Bogár Erika, saját bevallása szerint, kétszeresen is hátrányos helyzetből indul, ha a magyar fantasztikus irodalmi színtéren akar érvényesülni: egyrészt magánkiadásban jelent meg a regénye, másrészt nőként eleve nehezebb kitűnni ezen a téren. A MANDINER.SCI-FI ajánlásából szereztem tudomást róla, hogy Erika készséggel elküldi fantasy regénye, a TULLIA MESÉI - ŐRZŐ elektronikus változatát azoknak a lelkes bloggereknek, akik véleményezést szeretnének írni róla. Kaptam is az alkalmon és rövid levélváltást követően már olvashattam is a könyvet, amiből a magyar fantasztikum fellendüléséért küzdő kultúrhéroszok talán nem fognak erőt meríteni, de remélhetőleg mégsem marad komolyabb visszhang nélkül.
A TULLIA MESÉI - ŐRZŐ magánkiadásban, pontosabban a PUBLIO kiadón keresztül jelent meg, ami egy a "magánkiadást segítő" kiadók közül. A hasonló vállalkozásokkal szemben (gyakran sajnos nem alaptalan) előítéletek élnek az olvasókban, de tény, hogy elvileg semmi nem zárja ki, hogy egy ilyen rendszerben, vagy akár teljesen önerőből megjelentetett könyv jó legyen (ugyanígy semmi garancia rá, hogy egy könyv jó, ha egy "nagy kiadó" igent mondott rá).
Az ŐRZŐ a magyar népi kultúrakincsből sokat merítő, az ősi, érintetlen vadonokban gazdag Eurázsiára nagyon emlékeztető világban játszódó fantasy regény. Szereplői nomád, íjászatban képzett, "lovas" népek leszármazottai (csakúgy, mint olvasói), társadalmi berendezkedésük egyfajta szokásjogon, a közös kulturális gyökerek alapján szerveződött, laza és nem egységes törzsszövetség. Az egymás szomszédságában letelepedett törzsek fölött a törzsfők uralkodnak, központi irányító hatalom (a regény elején) nincs.
A világ élővilága némileg eltér az általunk ismert valóságtól: nincsenek lovak, a vadászok, harcosok a marla nevű hátasállaton utaznak, ami egy kétszarvú, patás növényevő. Úgy képzelem, kőszáli kecskére vagy antilopra emlékeztető, nagy testű emlős lehet. Szerepel a könyvben több, más, egzotikus nevű állat, de ezek - a kevés utalásból ítélve - azonosak lehetnek az általunk ismert Európa jellegzetes állataival. Az ismert élőlények vagy tárgyak indoklás nélküli átcímkézése a fantasy regényekben általában (amatőr) hiba szokott lenni, de itt olyan szépen belesimul a világot leíró apró megjegyzések közé, olyan magától értetődően használják őket a történet szereplői, hogy néha azon kaptam magam: próbálom elképzelni a terra, az erda vagy a líra nevű lényeket és még véletlenül sem farkast, marhát vagy őzet képzeltem magam elé. Ráadásul az állatnevek gyakran vallási és mágikus töltetet is kapnak az írónő által elképzelt civilizáció kultúrájában, így ahogyan a turul nem egészen kerecsensólyom, úgy a torkal sem biztosan medve.
Fontos szerepe van még a világkép alakulásában a vallásnak és a mágiának.
Előbbi jellemzően kétpólusú, egyrészt a "jó" és a "rossz", másrészt feltűnően a nemek kettősségére épül. Mia, a "jó istenség", női, anyai, teremtő és gondoskodó szerepe egyértelmű, "mágiája" gyógyításban nyilvánul meg, a "másik istennel" közös legendájában gyermekét óvó anyaként jelenik meg. Ezzel szemben ellentétpárja, Krón, egyértelműen férfi, harcos, de nem óvó, hanem pusztító erő, híveitől erkölcsileg semmiképpen sem igazolható áldozatot vár el, Miával közös legendájukban erőszaktevőként szerepel.
