsző jelek alapján könnyű ítélkezni, de érdemes a dolgok mélyére látni. Ahogyan egy jó modern krimiben, a megoldás most sem hoz megnyugvást, a tettes elfogása nem szünteti meg a korábban jelen lévő összes fenyegetést. Valanban nem először és nem utoljára tűntek el gyermekek.
Mivel a film bővelkedik emberi momentumokban, a mellékszereplők is érdekes karakterek, az őket alakító színeszek, határozott fellépésűek, tisztes munkát végeznek. A leginkább talán mégis a főhőst alakító Krisztik Csaba könnyben ázó tekintete érinti meg a nézőt. De mindenképp említésre érdemes még Tollas Gábor, Hatházi András, Nyakó Júlia alakítása is.
A látvány, a fényképezés pazar, a leromló épületek és a havas, fenyőerdővel övezett táj kontrasztja hatásos (utóbbiból láthattunk volna többet, de a történet tulajdonképpen nem indokolta). Mindenkinek ajánlom a Valant, aki szereti az egyszerű, de izgalmas és hatásos történeteket, és a realitással sem fél szembenézni.

A FILMET MEGTEKINTHETITEK AZ ALÁBBI LINKEN!

Amilyen lendülettel vetettem bele magam a misztikus, sci-fi és horror antológiasorozatok nézésébe, annyira megakadtam a feldolgozásukkal. De most haladunk tovább egy klasszikus sorozat nyitóepizódjával!

A The Veil (A fátyol) 1958-ban futott, tizenkét részen keresztül (0-11). Egyetlen évadot élt meg. Nyitóepizódjának címe: The Vestris (a pilot epizód egyébként azért kapta a nulladik számozást, mert valójában a Telephone Time című antológiasorozat harmadik évadának egyik epizódja – ma talán spin-off felvezetőnek neveznénk az ilyet).

A széria védjegye Boris Karloff: a már akkor is gigantikus életművel büszkélkedő színész nem csak házigazdája volt a műsornak, de minden epizódban szerepelt is. Így részről-részre fedezhetjük fel az ezerarcú aktor összetéveszthetetlen arcvonásait a smink és a műszakáll mögött.

A The Vestris történetében Mary Norrich először kíséri el hajóútra férjét, Robert Norrich kapitányt. A tengeribetegségen kívül megmagyarázhatatlan balsejtelem is gyötri a hölgyet, valamint egy kísértet is megjelenik előtte, aki egy táblára firkantott üzenetet is hagy maga után: "Tarts északnyugatnak!". Bár a férfiak sokáig nem hisznek a halálosan rémült nőnek, és élményeit hallucinációnak vélik, hamarosan az ő elméjükbe is beférkőzik a félelem. A kapitány végül enged a megérzésének, és északnyugati irányba vezényli a hajót. Kisvártatva egy jégtábla keresztezi az útjukat, amin egy hajótörés túlélői várják a halált, illetve megmentőiket. A huszonöt perces játékidő ma már furának hathat (bár jelenkori antológiasorozatok esetében sem példa nélküli), de akkoriban bevett szokás volt és működött is: a történet végére egy kellemesen borzongató, a természetfölötti erők létezését igazoló csavart kapunk.

Mi mást lehetne még elmondani egy ilyen régi sorozatepizódról? Nem tudok nem kellemes filmélményként gondolni a teátrális színészi játékra, a modoros dialógusokra, miközben sejtem, hogy akkoriban a valódi társalgási formák is ezt a stílust követték. A filmben másutt is nyomon érhetők az akkori Egyesült államok társadalmi normái. A epizódot például olyan reklámblokk szakítja meg, hogy mai szemmel már nehéz megállapítani, hogy tényleg tartalmaz-e némi iróniát. Minden esetre a nőknek, a férfiakat megszólítva telefonkészüléket kínáló hirdetés kortörténeti dokumentumként nézve is érdekes. Ami viszont több bájosan avítt manírnál, az az alkotói látásmód viszonya a természetfelettivel: a The Veil nem sci-fi, inkább a rémtörténetek stílusjegyeit kölcsönző, misztikus mesék füzére. Minden epizód csak egy rövid betekintést nyújt a "fátyol mögé", a sorozat nem magyarázkodik és érezteti is, hogy jobb, ha megelégszünk annyival, amennyit láttunk. Nem jó túl közel kerülni a megismerhetetlenhez!

A két főszereplő, Rita Lynn és Torin Thatcher koruk ismert televíziós színészei voltak, magabiztosan hozzák a rájuk szabott karaktereket. Boris Karloff itt csak rövid, de igen emlékezetes szereplést kap (jellemzően mellékszereplőket alakít a The Veil-ben), viszont Ő vezeti fel és vezeti le a történetet. Bizony! A Tales from the Krypt kriptaőrének alakja csak annyiban eredeti, hogy egy rothadó hulla, egyébként a "házigazdák" a antológiasorozatok történetének kezdete óta jelen vannak.

A következő részben egy másik régi sorozat egy izgalmas epizódjával ismertetlek meg titeket, de a The Veil-től sem kell elbúcsúznunk: folytatása következik.

Hamarosan érkezik a Netflixre a J.J. Abrams nevével fémjelzett Lovecraft Country című horror. Azaz a legjobb időben, a legjobb helyre, a legjobb embertől jön egy, a lehető legjobban megválasztott forrásműből táplálkozó adaptáció.

Néhányak fejében azonban meglehetős képzavar van azzal kapcsolatban, hogy mire is számítson a filmtől, így igyekszem megvilágítani a problémát. Próbálom poénosra venni a figurát, de egyrészt nem sok humorérzékem van, másrészt ez inkább szomorú: a kérdések különböző internetes fórumokon (most hazudtam: a Facebookon) valóban felvetett gondolatokra reagálnak.

Előre bocsájtom, hogy nem olvastam a regényt, nem láttam a filmet: ami kevés háttérinformációra szükségem volt, azt mind a Google-Wikipedia páros igénybevételével szereztem, ami jobb társaságban szégyen, de ide most elég lesz.

1. Miért vannak négerek egy Lovecraft-adaptációban?

A Lovecraft Country Matt Ruff 2016-os regénye alapján íródott, azaz nem Lovecraft-adaptáció. Még csak nem is "mítoszos írás", de ez már olyan mennyiségű többletinformáció, amitől vészesen felmelegednek a processzorok, ezért ugorjunk is gyorsan tovább a második kérdésre!

2. Na jó, de akkor a kötelező kvóta miatt vannak benne négerek?

Mint írtam fentebb, nem olvastam a regényt, de mivel úgy tudom, hogy elsődleges vezérfonala nem a lovecrafti kozmikus rettenet, hanem a rasszizmus, meggyőződésem, hogy már az eredeti műben is fekete amerikai főszereplők voltak. Azaz szerepeltetésük tökéletesen indokolt, és senkinek nem kell merész "rassz-váltás" miatt aggódia.

3. Akkor most mutatni kell a szörnyeket, vagy nem kell mutatni?

Amikor a The Black Aether egy-egy irodalmi pályázatának kiírásában az szerepel, hogy kerülni kell a borzalom forrásának, a szörnyeknek filmszerű leírását, illetve a gore-jelenteket, az azért van, mert a cél a lovecrafti rémirodalom lényegének átadása, és az irodalmi és kulturális örökség ápolása. Szerintem sem Matt Ruff sem Abrams nem akarta ápolni H. P. Lovecraft örökségét, ezért olyan eszközökhöz nyúltak, amik saját céljaiknak inkább megfeleltek.

Az előzetesek alapján a Lovecraft Country egy igen jóféle, felnőtteknek szóló, társadalmi mondanivalótól sem mentes, sok tekintetben a Stranger Thingsre emlékeztető horror-móka lesz.

