Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy 2016 Lovecraft éve volt Magyarországon. A nagyszerű író munkásságát egy igen aktív rajongói közösség online kommunikációja, két (különböző szemléletű) irodalmi lap, egy archívumszerű weblap és egy online, ismeretterjesztő magazin is igyekszik méltóképpen feldolgozni, ápolni - az itt-ott elejtett megjegyzések, cikkek, recenziók, kritikák pedig csak tovább színesítik a képet. Egy magyar alkotói csoport pedig nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a mozgókép művészetével adózzon Howard Phillips Lovecraft emlékének. Az IXTLAN ARTWORKS filmes csapat a FROM BEYOND (Onnan túlról) című novellát adaptálta - azonos címmel, figyelemre méltó eredménnyel.

A FILM MEGTEKINTHETŐ A VIMEO RENDSZERÉN KERESZTÜL!!!
Kevesebb, mint 800 Ft-ért megnézheted online (három napig)
VAGY TALÁN ENNYIBE SEM KERÜL? A RÉSZLETEKET MEGTALÁLOD LENTEBB!

A rajongói filmekről két, egészen szélsőséges nézet uralkodik a köztudatban. Az egyik szerint, ezek gagyik, olcsó technikával felvett, bénán rendezett fércművek, csak fanatikusoknak készítették, leginkább csak vicces youtube-videóként érdemes nézni őket. A másik nézet szerint a rajongói feldolgozásokban több lelkesedés látszik, több bennük a szív, a lélek, néha egészen profik, sőt: jobbak mint a hollywoodi filmek!
Tény és való, hogy mindkét típusra találni példát, ám valójában a rajongói filmek a két véglet között húzódó, széles skálán mozognak. Általában akkor merül fel a rajongói reflexió igénye, ha a fősodorbeli alapanyag (legyen az film, regény, bármi), üzleties természeténél fogva nem tud minden befogadói igényt kiszolgálni; vagy akkor, ha egy adott stílus vagy alapmű kevésbé népszerű a mainstream szcénában; esetleg valamiért felmerül a stílus-újraértelmezés igénye. Nem véletlenül készülnek Stat Trek, Batman, Power Rangers, stb. témájú amatőr filmek és nem véletlenül akkor készülnek, amikor.

Ha a magyar FROM BEYONDot el kellene helyeznem a képzeletbeli skálán, akkor nem csak a kész termék minősége alapján, de az alkotói hozzáállás alapján is az igényes, profi, a fősodorhoz képest szellemiségében többet nyújtó pólus közelébe esne. Minden hibájával együtt is egy értékes, hiánypótló filmalkotás.

A történet Howard Phillips Lovecraft azonos című novellája alapján készült, az elbeszélés "vallomástétel" formáját egy hozzátoldott kihallgatás-kerettel hangsúlyozva. A történet szövetébe egy okkult, mágikus szál is belekerült, ami az eredeti műtől talán kissé, de Lovecraft munkásságától semmiképpen sem idegen.
A Nyomozó egy meg nem nevezett férfit hallgat ki éppen egy romos épület egyik szobájában. Mint kiderül, gyilkossággal gyanúsítják, mivel a zseniális tudóst, Crawford Tillinghast-et holtan találták saját házának padlásszobájában, a kihallgatott férfit (a Barátot) pedig ugyanott eszméletlenül, fegyverrel a kezében. Az elhunyt tudós barátja, némi orvosi segítséggel (a Doktort Pécsi Örs alakítja - a karakterhez illő hideg vérrel), beszélni kezd.

Nagy Géza István, a Barát (fotó: Tóth Tibor Jenő)

Elmondja, hogy egy sötét vádakat megfogalmazó újságcikk hatására meglátogatta régi barátját, Tillinghast professzort annak lakásán és kérdőre vonta titokzatos fizikai kísérleteivel kapcsolatban. Miután a tudós, néhány homályos, erősen filozofikus mondatban, kifejti munkássága lényegét, a Barát arra kéri őt, hogy vessen véget ön- és közveszélyes magatartásának. Erre Crawford durván kitessékeli őt a házból. A Barátot azonban nem hagyják nyugodni a fejlemények, ezért megkéri a ház komornyikját, Gregoryt, hogy titokban számoljon be neki minden fejleményről.
Tillinghast barátját aggasztja a professzor viselkedése és miután a házból érkező hírek is elmaradnak, a férfi elhatározza, hogy "természetfölötti segítséget" vesz igénybe: meglátogat egy jósnőt, aki kristálygömbje segítségével beletekint az őrült tudós praktikáiban.