A mágiáról azt lehet elmondani, hogy a regény világában olyan mértékben belesimul a mindennapok valóságába, hogy attól teljesen elválaszthatatlan. Azok vannak birtokában a mágiahasználat képességében, akik egyébként is ismerik a természeti erőket. Ők a táltosok (újabb utalás az ősmagyar hagyományokra), akik egyszerre sámánok és papok, gyógyítók, látnokok, tanácsadók.
Az ŐRZŐ (egyébként lineáris) történetének három vetülete van: egyrészt nevelődéstörténet; másrészt a fiktív univerzum történelmének egy jól körülhatárolható korszakának "történelmi regénye"; harmadrészt romantikus kalandtörténet. Az utóbbi olyannyira domináns, hogy elriaszthatja azokat, akik az előbbi kettőre számítanak inkább, de aki nem zárkózik el a felfokozott érzelmektől és szenvedélytől (márpedig ki vallaná be ezt magáról?), akkor hozzám hasonlóan jól szórakozhat és a történet finomságait is élvezheti.
Alder, a Tull törzs feje, tiszteletet nem ismerő, fegyelmezetlen fiát, örökösét elküldi az őrzőkhöz (akikkel népe, más törzsekkel ellentétben, jó viszonyt ápol), hogy megtanulja a túlélés és a harc technikáit, fegyelmet tanuljon, akaraterejét eddze. A kötet jó fele a fiú, Triar testi, lelki és jellembeli fejlődésének krónikája.
Az őrzők a törzsszövetség egész területén (már ahonnan nincsenek kitiltva) portyáznak és a "birodalom" belső ellenségei ellen harcolnak, a nép szemében hősök, ám egyesek, főleg a törzsfők veszélyesnek tartják őket és nem szívesen ismerik el, hogy (a "helyhez kötött" várőrséggel ellentétben) hatékony védelmi haderőt jelentenek. Triar az őrzők soraiban barátokat szerez, megtanul túlélni a vadonban, szembesül Krón, a gonosz isten követőinek rémtetteivel, megismerkedik a testiség gyönyöreivel és a szerelem minden örömével és kínjával.
Életének első nagy tragédiája jellemfejlődésében is törést okoz, az őrzőktől többedmagával elszakadva erkölcsileg koránt sem makulátlan "bosszú-hadjáratot" indít a vallási fanatikusok ellen, amikor (SPOILER JÖN - bár nem nagy) pedig értesül apja haláláról, visszatér otthonába, hogy - immár határozott, erős jellemű férfiként - átvegye örökségét. De pusztán a megüresedett trón elfoglalása nem elégséges az egyre erősödő, belső ellenséggel szemben: Triar kezdeményezésére és irányítása alatt a törzsek új, erősebb szövetsége jön létre - megszületik Tullia királysága.
Itt pedig belép egy erős, női karakter a színre és innentől a regény kettős nevelődéstörténet.
A fiatal királyné, Nindra személyében az egyik legizgalmasabb szereplőt ismerheti meg az olvasó, az írónő érezhetően jobban tud azonosulni vele. Nindra az érdekházasság hálójában vergődő, törékeny lélekből hamarosan határozott, irányítani kész jellemmé fejlődik, szívében hamarosan féltő szerelem lobban Triar iránt. Kettejük viszonya a kettős jellemfejlődés motorja: míg Nindra tisztelni, szeretni tanulja korábban megvetett férjét, addig Triar a lány viselkedését figyelve, mintha tükörbe nézne, felismeri saját jellemhibáit és kész levetkőzni azokat.
Jellemzően Nindra az életszerűbb karakter. Míg Triart látomások, jelek, misztikus események predesztinálják a legendás hős szerepére, életének legjelentősebb fordulatai (szerelmi tragédia, testi-lelki eltorzulása, megtisztulása) rendre szimbolikus tartalmat kapnak, addig a királynénak a női, gazdasszonyi, hitvesi, anyai szerepek nem meghatározói (bár azoknak kötelességszerűen eleget tesz), életének kihívásain józanságával és akaraterejével kerekedik felül. Igazi női jellem.