Szerintem kihagyhatatlan – legfeljebb nem az a lovecrafti mű, amire minden HPL-rajongó várt, de a rajongók nagyobb csalódást is túléltek már.

4. Cthulhu rasszista?

Cthulhu az egyik legtökéletesebb irodalmi szimbóluma annak, hogy a világon minden ember egyformán számít.

A Lovecraft Country (Lovecraft földjén) megrendelhető az Agave kiadótól.

Ez pedig a film előzetese:

A koronavírus-járvány, ahogyan a kultúra és a társadalom minden területére – a művészmozik helyzetére is negatív hatással volt, de megnyíltak új utak is.

A válsághelyzettel járó bezárások igen kellemetlenül érintették a hazai művészmozikat, amelyeknek amúgy is sok kihívással kellett eddig is megküzdeniük. Több különböző kényszermegoldás született annak érdekében, hogy a mozik az átmeneti időszakban is legalább tartalékon üzemelni tudjanak.

A Cinego egy egyébként is időszerű kezdeményezés: művészfilmes streaming-szolgáltató, ráadásul az itthon népszerű HBO Go-hoz és Netflixhez képest igen kedvező árszabással. 1500 Ft-os havidíjért cserébe egy nagy online filmtár nyílik meg előttünk, az abban megtalálható filmeket pedig bármikor, bármennyiszer megnézhetjük, amíg az előfizetést vissza nem mondjuk. De nem megszokott módon, kisebb díjért a filmek egyszeri megnézésére is lehetőség van. Ezt akkor érdemes igénybe venni, ha előre láthatóan egy hónap alatt nem tudjuk maximálisan kihasználni a szolgáltatást. De ha csak három darab film megnézésére időt tudunk szánni ez idő alatt, akkor már inkább megéri előfizetni. Egyedülálló módon arra is lehetőséget ad a Cinego, hogy letöltsük a filmeket. Ennek díja magasabb, mint az egyszeri, online mozizásé, cserébe offline is megnézhetjük a filmet, ami ráadásul a miénk, tárolhatjuk, másolhatjuk.
A legtöbb filmet akkor érjük el, ha azokért egyenként fizetve nézzük meg őket, hiszen nem minden film kerülhetett az előfizetéses vagy a letölthető kínálatba. Mindent egybevéve jelenleg majdnem kétszáz cím közül válogathatunk és a lista bővül.

Emellett az interneten több helyen is nézhettünk már művészfilmeket (hamarosan összegyűjtök minden lehetőséget egy listába), de a Budapesti távmozi még azt is elérte, hogy az online filmnézés a valódi moziknál megszokott keretek között történjen: egy mozijegy megvásárlása után egy előre jelzett időpontban nézhetjük meg a kívánt filmet, de még arra is lehetőség van, hogy egy virtuális váróteremben beszélgessünk a filmbarátokkal, az előadás előtt!
Ez a lehetőség a korlátozások enyhítése és a művészmozik újranyitása után ugyan kevesebb lehetőséggel fut tovább, de nem szűnt meg, mert van rá igény!

Ráadásul ezek nem csupán kényszer szülte megoldások, de új, párhuzamos utak is a magyar művészmozik előtt. Számomra mindig is fontos volt a filmművészet, de  csak ritkán jutok el mozielőadásra, pláne művészmoziba. Az új, online lehetőségeket kihasználva azonban egyre több és igényesebb filmélménnyel gazdagodhatok.

Elhatároztam, hogy időről időre a figyelmetekbe ajánlok egy művészfilmet, amely hazai művészmozik online felületein megtalálható és mindenki számára elérhető. Én most a Cinego-ról választottam egy címet, de bármelyik lehetőséget válasszátok is, azzal a magyar művészmozik fennmaradását támogatjátok!

Vegyesen mutatok majd be magyar és külföldi alkotásokat, és az animációs és dokumentumfilmektől sem zárkózom el.

Ha ti is tudtok mondani online, legális filmnézési lehetőséget, osszátok meg velem, hogy én is továbbvihessem a hírüket!

Pozsonyi Janka (Film.hu) 2018-as ajánlója:

"Ciro Guerra idén ismét a cannesi Rendezők kéthetén tért vissza Cristina Gallego filmrendezővel közösen készített, Birds of Passage című új filmjével, amit magyarra Az átkelés madaraiként fordíthatnánk. A 60-as évek végén, észak-Kolumbia kopár földjein élnek a Wayúu törzs tagjai, a csendes, de határozott keresztanya, Ursula irányításával. Ebbe a törzsbe ‘házasodik be’ Rapayet, aki fiatal feleségének hozományát a dzsungelben növő marihuána eladásával keresi meg, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, ami felborítja Kolumbia őslakos törzseinek hierarchiáját, idővel pedig a teljes pusztulásba viszi őket.

A két órás, megtörtént eseményeken alapuló történet lenyűgöző képi világgal, amatőr színészekkel mutatja be a kis üzletet, ami néhány év alatt egy pénznyelő, öldöklő gépezetté válik. Az amerikai szellem nem csak a hippik felbukkanásával fúrja be magát az addig elszigetelt országba, hanem idővel a kivillanó aranyórák, a sivatag közepén felhúzott, szellemlakta luxuspaloták és a medence partján forgatott női magazinok is emlékeztetnek rá, hogy nem antropológiai-történelmi filmet, hanem egy 70-es években játszódó, izgalmas gengszterfilmet látunk, amit akár Martin Scorsese is készíthetett volna, ha kicsit beleássa magát Kolumbia közelmúltjába."

A saját véleményem:

Az átkelés madarai hamisítatlan felemelkedés- vagy (ha így jobban tetszik) tetszik bukástörténet és ha csak ezt a rétegét vesszük, nem is eredeti. De ez nem csak a Scorsese-i párhuzamnak köszönhető, hanem annak, hogy időtlen, ősi mítoszok, mesék által már megénekelt történetet mesél el. Nem véletlenül narrálja a film eseményeit egy énekmondó pásztor. Míg természetesen a film bűnügyi drámai vetülete is érdekes (a hagyományelvű Dél-amerikai ősközösségek életébe betörő, modern és Észak-amerikai üzleti érdekek, a bajtársiasság és a család konfrontációja, törvénykezés és szervezett bűnözés viszonya, a drogbiznisz anatómiája, generációk közötti feszültség – ezek mind-mind terítékre kerülnek a két órás játékidőben), valódi szépségét és erejét a kereszténységnél ősibb hitet valló Wayúu-k hagyományainak, vélhetőleg a művészi szabadságot sem nélkülöző, művészfilmes reprezentációja adja. Megismerhetünk egy népet, amely foggal körömmel védi kulturális örökségét és a halál árnyékában sem (sőt különösen ott nem) hagyja veszni azokat. Az animizmussal és halottkultusszal átszőtt folklór elemei tökéletesen illeszkednek a film modern szemmel is értelmezhető mondanivalójába. Az olyan rítusok, mint a "eljegyzési versengés" vagy a halottak újratemetése lenyűgöző képekben jelennek meg előttünk, miközben a drogháború pokla naturális jelenetekben elevenedik meg.
Az átkelés madarai a művészi szimbolikától sem mentes. Legerősebben természetesen a címben is megidézett madármotívum van jelen, amely egyszerre élet és halál, múlt és jövő hírnöke, baljós jel és a végső bizonyosság.

A FILMET ERRE A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETITEK MEG! 

Emlékeztek az AllStar, avagy Nem MindenCsillag ragyog című képregényre, amiről korábban már írtam? Nos, a Zsiger.hu produkciója új szintre emelkedik, hiszen a fekete-fehér füzetet professzionális színezéssel adja ki újra a nemzetközi vizeken is magabiztosan lavírozó, magyar underground-kiadó.