Itt egy döbbenetes erejű, lenyűgöző látványvilágú, montázsokkal és ugró vágásokkal operáló, Robertsch hangulatos, kísérleti jellegű, sötét, enyhén zajos háttérzenéjével kísért, szürreális látomásjelenet következik. A film egyik legerősebb pillanata. Itt jelennek meg először - szó szerint betüremkednek az érzékelt valóságba - az "onnan túlról" érkező, különös, organikus jegyeket mutató, amőbaszerű entitások.
A Jósnő látomásából kiderül, hogy Tillinghast sem volt rest okkult, sötét, mágikus eszközökhöz nyúlni, hogy célját elérje, ám barátjával ellentétben, Ő nem húzott meg egy végső határt - véres jelenetsor utal rá, hogy komoly "áldozathozataltól" sem riadt vissza. Feltűnő a hasonlóság a két férfi sorsa között, ráadásul a kristálygömb motívuma ténylegesen is összeköti kettejük életútját. Ebből egy sajátos ellentétpár viszony bontakozik ki, amely egyébként több Lovecraft novellában, de más klasszikus rémtörténetben is megfigyelhető (nem is beszélve néhány BLACK AETHER-írásról): a protagonistával szemben önnön torzképe áll, mint antagonista. Az IXTLAN ARTWORKS alkotói gárdája megérezhette ezt az eredeti novellában, a film elbeszélői eszközeivel is kihangsúlyozták ezt, de nem követték el azt a hibát, hogy a karakterek közötti különbségeket a "jó" és a "gonosz" fiktív kettősségével magyarázzák. Ez pedig a lovecrafti alkotói szellemiség értő feldolgozásának alapja.

A történetről sokkal többet nem mondanék el - természetesen a Barát, miután "meggyőződött róla", hogy valami nincs rendben, egy pohárka italból erőt merítve (külön köszönet az abszintkeverős jelenetért! Modern, "instant" életünkből nagyon hiányoznak ezek a szertartásszerű mozzanatok), elindul, hogy Tillinghast-et leállítsa. A biztonság kedvéért egy lőfegyvert is magával visz.

Thillinghast szerepében: Nagy Balázs Pál (fotó: Tóth Tibor Jenő)

