A CIKKBEN ELŐFORDULHAT FELKAVARÓ ÉS/VAGY KISKORÚAKNAK NEM AJÁNLOTT KÉPI TARTALOM!!!
Valahányszor valami szörnyű bűncselekmény, gyilkosság vagy gyermekbántalmazás rázza meg a közvéleményt, mindig felmerül a halálbüntetés kérdése. A vita általában heves, de gyorsan elül - az emberek többsége szerintem nem a bűnösök halálát, vagy a jogos bosszút szeretné: inkább csak azt, hogy ilyen emberek ne létezzenek, tűnjenek el és ne fertőzzék tovább a modern, civilizált társadalomról alkotott, idealista képet. Gyakorlatilag ezt a célt szolgálják a világtól elzárt büntetés-végrehajtási létesítmények, de azok árát mi, szabad és még büntetlen emberek fizetjük meg. Miért etessek, tartsak életben valakit - merül fel a kérdés sokakban - ,aki megölt egy embert? A kérdés jogos és fájdalmasan hiányzik rá az emberséges válasz. De mi lenne, ha valóban létezne egy börtön, ami szó szerint az ismeretlenség homályába vész? Nem ismert a helye, nem tudni, ki, milyen pénzből tartja fenn és ami a lényeg: akit oda bezárnak, azt nem csak a társadalomból száműzik, de a valóságból is.
Pontosan ilyen börtönben játszódik a BLENDER, a Daniel A. Prim tollából és több nagyszerű illusztrátor "ecsetéből" született képregénysorozat, amelynek eddig öt része látott napvilágot.
Az író, Daniel A. Prim 2015. szeptemberében indított egy igen érdekes képregényes alkotói projektet, a FREE FANTASY COMICS honlapot, ahol hónapról-hónapra elektronikus formátumú, ingyenesen letölthető képregényeket jelentet meg. Jelenleg két sorozat és több rövidebb, önálló történet van a felhozatalban. A vállalkozás több szempontból is mostoha közegre talált idehaza: egyrészt vállaltan nem kizárólagosan a magyar közönségnek szólnak a megjelent munkák, történetesen angol nyelvűek, így jelen állás szerint nem számíthatnak hazai, képregényes, szakmai elismerésre; másrészt az elektronikus formátumot az olvasók jó része és az alkotók jelentős hányada is "másodrendűnek" tartja a nyomtatott kiadványokhoz képest. A rajongók szeretik gyűjteni, polcra tenni, fóliázni, pakolgatni, simogatni, szagolgatni szerzeményeiket, az alkotók pedig az ingyenes terjesztéstől idegenkednek, bizonyos szempontból jogosan. Miért adnának oda valamit ingyen, amivel - vélhetőleg nem kevés - munkájuk volt? De a BLENDER ezen túlmenően is hátrányos helyzetből indul, ugyanis horror, ami ritkán alkalmazott zsáner a kortárs, magyar képregény-művészetben.
Mindebből kiindulva érthető, hogy a képregénynek nincs különösebben nagy kritikai, olvasói visszhangja (kritika és interjú az alkotóval is csak az első három részt tartalmazó, nyomtatott kötet megjelenésének apropójából készült). Érthető, de nem elfogadható. A BLENDER ugyanis több szempontból is figyelemre méltó.
A sorozatnak eddig öt része jelent meg: az első négy egy történeti egységet alkot, míg az ötödik résszel új fejezet kezdődött nemrég. Egy "szám" 8-10 oldalas, azaz igen rövid, de az ügyesen szerkesztett forgatókönyvnek hála, nem jellemző a dramaturgiai bukfenc.
A történet szerint a főhős, Samuel Rawcliffe az EXSUL (száműzött) nevű börtönbe kerül, ahol a legkegyetlenebb bűnözőket tartják fogva és amelynek helye ismeretlen. Sammy alaposan kiérdemelte, hogy odakerüljön: bár fennen hangoztatja, hogy ártatlan, több nő brutális meggyilkolása miatt ítélték el. Állítólagos áldozatai között volt felesége is, akit egy szuper-erős konyhai aprítógép (blender) segítségével tett el láb alól. A történet a későbbiekben sem menti fel a főhőst, aki a börtönélet megrázkódtatásai valamint egy spirituális feleszméléshez vezető kábítószeres trip hatására jut el a végső elhatározásig: szökni kell!