Az új kiadás angolul és magyarul (majd más nyelveken is) megjelenne, ennek a költségeit pedig két, párhuzamosan futó közfinanszírozási kampánnyal próbálják megteremteni (jelen állás szerint aggodalomra semmi ok). Az angol verziót a már-már szokványosnak mondható Kickstarter-kampány segít tető alá hozni, míg a magyar nyelvű változat kampánya egyedülálló módon a projekt saját oldalán érhető el! Ez utóbbinak számos előnye van (pl. az én bankkártyámat nem szereti a KS, a magyar oldalon viszont akár átutalással is lehet fizetni).

Lássuk a részleteket!

A képeket és egyéb információkat a kiadó bocsájtotta a Randomkult rendelkezésére – ezúttal is köszönet érte!

Hogy az AllStarról korábban írt rövid véleményezésem nem lőtt nagyon mellé (és spoileres sem volt), az is bizonyítja, hogy a kiadó vezetője, Kovács Milán ebből emelt ki egy részletet, ami később a kiadvány fülszövege lett. Ez óriási megtiszteltetés! Nem is habozok bemásolni ide, hogy mindenki megértse, miről is szól a képregény:

A történet főhőse Kezes Imre, tizenéves diák, aki a mindennapok nehézségei elől saját kis fantáziavilágába menekül. Szabadidejében egy képregényt rajzolgat, amiben az AllStar nevű szuperhős szörnyek és gonosztevők ellen küzd. Míg a fiú igyekszik kizárni a külvilág zajait, a valóság gyakran megfertőzi a képzeletet: Imre életének kulcsszereplői és -mozzanatai rendre megjelennek a panelek között is.
Míg olvasóként elmerülhetünk a szimpatikus, nagyon is ismerős főszereplő lelkivilágában, megismerhetjük érzéseit és motivációit, addig a képregény egy párhuzamos értelmezési síkon, önreflektív utalásrendszerrel szórakoztat.

Az alkotók:

• Író: Kovács Milán
• Rajzoló, borító ceruza: Fábián István
• Színező, borító színező: Varga Tomi
• Gyerekrajzoló: Krausz Ármin
• Borító kihúzó: Garisa Herman Zsolt
• Hátsó belső borító: Tebeli Szabolcs Brazil

A hivatalos közlemény szerint a kampány célja a színezés, ami nem kis munka és nem kevés idő.

Az AllStart Varga Tomi, Kevin Eastman és a Tini Nindzsa Teknőcök színezője színezi. Minden alternatív borító is színes lesz és saját AllStar-címdesignt kap a nyomtatott formában. A cél, hogy a teljes képregény színes legyen és ilyen formában jelenhessen meg nyomtatásban magyar- és angol nyelven is. Később akár lengyel, cseh és szlovák nyelven is megjelenhet, hiszen a nemzetközi projekt keretében ezekre a nyelvekre is lefordították.

ÍZELÍTŐ A SZÍNEZETT OLDALAKBÓL (A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTS A KÉPRE!):

A magyar kampány támogatóinak egy akciós ajánlattal is kedveskedik a Zsiger.hu:

Az első két héten minden „Kétcsillag” feletti, azaz 3490 Ft feletti támogatáshoz a támogató ajándékba kapja az alkotók által dedikált Book of Heroes 200 oldalas képregényantológiát.

A KAMPÁNY MÁR ZAJLIK, NE MARADJ LE A KORAI TÁMOGATÓKNAK SZÓLÓ AJÁNLATRÓL!!! FIGYELEM! A KIADÓ AZ ELSŐ HETI AKCIÓT MEGHOSSZABBÍTOTTA EZ ELSŐ KÉT HÉTRE!

Ha közfinanszírozási kampány, akkor természetesen a különböző támogatói csomagok az érdekesek. Bár adni, jobb mint kapni, azért az sem mellékes, hogy az adományokért cserébe rengeteg ajándék jár!

Tizenhárom támogatói szint közül választhatunk, így az egyszerűség (és olcsóság) hívei és az egyedi, gyűjtői cuccok kedvelői is örülhetnek. De egy portrérajzoltatás áráért AKÁR CAMEÓZHATUNK IS A KÉPREGÉNYBEN (ami menőbb, mint egy portré – már elnézést!). Ráadásul az ajándék extrákon olyan alkotók dolgoznak majd (a teljesség igénye nélkül pár név: Geraldo Borges, Noel Tuazon, Pál Szabolcs, Jáger Attila, Odegnál Róbert, Juhász Ernő, Brazil...), akiknek a munkáit büszkén rakhatjuk a gyűjteményünkbe. 990 Ft-tól 29990 Ft-ig terjednek a támogatói csomagok árai, úgyhogy mindenki megtalálhatja az ízlésének és pénztárcájának megfelelőt.

A jutalmak között borítóvariánsok és egyedi rajzok is szerepelnek.

EZEKBŐL EGY KIS ÍZELÍTŐ (A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTS A KÉPRE!):

 Az AllStar egy igazán különleges képregény, ami pontosan arról a rajongásról szól, ami a képregényművészetet élteti. Igazán megérdemli, hogy megkapja a neki kijáró formátumot, a szuperhős-történetekhez és az ifjúsági fantasztikumhoz egyaránt illő színvilágot.

A KICKSTARTER KAMPÁNYT ITT ÉRHETED EL!

A MAGYAR KAMPÁNYT AZ ALLSTAR SAJÁT OLDALÁN TALÁLOD.

Bár – ahogyan a kultúra és társadalom minden területének – a magyar képregénynek is rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie, az alkotói kedv nem fogy el soha!

Hogy a hazai képregénykiadók hogyan élik meg a járvány okozta helyzetet, a Kilencedik.hu összeállításából kiderül. Az biztos, hogy a tettvágy és az alkotói energiák nem szivárogtak el az elmúlt hónapokban, és ez a szerzők részéről is elmondható. Kaptunk egy gyönyörű (és ingyenes) steampunk képregényt a Nekrokrim alkotóitól (K.O.H.O.), új kötettel jött ki a 5Panels társulat és a Faith No More együttes is örülhet egy biocomicnak – hogy csak néhányat említsek azon kiadványok közül, amelyekről még biztosan lesz szó a Randomkulton.

Pilcz Roland képregény-sorozata, az YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai is folytatódott a harmadik részével. Annak semmi köze a koronavírus-járványhoz, hogy a magyar sorozatok újabb részeire sokat kell várni, ez úgy szólván alap felállása a hazai piacnak, ezért tegyük is túl magunkat rajta! Igen, rengeteget kellett várni a folytatásra és az elvonási tüneteinket csak rövid időre enyhíti a most érkezett, soványka adag ebből a minőségi anyagból.

Ha valaki még nem tudná: YKX Pilcz Roland szerencsevadász-kalandor karaktere, aki először a Kalyber Joe képregényben tűnt fel, majd 2018-ban kapott saját címet. A sorozat a második résztől a One Way gondozásában jelenik meg, azaz csatlakozott a másik klasszis kaland-opusz, a Kittenberger mellé.

Hősünket egy milliárdos, Arsen béreli fel, hogy találja meg lányát, Sam-et, aki hajlamos a saját feje után menni és bajba sodorni önmagát. Miután azonban az akció nem alakul túl fényesen, Arsen félreállítja YKX-et és zsoldosokat bíz meg az ügy felderítésével. A kalandort azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy átpasszolja másnak a "kincset", ezért maga is a lány nyomába ered. A háttérben egy összeesküvés részletei és egy mániákus gonosztevő tervei sejlenek fel, hőseink pedig csakhamar fogságba esnek, majd egy sikeres szökés után menekülni kényszerülnek. Ahogyan az lenni szokott: semmi és senki sem az aminek és akinek látszik, és a kaland végén több a kérdőjel, mint előtte.

Az YKX az amerikai populáris képregényfüzetek mintájára készült és ez nem csak formátumán, de történetvezetésén is meglátszik. Bár a rövid terjedelem elvileg nem ad túl sok mozgásteret, Roland biztos kezekkel papírra vetett forgatókönyve mozgalmas és fordulatos, nem egy helyszínváltás (ezzel együtt a színvilág változása) tarkítja. A kis csapat, bár a képregény saját idő-diemnziójában csak nemrég verődött össze, dinamikusan működik, a különböző képességekkel felvértezett tagok segítik és kiegészítik egymást. Ezért feltűnő sajnos, hogy maga YKX most mintha csak passzív szemlélője lenne az eseményeknek és sodródna az árral. Úgy sejtem ennek dramaturgiai jelentősége lesz később, amikor visszaragadja a gyeplőt és rendet vág végre. A történet egyre összetettebb, még mindig sok benne a kérdőjel, de kezd is összeállni a kép. És nagyon fontos, hogy bár önállóan élvezhetőnek nevezni túlzás (tessék csak megvenni az előzményeket!) a sztori stabil szerkezettel és szép ívvel dicsekedhet, ami meglehetős profizmusra vall. Egy-két oldalon kis kapkodás, helyspórolás érződik ugyan, de azért mégis csak kevés az a nettó huszonnégy oldal a kibontakozásra.

Ha képregényről beszélünk, akkor a látvány legalább ugyanolyan fontos tényező, mint a történet. Aki ismeri az előző részeket, vagy Roland más munkáit, az tudja és másutt is olvashatta más, ezért legfeljebb azok kedvéért érdemes elmondani, akik még mindig nem hiszik el: vannak Magyarországon "nemzetközi szinten" alkotó képregényesek, és Pilcz Roland az egyikük. A karakterek rajzfilmes megformálása ugyanúgy szerves részét képezi a képi világnak, mint a szépen megrajzolt, helyenként lélegzetelállító tájképek. Engem már a figurák fura orra sem zavart, hozzá tartozik a stílushoz.

Történet és rajz színes kavalkádot alkot, amiben megférnek egymás mellett a filmes klisék, a filozofikus belső monológok, a petárdafüzérként pattogó párbeszédek, és a tisztelgés a kaland zsáner és a "felnagyított" iguánákat és gilákat szerepeltető klasszikus szörnyfilmek előtt (szegény galápagosi iguána tonnányira hízva sem tűnik félelmetesnek, de örültem, amikor feltűnt a színen).

A füzetben még helyet kapott Fritz Zoltán, Koska Zoltán, Tuli Krisztián, Szebeni Péter, valamint Sárdi Katalin és Erhardt Domonkos fanartja, egy ígéret, hogy jön a folytatás (és a Kittenberger harmadik része!), valamint egy nagyon érdekes "fiktív levrov", amiben Pilcz Roland a saját maga által feltett kérdésekre válaszol, nem kevés öniróniával és humorral. Ezek a kérdések persze nem a semmiből jöttek, sok olvasót foglalkoztattak, én is meglepődtem, milyen sok aspektusára nem figyeltem oda eddig a képregénynek.

Az YKX azonban több önreflexiónál – a maga szellemes, bohókás módján mindannyiunknak utat mutat. Hőse gyakran elmélkedik az élet kiszámíthatatlanságáról, de az elé gördülő akadályokra az egyetlen elfogadható választ adja. Mindig célra tör, soha nem hátrál meg.

MEGRENDELÉS és további információk a képregény Facebook-oldalán.

Ha személyesen vennéd meg a képregényt, akkor a június 27-én megrendezésre kerülő Budai Képregénypiac a Te rendezvényed!

További olvasnivaló a témában:

Pusztai Dániel kritikája a Kilencedik.hu oldalon.

Kova kritikája a Critical ERROR oldalon.

Pongrácz Máté kritikája a Roboraptoron.

Interjú Pilcz Rolanddal a Randomkulton.

Az YKX első két részéről is írtam korábban: ez a cikk a PREMIER magazinban jelent meg (megtalálod a MÁSHOL MEGJELENT ÍRÁSAIM menüpont alatt).

A KÉPEKÉRT (ÉS A DEDIKÁLT PÉLDÁNYÉRT !!!) EZER KÖSZÖNET AZ ALKOTÓNAK!

Szereted a képregényeket? Érdekel a fantasztikum? Beszélgetnél érdekes emberekkel könyvekről, filmekről, képregényekről? A F.I.O.K. (Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör) Facebook-csoport tárt karokkal vár!

Randomkult új sorozatában különböző (első sorban angol-szász nyelvterületről származó) fantasztikus antológia-sorozatok egy-egy epizódját mutatom be.

Célom az, hogy legalább kis mértékben átadjam ezeknek a csodálatos, önállóan is értelmezhető történeteknek a varázsát és kedvet hozzak másoknak is a bemutatott sorozatok megnézésére.
De vigyázat! Könnyen úgy járhatsz, mint én, hogy végérvényesen magával ragad ez a fantasztikusan színes és páratlan univerzum. Ez esetben egy élethosszig tartó kalandra kell felkészülnöd! A sci-fi, fantasy, horror, thriller és egyéb témájú antológiasorozatoknak gyakorlatilag a televíziózás hajnala óta szakadatlan történelmük van. Ha mondanak valamit neked azok a címek, hogy Alkonyzóna, Végtelen határok, Mesék a kriptából, akkor tudod, miről beszélek, de csak a jéghegy csúcsát látod! Igyekszem majd, hogy minél többet megismertessek ezekből a fantasztikus történetekből. Távlati célokat nem tűzök ki: már most látom, hogy amíg élek, nézni fogok ilyen sorozatokat, ezért nincs kizárva, hogy ez a sorozat is folytatódni fog, amíg csak bírom szusszal. Alapanyag van bőven: a folyamatosan bővülő kis lista, amit magamnak összeállítottam, több mint ezerötszáz epizódot tartalmaz.

Reneszánszát éljük az antológiasorozatoknak (kihangsúlyozom, hogy ez alatt most a történet/epizód-koncepciót értem – az Amerikai Horror Story-val és társaival egyelőre nem foglalkozom): 2019-ben indult útjára a Creepshow és a The Twillight Zone új szériája, 2020-ban pedig egy olyan sorozat éledt fel, aminek az első epizódja születésem évében, 1985-ben látott napvilágot.

A cikksorozat első  epizódja stílusosan kétszeres hosszúságú: az eredeti Amazing Stories legelső, és a 2020-ban újraindult Amazing Stories legelső epizódját mutatom most be.

A Steven Spielberg nevével fémjelzett Amazing Stories 1985-ben indult útjára és két évadon át futott, negyvenöt epizóddal. A sorozat címe nem véletlenül kapta egy 1926-tól lényegében napjainkban is létező magazin nevét: Spielberg maga gyermekkorában találkozhatott az akkorra már megsárgult lapokkal, amin lenyűgöző fantasztikus történetek futottak. Valószínűleg ugyanezt az élményt akarta átültetni a sorozatba: egy epizódról-epizódra kalandos, néha humoros, esetleg hátborzongató, de mindenképpen ámulatba ejtő sci-fi és fantasy történeteket bemutató filmsorozatot álmodott meg. Egyébként maga Spielberg (aki ekkor már olyan opuszokat tudhatott a filmográfiáján, mint a Harmadik típusú találkozások, az E.T. – A földönkívüli és két Indiana Jones) csak két epizódot rendezett a sorozatba, valamint a neve alatt jelent meg egy egész estés Amazing Stories film, ami a sorozatból válogat.