Ha az alkotást nem kimondottan, mint rajongói tiszteletadást szemléljük, hanem úgy is, mint önálló filmművészeti alkotást, akkor természetesen feltűnnek hiányosságai. Az előzetest látva legtöbben a rossz színészi alakítást emelték ki, mint negatívumot. Nem tudom, hogy mihez kellene mérnünk ezt, de tény, hogy a színészek amatőrök. Képzett színészekkel is előfordul, hogy bizonyos filmekben jobban teljesítenek, másokban nem. Különösen a karakterszínészeknél figyelhető meg, hogy - mintha lenne rajtuk egy gomb - képesek váltogatni amatőr és profi üzemmód között, attól függően, hogy mennyit kapnak egy adott produkcióért. Emlékszem gyerekként, a VHS-korszakban, meggyőződésünk volt ismerőseimmel, hogy az amerikai színészek jobbak, mint a magyarok. Ha ritkán néztünk is magyar filmeket, nem ismertük fel a színészekben Arnold, Sly vagy Bud magyar hangját.
A titok nyitja nagy valószínűséggel az utószinkron, amely egy költséges utómunkálat. Az IXTLAN ARTWORKS csapatának bizonyosan nem volt pénze ilyesmire, ezért tűnik fel, ha egy-egy mondat érzelemmentes vagy erőltetett. Ennek ellenére a színészek általában jól teljesítenek.
A film elején megismerkedünk Kuli Lászlóval, aki megjelenésével és magabiztosságával tiszteletet parancsol - ő alakítja a Nyomozót. Gondosan ügyel rá, hogy minden szava érthető legyen, ami annyiban reális, hogy egy kábult embert hallgat ki éppen. Egyébként kissé lekezelő stílusa dominánsság teszi őt, ami nem árt az ő pozíciójában.
Vele szemben áll, azaz ül a Barát karaktere, akit Nagy Géza István alakít. Ő sem a Nyomozóval, sem Tillinghast-tel összevetve nem tekinthető erőteljes jellemnek, elbeszélőként inkább szenvedő alanya a történteknek. Egy kicsivel több - a vívódását bemutató - jelenetet érdemelt volna, de a novellában sincs több jelentősége. Ráadásul ne feledjük, hogy egy egyes szám, első személyben elmesélt történet azt a benyomást kelti, hogy a narrátor végig ura a cselekménynek. Ez olyan benyomás, amit Lovecraft ügyesen kihasznált, de egy filmben nehezebb kivitelezni.
A Jósnő (a gyönyörű Bella Viktória szereplésében - lásd: a Tóth Tibor Jenő fotóján, fent) inkább csak szimbolikus szerepe okán érdekes. Említettem, hogy összeköti a két főszereplő személyét és sorsát, emellett egy utolsó Ómen is: a baljós előjelek figyelmen kívül hagyása pedig, mind tudjuk, sohasem marad következmények nélkül egy filmben.
A legfontosabb természetesen Crawford Tillinghast személye, hiszen ő a lovecrafti karakter "másik oldala". Ő az aki, már olyannyira messze merészkedett, hogy nem tud, de nem is akar "visszatérni"; Ő a viaszszobrász, aki épp élete utolsó, monumentális alkotására készül; Ő a magányos öreg az elhagyatott házban, titkokkal a padlásán. Megjelenítése a színész felelőssége is.
Nagy Balázs Pál pedig elsöprő erővel alakítja a tudóst. Megjelenése fauszti, de nem "gonosz", ruházata és haja, szakálla ápolt, de látszik, hogy többet foglalkozik a munkájával, mint önmagával. Fellépése határozott, hangja csendet parancsol. Sajnos a belterekben jellemző a hangfelvétel minőségének ingadozása, ami Tillinghast néhány mondatának is elveszi az élét, de Nagy Balázs alakítása még így is dicséretet érdemel.

Nagy Balázs Pál a forgatókönyvet is jegyzi, Schneider Róberttel és Gabóval karöltve: lényegében nagyszerű munkát végeztek - épp úgy, mint a rendező, Erdélyi Gábor. Közös munkájuk nyomán olyan történet született, amely nem csak tisztelettel nyúl az alapanyaghoz, de - amennyire az Lovecraft árnyékában lehetséges - még mélyíti annak szellemiségét is.

A film (minden film) legfontosabb alkotó eleme persze a képi világ. Ha egy film csak színészekkel eljátszott történet, akkor az filmre vett színdarab csupán. Ma már a tv-filmek és filmsorozatok kedvelői sem elégednek meg ennyivel. Kérdés tehát, hogy az IXTLAN ARTWORKS csapata a film médiumával is olyan tisztelettel bánt-e, mint Lovecraft munkásságával?
Már korábban említettem az erős látomás-szekvenciát - kétség nélkül profi és hatásos. A forgatókönyv másik, erőteljes vizualitást igénylő mozzanata a zárlat, amelyben Tillinghast "szentségtelen masinája" életre kel és többféleképpen fejti ki hatását. Egyrészt megjeleníti a körülöttünk létező, emberi érzékszervekkel azonban nem észlelhető valóságot; korokon és tereken által távoli világokba nyújt betekintést; valamint elvezet az univerzum legmélyére, ahol szembesít minket a "kozmikus horror" elsöprő erejével.
Mindehhez ismét a montázsokra épülő, szürreális filmtechnikát veszik igénybe az alkotók - az utómunkálatokért felelős Gabo, Szűcs György és Gruber E. Henriette brillíroznak. Groteszk, biomechanikus építmények, izgő-mozgó, organikus formák (valószínűleg heves kémiai reakciók képei) olvadnak egymásba és veszik körül a látványtól letaglózott főhőst. A "végső iszonyat" megjelenítése hihetetlenül erőteljes - szinte várjuk, hogy bekebelezze a révülten álló Tillinghast-et.
A hagyományos filmes technikákra épülő, a CGI-t nélkülöző látvány talán nem nyűgöz le mindenkit, de fősodorbeli látványfilmek sterilitásához képest ez a művészi, kísérleti hozzáállás mindenképpen érdekes és tiszteletre méltó.
A látványvilág fontos részei az korhű öltözékek és helyszínek - ezzel kapcsolatban az IXTLAN ARTWORKS minden tőle telhetőt megtett. A ruhák, hintók, használati tárgyak (közölük néhány kimondottan régi) engem meggyőztek annyira, hogy ne foglalkozzak velük. A helyszínekről azt tudom mondani, hogy Magyarország szerencsére bővelkedik a régi terekben, így ha fel is tűnt néhány anakronisztikus lépcsőkorlát vagy rézkilincs, azok általában elég lepusztultak ahhoz, hogy akár még az elbeszélés idejénél is régebbinek tűnjenek. Az alkotók nem gondolkodhattak grandiózus díszletekben, ez van. Amit lehetett, megtették az átélhetőség érdekében.