A sztori szálai két vezérfonálra vannak felfűzve: egyfelől a börtönélet mindennapjait ismerhetjük meg, emellett a főszereplő lelkivilágának sötét mélységeiben kalandozhatunk. A börtönvilág bemutatása nem mentes a (többnyire börtönfilmekből vett) kliséktől: rabok közötti homoszexualitás, hatalmát nemi erőszakkal bizonyító, neonáci vezér, börtönlelkész és szó szerint arctalan börtönőrök, akik látványosan lenézik az elítélteket és gyakran kegyetlen tréfát űznek velük. Végül pedig az elmaradhatatlan cigi, mint fizetőeszköz. Ezek a klisék akkor is feltűnőek, ha valós alapjuk vitathatatlan.
Az "egyjelenetes" mellékszereplők között csak kevés érdekes van (pl. a kártyavető lány a második vagy a "kolónia-vezér" a negyedik részben), de az ő karakterük is kidolgozásra vár (majd talán a beígért spin-offokban!).
A legkidolgozottabb mellékszereplő a cellatárs, akinek bűnösségéhez nem férhet kétség (pedofil erőszakoló), a főhőshöz fűződő furcsa, baráti érzelmeiben mégis némi lelkiismeretesség mutatkozik. Motivációi azonban mindez idáig kiismerhetetlenek.
A történet másik fő mozgatórugóját a groteszk, nyomasztó, rémálomszerű látomások és hallucinációk jelentik, amelyek a képregény horrorisztikus esszenciáját, mély-pszichológiai vetületét és sötét misztikusságát is adják. Az eddig leírtakból nem derült ki, de a BLENDERben hemzsegnek az okkult és keresztény szimbólumok, a tarot lapjait idéző címlapoktól kezdve a bibliai kiűzetéstörténet megjelenítéséig. A hasonló témák iránt érdeklődők biztosan kedvüket lelik az utalások és jelképek keresgélésében; a "laikusok" számára annyiban lehet érdekes a dolog, amennyire a vallási és ezoterikus miszticizmus egyébként is megmozgatja a fantáziát. Valamelyest tehát ízlés dolga, de szerintem a szereplők misztikus élményei kellemesen nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek a történetnek, valamint (mivel drogos befolyásoltság állapotához kötődnek) elmekórtani rendellenességként értelmezve is kiválóan működnek - az ilyesmire fogékony olvasók talán még EXSUL, mint fizikai objektum és hely, valósságában is kételkedni fognak.
Lassan elérkezünk a vizuális megjelenítés kérdéséhez, ám kicsit még a "tisztán irodalmi" oldalon maradva annyit érdemes megjegyezni, hogy a forgatókönyvet (az értelmezésemben: a szöveg és a kép történetet alkotó egységét) jól megírt szövegkönyv támogatja, néhány erős mondattal; bravúrosan összetett dialógusokra vagy mélyenszántó monológokra, narrációra nem kell számítani - szerintem sok olvasónak nem is igénye.
A fordulatos történet és a részletesen kidolgozott környezet azonban egy képregény esetében nem sokat ér, ha nem tartozik hozzá megfelelő képi világ. Szerintem a BLENDER ezen a téren is jól teljesít, de készséggel elhiszem, hogy lehetnek sokan, akiknek nem tetszik.
Az első fejezet (tehát az első négy rész) képi világáért Borbás Bence felelt, akinek tavaly megjelent, TALAJ című képregényét idén Alfabéta-díjra (egy adott év legjobb, új, magyar képregényeit díjazó, rangos elismerés a Magyar Képregény Szövetség jóvoltából) jelölték, de a BLENDER "lelki társa" nem ez a szürreális és művészi diplomamunka, sokkal inkább a SCAREMONGER zászlaja alatt megjelent VAGUS, ami talán kissé háttérbe húzódott a magyar képregényes köztudatban, de reméljük, nem örökre.
Bence stílusára a zaklatott vonalak, néha kissé elnagyolt alakok jellemzőek, de kiválóan ért a torz, groteszk, horrorisztikus képekhez. A börtön megjelenítésében a klisék alkalmazása dominál (tetovált, baltával faragott, lenyírt hajú, durva férfiak; mocskos közösségi helyek, kajálda, klotyó) néhány futurisztikus elemmel: a rabok nem rácsos ajtó, hanem plexi-fal mögött tengődnek, mint Hannibal Lecter, a börtönőrök pedig fehér egyenruhában és sisakban feszítenek, egyszerre tűnnek birodalmi gárdistának, készenléti osztagos rendőrnek és ápolónak. Néhány "kulcsszerelőt" leszámítva, minden karakter papírmasé figuraként lett megjelenítve - mivel a történet is csak néhány karakterre koncentrál, ez nem zavaró.
Ám Bence szemmel láthatóan akkor érzi magát elemében, amikor a forgatókönyv által mozgatott figurái az őrület szélén egyensúlyoznak, kábszeres rémálmokban kalandoznak. A BLENDER képi világának legnagyobb erénye (szerintem), hogy nem ismer kompromisszumot: brutális, felkavaró képekkel illusztrálja a szereplők lelki vívódásait és a múlt démonait. Az aprítós gyilkosság bűnügyi helyszínétől kezdve, Rawcliffe spirituális utazásán át, egészen az ötödik rész (ehhez mindjárt visszatérünk!) gyomorforgató szektás jelenetéig a megidézett képek erősen próbára teszik a legedzettebb olvasókat is. A jelenetek explicitását egyszerű színezés kompenzálja, amely a negyedik részre, Maharita Szabrina jóvoltából, "rajzfilmes színkavalkádba" csap át. El tudom képzelni a BLENDERT kidolgozottabb, reálisabb színvilággal, de talán nem baj, ha a felkavaró képek ilyen látomásszerűen jelennek meg és nem tocsog az egész csillogó vérben, bélsárban és ondóban - csak épp' hogy utalásszerűen jelennek meg. A panelrendezés átlagos, a képek keretezése aszerint változik, hogy éppen a (vélt?) valóságban járunk-e vagy a totális téboly küszöbén.
A második fejezetet megnyitó ötödik résznél rajzolóváltás történt. Szívesen mondanám, hogy sajnálom, de egyrészt Bence részéről talán kapunk egy VAGUS-remake-et (reméljük a legjobbakat), másrészt Nagy Franciska igazán jó munkát végez! Bár Sammy szőke, borostás jófiú fizimiskát kapott és (továbbra is Maharita Szabrina jóvoltából) színesebb, popcornosabb lett a látvány, azért egy undorító jelenetsor jelzi, hogy nem kell elhígulástól tartanunk a jövőben sem. Ráadásul az ötödik rész előre vetíti az előző részben belengetett, új történeti szál kibontakozását. Egyre mozgalmasabb, izgalmasabb lesz tehát a BLENDER.
Az ötödik rész címlapját Szabó J. Gergely rajzolta.
Összességében ennyit akartam írni a BLENDERről. Kevesek által követett, de nagyon is figyelemre méltó alkotásról van szó és biztos vagyok benne, hogy sokaknak "kellemes perceket" okoz majd az olvasása - első sorban természetesen a lélektani horror kedvelőinek. Érdemes még odafigyelni magára a FREE FANTASY COMICS anyaoldalra is, mert nagyszerű alkotókat foglalkoztat és az egészet összefogó Daniel A. Prim írói munkássága mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Olyan (bizonyos szempontból a BLENDERnél jobb) alkotások jelennek még meg a tollából, mint a THE DAY OF ROBOTS vagy a NOVEMBER. A RANDOMKULT oldalain mindegyikről szó lesz majd idővel!
Itt elolvashatjátok a BLENDER eddig megjelent részeit. Kedveljétek, osszátok meg ismerőseitekkel!
BLENDER
vol. 1
vol. 2