Lehet, hogy most azt hiszed, hogy nem láttad a sorozatot, de ha rémlik egy intro, amiben egy idős sámán a tábortűz mellett elmondott meséje fantasztikus (ma már megmosolyogtató) CGI-kel elevenedik meg, akkor hozzám hasonlóan eltölthet a déjà vu érzése.

Az elő rész címe Ghost Train, azaz Szellemvonat. Egy átlagos amerikai család (apa, anya, kisfiú) új házba költözik, a talán nem festői szépségű, de mindenképpen szép és egészséges, vidéki táj kellős közepére. Csatlakozik hozzájuk a nagyapa, aki bár örül, hogy szerettei társaságában töltheti utolsó éveit, már a házat először megpillantva furcsa szorongás keríti hatalmába. A nagyapjára csodálattal felnéző, kíváncsi természetű kisfiú rákérdez ennek okára, és kiderül ,hogy egy szörnyű múltbéli tragédia emléke a felelős. Évekkel ezelőtt, az idős férfi gyerekkorában egy iszonyatos tragédia, egy vonatszerencsétlengés történt, és a kisiklott vonat pályája éppen ezen a helyen futott: egészen pontosan az újonnan épült családi házon keresztül. Sokaknak már ennyi is elég lenne a nyugtalanságra, de a nagypapa továbbmegy. Szerinte hamarosan, a tragédia évfordulóján a vonat visszatér, egyenesen a túlvilágból, hogy felvegye utolsó utasát: egy kisfiút, aki akkor szemtanúja volt az eseményeknek.

Mivel a házat nem lehet áthelyezni, a nagypapa legalább annyit szeretne elérni, hogy amikor a fantasztikus esemény bekövetkezik, az érintett épületszárnyban ne tartózkodjon senki. Ám ahogyan az várható, senki nem hisz az öregnek, orvost hívnak hozzá, aki nagyvonalúan leszedálja Őt. Így a család legfiatalabb tagján múlik, hogy bekövetkezik-e a megjósolt esemény, és a visszatérő szellemvonat fel tudja-e venni utolsó utasát: saját nagyapját, akitől ezzel örökre el kellene válnia.

A történet kicsit komor, misztikus, de összességében elragadó és  még némi humor is szorult bele. Egy új sorozat nyitóepizódjaként fantasztikus élményt nyújthatott. Lényegében az egész epizódot a kisfiú és nagyapja kapcsolata tartja mozgásban, így a két színésznek kell elvinnie a vállán a produkciót, ami sikerül is nekik. Az idős férfit Roberts Blossom alakítja, akinek a pályafutása 1958-tól a kilencvenes évek végéig tartott (a színész sajnos 2011-ben elhunyt), és majd' hatvan címet számlál, ám sokan biztosan csak a Reszkessetek betörők szomszéd bácsijaként ismerik. Érdemes utánanézni más alakításainak is. Itt már hatvanegy évesen tisztességgel hozza a sokat látott nagyapa szerepét. A kisfiút alakító Lukas Haas ma már díjnyertes színész, az akkori közönség leginkább a Kis szemtanú Samueljeként emlékezhetett rá. Később viszont feltűnt egy másik híres antológiasorozatban, amiről itt még sokszor lesz szó. A gyerekszínész alakítása megkapó. A szüleit játszó Scott Paulin és Gail Edwards ugyan kevesebb teret kaptak, de karakterüket jól hozzák. A sorozat látványvilága általánosságban lenyűgöző (persze nem minden epizódban), a nyitóepizód pedig, ha belegondolunk, hogy ezt akkor milyen készüléken nézte a család, betekintést ad ebbe. Zárójelente fantasztikus.

A Ghost Train generációk kapcsolatáról, a látásmódok különbözőségéről szól és arról, hogy a gyermek, aki egykor mi voltunk, életünk végén visszatérhet, hogy támogasson minket. Ezért fontos, hogy ápoljuk és ne elfojtsuk a bennünk élő gyermeket.

A Steven Spielberg nevével fémjelzett Amazing Stories második sorozata 2020-ban indult és az első évada öt részes lett. A koncepció azonos, de jelentős különbség, hogy az epizódok ötven percesek, míg az eredeti szériára a harminc perces játékidő volt jellemző.

Az első rész címe The Cellar (A pince). Sam, bátyjával egy régi házat újítanak fel éppen, amikor hatalmas vihar kerekedik és a ház pincéjében valamiféle furcsa légköri jelenséget tapasztaló Sam valahogyan átkerül a száz évvel korábbi múltba, 1919-be. Miközben a fiú próbál rájönni, mi is történt vele, a XX. század eleji Egyesült Államok társadalmi viszonyai is megnehezítik a dolgát és a szerelem is megtalálja.

Bár a történet alapját és stílusát tekintve talán jobban hasonlít a klasszikus széria Alamo Jobe című epizódjára, egyértelműen párba állítható az 1985-ös nyitóepizóddal. Témája  a generációk látásmódjának különbözősége és az általános emberi értékek kortalansága. Ahogyan a gyermeki kíváncsiságot, egy élet tapasztalatát, úgy a szerelmet sem törölhetik el társadalmi elvárások. A nagyszerű (A Hill-ház szellemében már bizonyító) fiatal színésznő, Victoria Pedretti által alakított Evelin Porter csonka családja (édesanyjával él együtt, akinek hálátlan szerepét Sasha Alexander rutinosan hozza) rossz anyagi helyzete miatt kényszerülne érdekházasságba, amikor megismerkedik a jövőből pottyant férfival, aki nem csak hogy megérti a fiatalok lelkivilágát, de a nemi egyenjogúságban is hisz. A társadalmi érzékenység jellemző a filmre. Amikor a lány megkérdezi, hogy a jövőben (azaz most) egyenjogúak-e a fekete amerikaiak a fehérekkel, akkor a srác válasza egy bizakodó "Dolgozunk rajta". Sam testvére azonos nevű párjával gyermeket nevelnek. Az ilyen apróságok nem csak 1919-es viszonyokkal, de az elődszéria megjelenésének évében megszokottakkal is érezhetően kontrasztot alkotnak. Emellett a sorozat (bár üzenetei mindenképpen direktek és szájbarágósak) nem mond ítéletet, azaz nem "a régen minden jobb volt", avagy "ma felvilágosultabbak vagyunk" eszméket szajkózza, csak kiemel mozzanatokat a különböző korok és generációk társadalmi életéből és két fiatal szemszögéből mutatja be azokat. Sam, akit az Útvesztőben fiatal felnőtté érő Dylan O'Brien alakít, internetes társkeresőkön keresi a "Nagy Őt", miközben valójában a saját helyét nem találja a világban, Evelin szabadságra vágyik, amelyben kiteljesedhet. Kettejük sorsközössége a történet mozgatórugója.

De azért nézünk Amazing Stories epizódokat, hogy fantasztikus és meghökkentő történeteket lássunk. Nos, bár ahogyan az az időutazós történetekre sokszor jellemző, a tudományos-fantasztikus logikát beáldozzák az alkotók a kaland oltárán (olyannyira, hogy a végére a kamu tudományos félmagyarázat is fölöslegesnek hat), szerencsére így is egy élvezhető, sodró lendületű, misztikus családi filmet kapunk, kellemesen megható lezárással. Igazából annyira spielbergi a történet, hogy tényleg azt hittem, Ő is írta. Az epizódot a sorozatokon edződött Chris Long dirigálta, és korrekten össze is rakta. A forgatókönyv inkább mesél, mint magyaráz, de pont ettől a sorozattól én nem is várok mást. A látvány itt a díszletekben és a kosztümökben kimerül, azok viszont szemnek igen kellemesek. A szesztilalom korabeli Amerika utcái és füstös lokáljai, titkos jazz-barlangjai, városi és vidéki élete bár csak rövid jelentekben, de élettel telve jelennek meg előttünk. Egyébként bizonyos szempontból "régi vágású" a rész, ami kifejezetten jól is áll neki. Alapvetően nyitóepizódnak szuper, a nagy előd árnyékában kissé elhalványul, bár érezhető benne az elmúlt évtizedek filmes szakmai tapasztalata. Hogy maga a sorozat összességében milyen képet fog mutatni, azt még nem tudom, de sejthetően lesz, akinek nem tetszik majd, hogy a történetek folyamatosan sulykolják a társadalmi mondanivalójukat. 

De kérdem én, miért baj az, ha egy mai sorozat a mai nézőkhöz szól, másról, másképp üzenve nekik, miközben a lényeg megmarad: a gyermeki rácsodálkozás a végtelen égbolt csodáira? Ahogyan az 1985-ös Amazing Stories intrójában a bölcs vadász meséjét hallgató fiatalok, majd a vibráló képernyőjű TV-t körülülő család, úgy most mi, egy másféle közönség vagyunk. Mi talán ritkábban ülünk tábortűz mellé, ritkábban kapcsolódunk ki más generációk társaságában, de mégis összeköt minket elődeinkkel és kortársainkkal a mese  és a bennünk élő gyermek, aki azt átéli.

Köszönöm, hogy velem tartottatok! Hamarosan jelentkezem a cikksorozat új részével, egy sokkal régebbi sorozat egy epizódjának bemutatásával.

László Márk interneten megosztott vázlataiból, rajzaiból már sejteni lehetett, hogy egyszer még nagy dolgokat fogunk látni a fiatal alkotótól. Nem sokkal első saját képregénye, a nagyszerűen sikerült A kisfiú és a szellembohóc hazai megjelenése után a nemzetközi porond is megnyílt előtte: év elején egy rövid Hellboy-történet megrajzolására kérte fel Őt maga a figura megálmodója, a legendás Mike Mignola.

László Márkkal készíthettem interjút.

Szia! Először is had gratuláljak a külföldi képregényes színtéren való bemutatkozáshoz! Szerintem kezdjük is itt, mert bár beszéltél már erről másutt, izgalmas, megkerülhetetlen kérdés: hogyan sikerült ilyen jó benyomást kelteni Mike Mignola alkotóra? Milyen események vezettek el a felkéréshez?

Szia, nagyon szépen köszönöm!
Ez azt hiszem igazából 3 dologra vezethető vissza: az egyik az hogy sokat rajzoltam Hellboyt a saját szórakoztatásomra, mert régóta az egyik kedvenc képregény karakterem. A második az, hogy több párhuzamos internetes forráson (multiversitycomics.com rajzverseny, facebook, twitter, stb) keresztül így vagy úgy, de ezek a rajzaim eljutottak magához Mignolához, szóval ezúton is köszönöm szépen azoknak akik eltweetelték neki őket. A harmadik pedig, hogy az a hihetetlen nagy szerencse ért, hogy tetszettek is neki annyira ezek a rajzaim, hogy megkeressen képregényrajzolással kapcsolatban. Ezt szerintem sosem fogom tudni teljesen felfogni, de nagyon örülök neki.

Hellboy karaktere nagyon népszerű nálunk is, de bevallom, én csak a filmekből ismerem. Miben más a képregények világa? Minek köszönheti a kultstátuszt, és mi az, ami neked tetszik a Hellboy történetekben?

Röviden a Hellboy leírható kb annyival, hogy egy nagydarab ördögszerű figura gonosz náci szörnyeket püföl (és ez már így önmagában is tök jól hangzik), de a képregény ennél sokkal mélyebbre merészkedik, míg a filmek szerintem nem annyira. A Hellboy képregény sok szálon keresztül kötődik egyszerre a rajzolás, a storytelling, meg a horror zsáner szeretetéhez, ez a kötődés pedig a filmre való adaptálás során óhatatlanul is csorbul. Szokták róla azt mondani, hogy a Hellboy képregénynek minden eleme, képkockája működik akár önmagában, kontextusából kiragadva is, de engem ami a felszínen túl megfog benne, az az a bravúr, hogy a képregény egészét nézve/olvasva az esztétika és a ponyvahorror toposzok együttes viszonya valami olyan fura, már-már költői ritmust tud létrehozni, amit kevésbé tapasztalhat meg az ember mondjuk a Garfield vagy bármilyen más képregény olvasása közben. Ez most kicsit ködösen hangzik valószínűleg, de megmagyarázták már ezt sokan, nálam sokkal értelmesebben, ajánlom erről a témáról Scott Bukatman könyvét (“Hellboy’s World”). Meg hát tényleg vannak benne mindenféle frankó szörnyek, az sosem hátrány. Amúgy szerintem bábfilmre vagy stopmotion animációra lenne érdemes adaptálni.

Miről szól a rövid történet, amit Te rajzolhattál meg a Hellboy Winter Special különszámába?

Egy Budapesten és annak múltbéli szellem-verziójában játszódó rövid karácsonyi történet, kb egy klasszikus Hellboy sztori és a Dickens-féle Karácsonyi ének keveredéseként tudnám leírni. A kezdőjelenetben Hellboy egy pesti késdobálóban sörözve szívja a szimfóniát. Aki nem tudta beszerezni a füzetet, az ne aggódjon, mert még idén megjelenik magyarul is a Vadvirágok Könyvműhely kiadásában, több rövid sztorival egybegyűjtve.

A BOOM! Studios képregénykiadó is felfigyelt a tehetségedre. Tőlük is kész forgatókönyvet kaptál? Mit kell tudni erről a projektről?

A BOOM! Studios-nál a 80-as évekbeli Jim Henson-féle “The Storyteller” tévéműsor alapján futó képregénysorozat egyik soron következő számán dolgoztam. Itt én írhattam a 22 oldalas forgatókönyvet is, amit egy létező népmese vagy mítosz köré kellett odakanyarítani, annyi volt a kitétel, hogy szerepeljen benne kísértet. Én a skandináv  “myling” vagy “utburd” néven futó babaszellemet választottam, megérhet egy google keresést annak akit érdekel az ilyesmi, jó para cucc. Amúgy a Hellboy rajzolása után ez a meló is egy jó nagy szakmai mélyvíz volt számomra, mert úgy írni egy történetet, hogy az egy létező, relatíve nagymúltú franchise részeként is megállja a helyét, elég meredek vállalásnak tűnt. De végül nem rúgtak ki, megjelent a képregény, kedvesek a review-k is, szóval tök jó.

Úgy tudom, gyermekkorod óta rajzolsz és nagyjából ugyanazok a hatások (filmek, képregények…) inspriáltak, mint sok képregényrajongót. De az alkotásaid meglehetősen sötétek, enyhén bizarrak is. Jobban vonz a “sötét oldal”?

Vizuálisan mindenképp izgalmasabb számomra, ha van a dologban valami furaság, de azért nem égetek itthon fekete gyertyákat a Setét Nagyúr oltárán. Inkább valami olyasmi dolog ez, mint a herkásoknál a “first high” utáni kajtatás, mert amikor mondjuk csontvázakat, meg szellemeket rajzolok, akkor elfog az a kellemes bizsergető érzés, amit még kiskoromban éreztem az ilyesmi dolgok firkálgatása közben, amikor egész napok teltek el azzal, hogy néztem a Scooby Doot meg a Johnny Questet és csak rajzoltam mint egy őrült. De szívesen rajzolok amúgy bármi mást is, csak ne legyen hétköznapi értelemben “szép”, mert a szép dolgokat nehéz lerajzolni.

Mely képregények és alkotók voltak rád a legnagyobb hatással? Esetleg magyar alkotók, magyar címek is vannak köztük?