Még néhány szó a hangokról. Említettem már Robertsch kísérleti háttérzenéjét, amely végigkíséri a filmet. Érdemes utánanézni a művész korábbi munkáinak, mert tényleg hangulatos, amit csinál. A filmnek is jó zenei hátteret ad, még olyan motívumok is fellelhetőek benne, amelyek Lovecraft novelláiból lehetnek ismerősek! Bizony, kakofónia, dobzene.
A hangok néha elképesztően jók, máskor nem annyira. Néha lehalkul a beszédhang, ami rontja az élményt. Az ajtónyikorgások, koccanások, koppanások viszont élesek. Valószínűleg helyszínen felvett hangok szerepelnek a kész filmben. Az ilyesmivel a profi filmesek (ha jól csinálták) még dicsekedni is szoktak. Ez esetben nyilván a kényszerűség diktálta.

A film minden porcikáján érezhető, hogy az alkotók lehetőségeikhez mérten mindent kihoztak belőle. De amúgy is az irodalmi olvasata az, amire a legnagyobb hangsúlyt fektették. A FROM BEYOND nem azért született, hogy a többi Lovecraft-adaptáció mellett foglaljon magának helyet a filmtörténelemben (teszem hozzá: szerencsénkre!), egyáltalán nem is akar a filmtörténet része lenni. Egyszerűen és nemesen egy irodalmi örökség üzenetét akarja közvetíteni egy vizuális médium eszközeivel, ami nem kis feladat. A vállalkozás nem csak alapelvében, de végeredményét tekintve is jóval több, mint figyelemre méltó: fontos, mögöttes üzenete, hogy Lovecraft döbbenetes erejű vízióit és az azokból levonható egyetemes tanulságokat, amelyek segítenek elhelyezni önmagunkat a kozmosz porondján, nem kizárólag a legkézenfekvőbb eszközökkel lehet átadni az utókornak. A rajongók még meg fognak lepődni: a jövőben készülő méltó feldolgozások alkotói nem csak Lovecraft, de Lars von Trier és Tarr Béla követői is lesznek.

ÉS MOST EGY NAGYSZERŰ HÍR! AZ IXTLAN ARTWORKS MAGYAR FILMES CSAPAT, FROM BEYOND CÍMŰ FILMJE DECEMBER 24.-TŐL, AZ ALKOTÓK ÜNNEPI MEGLEPETÉSEKÉNT INGYENESEN MEGNÉZHETŐ! NINCS JOBB SZÓRAKOZÁS A HIDEG, TÉLI ESTÉKRE!

LÁTOGASSATOK EL A CSAPAT HONLAPJÁRA VAGY A THE BLACK AETHER OLDALRA, HOGY MINDEN RÉSZLETET MEGTUDJATOK AZ AKCIÓRÓL!

KORÁBBAN VIDRA GYULA IS ÉRTEKEZETT A FILMRŐL A THE BLACK AETHEREN, AHOL INTERJÚ KÉSZÜLT ERDÉLYI GÁBORRAL (GABO), AZ IXTLAN ARTWORKS OSZLOPOS TAGJÁVAL, A FILM RENDEZŐJÉVEL.

AUGUSZTUSBAN HANGOS INTERJÚ IS KÉSZÜLT AZ AETHER (A THE BLACK AETHER PODCAST ADÁSA) KERETÉN BELÜL.

EZ PEDIG A GALAKTIKA INTERJÚJA A CSAPATTAL.

ÉS A FILM HANGULATTEREMTŐ ELŐZETESE: