AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

RANDOMKULT

MERENGÉSEK...

...a ponyva-magazinok új korszakáról

2016. június 14. - Szujó Norbert

Menjünk be egy nagyobb újságárus üzletbe (mindenképpen egy olyanba, ahol böngészhetünk is) és látni fogjuk, hogy a különböző témák mennyire népszerűek (azaz kelendőek) az átlagos olvasók szemében.

Persze tudom: aki komoly folyóiratokat akar olvasni, az könyvtárba, a tudományt, a magas-művészetet támogató könyvesboltba jár, a Relay/Inmedio üzletek csak a "szürke többség" kiszolgálására jöttek létre. Nos én közéjük tartozom, akkor is, hogy mindemellett fesztiválokon, rendezvényeken és az interneten szerzek be egy-egy olyan kiadványt, ami leginkább csak ott és úgy szerezhető be.
Folytassuk a gondolat-kísérletet! Ha azt keresem, amit az emberek kilencven százaléka keres, akkor nincs nehéz dolgom: gyakorlatilag csak a "férfi és női részleget" kell megkeresnem, azután az életmód, egészség, divat témák is hamar a szemem elé kerülnek. Ha konkrétan filmekről, zenékről szeretnék olvasni valamit, akkor is csak a "szórakozás" részt kell felkutatnom, valahol, majdnem szemmagasságban, esetleg lent, de azonnal kiszúrható helyen meg is lelhetem. Egyedüli "furcsaság", hogy a számítógépes játékokkal foglalkozó, színes magazinok nem a mozimagazinok mellé kerülnek, pedig logikus lenne. A 2-3 db gamer-magazin azonban általában nagy értéket képvisel, szabad préda a tolvajoknak, ezért a pult mögé kerül. Ha a filmes vagy a zenés részlegen belül "valami komolyabbra" vágyom, akkor egy kicsit már meg kell erőltetni a szemem, de azért még az egy darab filmművészeti folyóirat sincs teljesen elfedve és a zeneelméleti magazinokat sem nehéz megtalálni. A tudományos ismeretterjesztés terén már kicsit mostohább a helyzet, előfordul sajnos, hogy a színes, fényes borítójú, "bulváros" ismeretterjesztő magazinok eltakarják a hazai tudományos életből is táplálkozó heti, havi, kéthavi (egyébként nem kevésbé érdekes) tudományos lapokat. Konkrétan tudományos szakfolyóiratokra nem kell számítanom, ezért a hiányuk sem tűnik fel.

Kalandozzunk át az irodalom színterére! Két dolog azonnal szembetűnik: egyrészt rengeteg könyv kapható, így valódi panaszra nincs ok; másrészt a szépirodalmi folyóiratok minden mástól elszeparálva, általában külön polcon vagy egyenesen külön állványon helyezkednek el. Azt, hogy ez "kitüntetett hely"-e vagy sem, mindenki döntse el magában. Ami nekem fejtörést okoz, az a ponyva-magazinok hiánya. Legyünk korrektek: a különböző női neveken futó, romantikus magazinok is ebbe  a kategóriába tartoznak, így nem írhatom, hogy egyáltalán nincsenek ponyvalapok. Én azonban leginkább sci-fi és fantasy kiadványokért ugranék be az állomáson, hazafelé menet, vagy esetleg olyan magazinokért, amelyben ezek mellett, vegyesen kaland, történelmi, krimi, western történetek is olvashatóak. Ez még mindig csak egy gondolatkísérlet, hiszen aki valamennyire képben van a hazai irodalmi folyóiratok terén, az ilyen elvárásokkal nem térhet be egyetlen "kommersz" árusítóhelyre sem. Világos, hogy más, alternatív beszerzési lehetőségekhez kell folyamodnunk. A helyzet azonban még így sem rózsás.

Sci-fi magazinnak ott van a GALAKTIKA, amely vélhetőleg elég kelendő és népszerű, ezért újságosnál is forgalmazzák, de elektronikusan is elérhető, valamint bővített verziójára is előfizethetnek a fanatikusok. Színes, szagos, bámulatos - a megjelenését és a benne szereplő művek színvonalát érő kritikák, úgy tűnik, nem befolyásolják az olvasottságot. A puszta létéből is következtethetünk annyira, hogy bőven a "jobb, mint a semmi" kategória felett áll.

Aztán ott az ÚJ GALAXIS, amely hazai alkotók sci-fi munkáit közli. Ez már egészen más kategória: gyakorlatilag a "második dudás" - akkor is, ha sohasem akart "egy csárdában" muzsikálni a másikkal. Ezt a magazint még nem ismerem, de ahogy tudom, pótolom a hiányosságot. Pl. kapásból a júniusi számmal, aminek témáján túl már csak a borítója is figyelemre méltó.

Nagyjából ennyit a sci-firől. És hát a fantasyról is. Én valahogy mindig azt hittem, hogy ez a téma népszerűbb, mint a tudományos fantasztikum és az évente megjelenő egy tucatnyinál alig több, magyar regény és gyűjteményes kötet mellé elfér egy novellákat közlő, fantasy-magazin is. Tévedtem.

Összességében tehát ennyi. Még arra lennék kíváncsi, hogy a krimi, noir, western és sok-sok egyéb zsáner kedvelőinek van-e hasonló hiányérzete? És ott a horror, ami mindig is mostoha helyzetben volt idehaza - a nagy (általában nyugati) klasszikusok munkái persze mindig népszerűek, de egyetlen kortárs magyar művelőt sem tud felmutatni a zsáner. Talán nem is baj. De ha látom azt, hogy igenis vannak olyan amatőrök, akik szívesen foglalkoznának a témával, akkor nem értem, hol késik az első lépés? Szerencsére én csak merengek, amíg mások cselekednek.