Szerintem kb minden hatással van rám, ami képileg vagy akár szellemiségében megfog, de alkotókra lebontva, nem feltétlenül fontossági sorrendben: Robert Crumb, Sergio Toppi, Jamie Hewlett, Junji Ito, Charles Burns, Raymond Pettibon, Daniel Clowes, Moebius, Guy Davis és ezt a listát még sokáig tudnám folytatni. Hazai alkotók közül aki kifejezetten hatással volt rám, az szerintem egyedül Felvidéki Miklós barátom, mert sokszor amikor én tiniként kiábrándultam a rajzolásból és úgy éreztem nincs értelme már a képregényezéssel foglalkoznom, az ő képregények meg rajzolás iránti lelkesedése volt ami újra fel tudott tölteni lendülettel. De aki szerintem király még itthon az Juhász Ernő, Ambrus Izsák, Tuli Krisztián, Németh Gyula, Csepella Olivér, Koska Zoli, meg vannak még csomóan, illetve a képregény műfajon túl is egy csomó dolog inspirál, animációk, filmek, könyvek, emberek az Örs Vezér Téren vagy a Blaha aluljáróban.

Milyennek látod a magyar képregényes színteret? Mi az, amiben esetleg érdemes lenne változnia?

Kiadás szintjén ami végbement változás az elmúlt években, az minden álmomat felülmúlta, elképesztő nagy a választék, és tök jó hogy nem csak a szuperhős műfajra fókuszál már a dolog. Az, hogy olyan címek jelenjenek meg magyarul, mint pl a Blankets, vagy a Black Hammer, egy pár éve még elképzelhetetlen volt. A hazai képregények színvonala az ilyenekhez képest (és ezt most csak általánosságban értem) azért még érezhetően gyerekcipőben van, de szerintem max 10-15 év és felzárkózhatunk a világszínvonalhoz. Persze, mindig mindenhova több jól rajzoló, és jól író alkotóra van szükség, de ez nem tud varázsütésre megtörténni, végig kell lépkedni a szamárlétrán, először kicsit béna dolgokat kell csinálni ahhoz, hogy utána végül kevésbé béna dolgokat csináljon az ember.

Az A kisfiú és a szellembohóc, ha jól tudom, az első hivatalos megjelenésed, ami azért hihetetlen, mert kiforrott, jellegzetes stílusodról vagy ismert. Utólag látsz valamiféle fejlődést, útkeresést a munkásságodban? Szeretnél új dolgokat, új technikákat kipróbálni?

Köszönöm, hogy ezt írod, hogy kiforrott stílusomról vagyok ismert, de én ezt nem annyira látom így. Egyrészt nem gondolom, hogy lenne még konkrét saját stílusom, maximum van egy látható csapásirány, amin haladok, másrészt meg igen, ez egy folyamatosan változó dolog, ami talán külső szemlélőnek kevésbé tűnik fel, de én belülről látom, hogy például most épp máshogy viszonyulok az árnyékoláshoz, meg a karakterdizájnhoz, mint mondjuk amikor a Kisfiú és a szellembohócot rajzoltam. Minden rajzból, meg melóból lehet tanulni valamit, amit tovább lehet vinni a következőbe. Ez is egy ilyen lassú, organikus folyamat, néha igyekszem tudatosan gyorsítani, amikor érzem hogy valami elkezd manírrá válni, néha meg csak hagyom magamat, hogy apránként, magától fejlődjön. Összességében minden rajzommal úgy vagyok, miután elkészülök vele, hogy van benne kb 90 % unalmasság, ami nem tetszik, és 10 % izgalom, amit szeretek, és amit szeretnék tovább vinni a következő rajzba. Így halad apránként a dolog, aztán majd remélem, hogy egyszer végig nézhetek az évek során összegyűlt rajzaimon, és megállapíthatom, hogy na basszus, lett egy stílusom (bár asszem ezt a mondatot soha nem fogom így kimondani). Addig még jó sokat kell rajzolnom.

Másutt úgy nyilatkoztál, hogy a felkérések mellett saját ötleteid megvalósítását is tervezed. Nem gondoltál rá, hogy egyből az angol nyelvű befogadói kört célozd meg?

De, az “A kisfiú és a szellembohóc”-cal például nem is volt tervben magyar kiadás, eredetileg egy hosszabb, angol nyelvű kötet egyik epizódjának szántam a dolgot (az eredeti címe is az hogy “The boy who loved a ghostclown”), csak szerencsére a Szépirodalmi Figyelő felajánlotta, hogy kiadnák magyarul. Ennek a kötetnek a tető alá hozása még mindig a terveim között szerepel például, de rengeteg tervem meg ötletem van még ezen kívül is, kezdve Csáth Géza illusztrálástól gombás szkinhedekről meg a guminőjét ruhaként magán hordó kamuszuperhősről szóló képregényen át mindenféle rövidebb-hosszabb-személyesebb sztorik megrajzolásáig.

Képregényes rendezvényekre jársz? A Hellboy Winter Specialt (ami, reéljük, itthon is megjelenik) biztosan sokan akarják majd dedikáltatni.

A koronavírus most alaposan odavágott sajnos a képregényes rendezvényeknek is, de ha addigra normalizálódik a helyzet, elvileg dedikálok a Budapest ComicConon, és úgy néz ki hogy még a jövőévi Charlotte-i HeroesConon is részt veszek majd.

Köszönöm a lehetőséget és további jó munkát, sok sikert kívánok!

Köszönöm szépen az interjút!

A képekért köszönet az alkotónak!

LÁTOGASS EL LÁSZLÓ MÁRK INSTAGRAM ÉS BEHANCE OLDALAIRA, HOGY MEGISMERKEDJ AZ ALKOTÓ MUNKÁSSÁGÁVAL!

További képregényes témájú bejegyzésekért látogass el a KÉPREGÉNY menüpontba!
További interjúkért látogass el az INTERJÚK menüpontba!

Ha érdekel a fantasztikum, a képregények és a képzőművészet világa, vagy csak beszélgetnél hozzád hasonló gondolkodású emberekkel, csatlakozz a F.I.O.K. Facebook-csoporthoz! A Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör nem csak az irodalom kedvelőinek szól. Téged is tárt karokkal várunk!

A GooBo rövid útkeresés után az egyik legszínesebb, legizgalmasabb hazai képregénykiadóvá nőtte ki magát. A Dragonero, a Maximum Bonelli olasz képregényei, a Valiant-sorozat, a magyar Zorro – mind professzionális gondozásban kerülnek az olvasók elé, akik így okkal szavaznak bizalmat a nekik. A kiadó vezetőjével, Tálosi Andrással készíthettem interjút.

Szia!
Először is kérlek, mutatkozz be a Randomkult látogatóinak! Mikor kerültél először kapcsolatba képregényekkel? Hogyan lettél rajongóból alkotó és képregényes projektek szervezője?

Tálosi András vagyok, a GooBo Kiadó vezetője. Már egészen gyerekkoromban beleszerelmesedtem a képregény médiumába, otthon a 80-as évek klasszikusai vettek körbe: Mozaik, Asterix, Talpraesett Tom, aztán a Semic-es érában nagyjából minden elkapott, ami akkoriban megjelent. Habár próbálkoztam rajzolással, voltak is saját kiadványaim, de rá kellett jönnöm, hogy én leginkább mesélni szeretek, nem rajzolni, így néhány év után lassan irányt váltottam és az írás valamint a szerkesztés felé kezdtem kacsintgatni. Ma meg már inkább kiadó-szerkesztő vagyok, az írás megmaradt hobbinak. 

A GooBo volt már geek-cuccos webshop, az Epicline képregények kiadója – hogyan definiálnád a kiadó jelenlegi küldetését?

Ez nehéz kérdés. Nagyon bele kell gondolnom, hogy a hétköznapi munka és fáradtság mellett küldetéstudatot találjak mögötte, mert jelenleg inkább azt érzem, hogy sodornak magukkal a határidők, és azért dolgozok, hogy minden meglegyen, amikorra kell. Az olasz cuccokat szerelemből adom ki (a Dragonero és a Suttogó Szél maximálisan ilyen), a Valiant szintén ez a kategória, egyedül a Zorro mögött van olyan ideológia, hogy azt a magyar képregény új irányaként, a magyar képregény történetében egyedülálló dologként akartam megvalósítani. Küldetésről nem is, inkább elvárásokról tudnék beszélni, amiket magam felé támasztottam: minőségi munka, minőségi olvasnivalók, minőségi ügyfélkezelés, stb. Ha ezeket megtapasztalják az olvasóink, vásárlóink, akkor én már nyugodt vagyok. 

Miért gondoltad, hogy érdemes lenne olasz képregényeket megjelentetni itthon (a Frike kínálata mellett)? Miért esett a választásod a Dragoneróra?

A Dragonero egy fantasy sorozat, ami zsáner teljes mértékben hiányzott a piacról. A Bonelli cuccai amúgy is könnyed ponyvák, amik hamar átlépik az olvasók ingerküszöbét, így ez volt a legészszerűbb választás a kezdésnek. Az belátható, hogy egy harmadik olasz horrorba felesleges lett volna belevágni a Dampyr vagy a Dylan Dog mellett, a többi címük pedig nem lett volna átütő. A Dragonero egy tökéletes sorozat, és mai napig örülök, hogy én adhatom ki, és nem csapott le rá más. 

Amennyire meg tudom ítélni, a Dragonero hatalmas siker, a magyar közönség szereti. Mi lehet a vonzereje? Kinek ajánlanád?

Folytatva a korábbiakat, a Dragonero egyik titka szerintem, hogy alaposan kidolgozott (vagy legalábbis annak tűnő) világban játszódik, amiből részről-részre újabb és újabb apróságokat ismerünk meg. Ezenkívül a főszereplők (egy ember, egy ork és egy elf) csapata is nagyon jól működik együtt. Plusz valahogy mindig sikerül az íróknak egy olyan szálat felvetniük, ami még nem cliffhanger kategória, de mégis alig várod, hogy tovább folytathasd a kalandozást a kedvenceiddel (mert egyre jobban azok lesznek, ez nem is kérdés). Aki szereti a fantasy-t, annak kihagyhatatlan sorozat. 

A Maximum Bonelli lényegében egy “antológiasorozat”, több olasz képregényszériába is betekintést nyújt. Ez a koncepció a Te ötleted volt, vagy az olasz partneré? Mik az elvárásai a sorozattal kapcsolatban a Bonelli kiadónak?

A Maximum Bonelli ötletével én kerestem meg a Bonellit, mert szerettem volna egy olyan sorozatot, amiben igazából tét nélkül be lehetne mutatni a legjobb olasz címeket, amik önállóan nem biztos, hogy megállnának a lábukon. Ez a félelmem egyébként valamiképp beigazolódni látszott, mert az eddig megjelent 6 címből csak a Suttogó Szelet tudtuk kiemelni önálló sorozattá. A Bonellinek nincsenek különösebb elvárásai, szerintem ők örülnek, hogy itthon egyre több minden megjelenik tőlük. 

Mennyire van kőbe vésve a MaxBon jövője? Várhatóak más történetek is az eddig elkezdetteken kívül?

Igen, két új címet mindenképp szeretnénk bemutatni: az egyik a Jules Verne ihletésű Greystorm, a másik egy kevésbé klasszikus horror, a Lucas. Biztosan folytatódik a Lilith és a Mercurio Loi, valamint egy Nathan Never kötet is várható idén. Egyedül igazából a Martin Mystére nem talált gazdára, de nincs kizárva, hogy egyszer azt is folytassuk. 

A Goobo történetének egyik legérdekesebb fejleménye, hogy magyar stábbal tető alá hozhattátok a Zorro projektet. Hogyan sikerült ezt megszervezni? Ti kerestétek meg a jogtulajt?

Eredetileg saját gyártású Fantomot akartam volna, de a Fantom jogtulaja erre nem bólintott rá, így kénytelen voltam más irányba fordulni. Az, hogy egy nemzetközileg is ismert hős kalandjait készítsük el, nem is volt kérdés, ez egy stratégiai irány volt, a kérdés az volt, hogy melyik hőst vegyük elő? Így került képbe Zorro, és szerencsére az ő jogtulajával nagyon könnyű volt megegyezni. 

Hosszú távra tervezett széria lesz? Több történet is várható az álarcos igazságosztó főszereplésével?

3x4 részes történetek lesznek, az egész széria tehát 12 részes lesz. Ha sikeressé válik, akkor lehet bővíteni, de egyelőre menjen le ennyi. 

Kérlek, sorold fel a Zorro alkotóit, had jegyezzük meg a nevüket!

A ceruzarajzokat Vári Tamás készíti, Vadas Máté a kihúzó és színező, én pedig a forgatókönyvet írom. 

Mennyire érzitek magatokénak a karaktert? Szabad kezet kaptatok a történet alakításában, a szereplők újraformálásában?

Szerencsére mindenben szabad kezet kaptunk, így kedvünkre formálhatjuk a dolgokat (legalábbis egyelőre nem szóltak bele semmibe, hogy valamit másképp kellene). A karakterek mindegyikén igyekeztünk csavarni egy kicsit, remélem előnyükre. 

A Zorrót leszámítva végleg szakítottál a magyar képregényes projektekkel? Hogyan látod a jelenlegi helyzetet? Van esélye a magyar képregénynek valamiféle kiugrásra? Egyáltalán szükség van ilyesmire?

Nem szakítottam végleg, jelenleg is készül egy Mózes-történet feldolgozás a háttérben, amivel talán sikerül nyitni a vallásosabbak felé is, ez a rés még nincs nagyon betömve itthon. Amúgy is régi álmom volt, hogy megcsinálhassam ezt, most végre megadatott az alkalom hozzá. 

A Goobo egy érdekes projektje volt a Fantorzio ponyvalap. Úgy sejtem, hasonló kiadását nem tervezed. De csak megkérdezem: Sándor Kristóf (vagy netán Fekete Holló) visszatér még valamikor, valahol, valahogyan?

Reményeim szerint vissza, de hogy képregényben-e, azt nem tudom megmondani.

Mik a jövőbeli terveid? Gondolom, Dragonero még hosszú ideig velünk marad.

A Dragonero és a Valiant fixen megmarad a kínálatunkban, ahogy a Zorro is várhatóan velünk marad még jó darabig. A többi a piac alakulásától függ. Kacsintgatok a Marvel felé egy Pókember kötet erejéig, annak pont most tisztázzuk a részleteit.

Köszönöm a lehetőséget és további jó munkát, sok sikert kívánok!

Én köszönöm... és köszönöm!

HÍREKÉRT, INFORMÁCIÓÉRT ÉS MEGRENDELÉSÉRT LÁTOGASSATOK EL A GOOBO HONLAPJÁRA!

CSATLAKOZZATOK A GOOBO FACEBOOK-CSOPORTJÁHOZ, HA MÁS OLVASÓKKAL BESZÉLGETNÉTEK!

ITT TALÁLJÁTOK A GOOBO FACEBOOK-OLDALÁT, HÍREKKEL, ÉRDEKESSÉGEKKEL.

A Maximum Bonelli eddigi sorozatairól ITT ÍRTAM RÉSZLETESEN
(a később megjelent sorozatokról hamarosan új bejegyzés várható)

Ha érdekel a fantasztikum, beszélgetnél képregényekről, könyvekről, filmekről:
CSATLAKOZZ A F.I.O.K. FAVEBOOK-CSOPORTHOZ!
A Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör tárt karokkal vár!