A ponyva magazinok kevés száma tehát mindenképpen elszomorító - főleg ha azt nézzük, milyen sok jelent meg a kilencvenes években. A RÉGI ÚJ KÖNYVEK blog összefoglalója ennek szomorú EMLÉKMŰVE, de nincsenek illúzióim: ezek is rövid életű sorozatok voltak.  Személy szerint még kiemelném a 2011-ben útjára induló MEZTELEN ÜGYNÖK nyomtatott magazint, ami több zsánert is felvonultatott. A lapot Andy Baron szerkesztette (vele még találkozunk a RANDOMKULT oldalin) és sajnálatos módon csak három számot ért meg, ám azóta is tovább él online közösség és rádiójáték formájában.

Az alternatív terjesztés persze jó megoldás lehet. Ennek egyik módja az ingyenes, elektronikus terjesztés. Emlékszem még az egy számot megért ROST magazinra, ami pár száz szavas kis történeteket tartalmazott. Emlékszem, volt köztük pár eredeti is. Az adathordozó-fetisiszták még ki is nyomtathatták olyan formában, mint egy magazint. Nem értem, miért nem készült folytatás.
Ingyenes elektronikus kiadvány terén szerintem a LIDÉRCFÉNY példaértékű. Gyakorlatilag hosszú évek óta töretlenül megjelenik és amellett, hogy egy érdekes zsáner-gyűjtemény, az amatőr irodalmat is nagy erőkkel támogatja.

Lehetőségek, alternatívák tehát mindig mutatkoznak, 2016. elején pedig két figyelemre méltó vállalkozás is útjára indult. Az AZILUM magazin tulajdonképpen nem ponyva-novellagyűjtemény, hanem egy Howard Phillips Lovecraft életét és munkásságát bemutató, ismeretterjesztő folyóirat, mely azonban (főleg a második számtól) nagyon erős fikciós részleggel örvendezteti meg olvasóját, nem csak a "Nagy Öreg" műveiből válogatva.
A BLACK AETHER pedig a THE BLACK AETHER lovecrafti hírportál gondozásában megjelenő, nyomtatott horror-irodalmi magazin - gyakorlatilag a WEIRD TALES hazai megfelelője, ami nem kis szó. Amatőr írók novelláit hangulatos rajzokkal illusztrálva jelenteti meg, nagyon szép kiszerelésben.
Minkét kiadvány alternatív terjesztésben, negyed évente jelenik meg és csak megrendelés útján szerezhető be. A szisztémával (gondolom a páratlan tartalom mellett a jutányos árnak is köszönhetően) hamar megbarátkoztak az olvasók: az első körben kinyomott példányok rendre elfogynak és szükségessé válik az újranyomás.

Egyébként mindkét magazin első számáról írtam ITT és ITT, és a második számok sem maradhatnak szó nélkül.

Nem kisebbítve az AZILUM érdemeit, a THE BLACK AETHERt külön is kiemelném: Tomasics József és baráti köre egyéb módon is támogatja zsáner-irodalom hazai térnyerését, elsősorban persze lovecraftiánus szemlélettel. AETHER címen podcast, MICRO AETHER címen pedig hamarosan elektronikus antológia is megjelenik a jóvoltukból. Utóbbiba még NEKED SEM KÉSŐ NOVELLÁT KÜLDENED.

Emellett fontos kihangsúlyozni, hogy mindkét magazin "szerkesztősége" nyitva áll az alkotni vágyók előtt.

Annyira tehát nem siralmas a helyzet és még a jövő is tartogathat meglepetéseket. Szintén 2016 elején lépett be a köztudatba - bár realizálódni valószínűleg csak jövőre fog - a FANTORZIO, a 5PANELS alkotói csoport (az EPICLINE képregény-magazin kiadója) kezdeményezése. Ők nem óvatoskodtak: az újságárusi terjesztést célozták meg egy ponyva-magazin ötletével. Amennyire ismerem a csapatot, a FANTORZIO beírja magát a magyar irodalomtörténetbe akkor is, ha nem sikerül vele minden kitűzött célt elérni. MÁR MOST LEHET NOVELLÁKAT KÜLDENI AZ ELSŐ SZÁMBA!!! Csak szurkolni tudok nekik.

Összességében tehát - amellett, hogy idén sem jött el a magyar ponyva-magazinok reneszánsza - nem olyan katasztrofális a helyzet, mutatkozik jó pár pozitív tendencia. Jómagam még egy alternatív terjesztésben megjelenő, tökös SF&F magazinnak örülnék a BLACK AETHER nyomdokain.

AZ ÉG ADJON ELÉG ERŐT (PÉNZT, IDŐT, ELSZÁNTSÁGOT) ANNAK, AKINEK ESZÉBE JUT ILYESMI!

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://randomkult.blog.hu/api/trackback/id/tr898801130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szujó Norbert 2016.06.17. 12:31:36

@pinter.bence: Igen, ezt én is olvastam. Sajnálom, hogy a Galaktika nem reagált erre. Elég szomorú, hogy ilyesmi egyáltalán felmerülhet. Nagyon nem tesz jót a lap megítélésének.
süti beállítások módosítása