Amellett, hogy a két központi karakter sorsának és szerelmének alakulását követhetjük, az ŐRZŐ egy birodalom születésének krónikája is, méghozzá a történelmi regények, vagy még inkább a történelmi léptékű fantasy regények stílusában. Gyakori a (sokszor igen nagy) időbeli ugrás és a nézőpont váltása, a fontosabb eseményekről sokszor csak később, egy mellékszereplő elmondásából értesülünk. Ez nem teszi súlytalanná az elbeszélést, minden beköszöntő télnek, minden eltékozolt évnek érezzük a hatását, a jelentőségét.
A regény nagyszabású tragédia, amelyben rengeteg szereplő mozog pompás díszletek előtt, tróntermekben hoznak meg szigorú döntéseket, kövezett folyosókon derülnek ki sötét titkok, megrakott asztaloknál árulják el egymást a kőbe vésett protokoll szerint beszélő emberek. Az intrika és az ármány csakhamar a vallás kettéosztott medrébe kerül: a (sajnos nem túl karizmatikus) antagonisták a gonosz Krón szolgálatába állnak, Mia követői pedig nem csak hazájukat védő hősök, de az istennő igéit akaratlanul is terjesztő "templomos lovagok" is. A mellékszereplők sokasága annyiban érdekes, hogy általában gyarló, esendő, saját érdekeiket védő, köpönyegforgatásra hajlamos, azaz reális szereplők. A Triar (majd felesége) baráti körébe tartozó mellékszereplők annyiban mások, hogy rendre felveszik a király sorsszerű küldetésében betölthető szerepüket és emiatt sokszor kénytelenek elfojtani a bennük munkáló érzelmeket. A "jó" ember az tehát, aki képes nagy áldozatokat hozni egy "felsőbb jó" érdekében.
A történet kerek, egész, minden kérdésre választ ad, néhány sután elvarrt szálat (a kovácsok törzsfőjének elveszett gyermeke, a démon erejét őrző varázsgömb) leszámítva fordulatos, izgalmas olvasmány, harccal, mágiával, birodalmak felemelkedésével és bukásával. Azaz mindennel, ami egy jó fantasybe kell, első sorban azonban mégis a romantikus kalandok kedvelőinek.
A regény egy aspektusáról még fontos szót ejteni: a női szerepek sokszínűségének bemutatásáról. Függetlenül attól, hogy mindez tudatos-e vagy sem, jól jelzi, hogy Bogár Erika hogyan vélekedik a nemi szerepek társadalmi szerepként való meghatározásáról. Tullia világán nagyon is léteznek nemi alapú társadalmi szerepek. A nők anyák, gazdasszonyok, párkapcsolataikról nem ők döntenek, gyakoriak az érdekházasságok, különösen felsőbb körökben. Utalás történik rá, hogy a nemesi családok többségében a nők jogai korlátozottak. A női karakterek önállóságát nem az mutatja, hogy kitörni igyekeznek-e a rájuk szabott szerepkörből, hanem az, hogy mennyire képesek uralni azt. Negatív példa Mélia, Triar húga, aki szerelemtől hajtva teljes mértékben aláveti magát férfi partnerének, levetkőzi elveit is (ezt a történetben az örökölt vallás lecserélése jelzi). Jussa sajnos a bukás, majd (egy sokszor látott fordulattal) a megtisztulás.
A pozitív példa a már említett Nindra, aki királynőként, mint gazdasszony, egy egész birodalom felett bábáskodik. Bár társadalmi pozícióját nem ő választotta, gyakorlatilag gyermekként adták hozzá a királyhoz, erős jellemének és akaratának hála, teljes mértékben uralkodni képes a környezete felett. Egy jelképes "nemváltozással" szemléltetni az egybegyűlt, konzervatív nemes urak és az olvasók számára, hogy nemi és társadalmi szerepek átfedése nem teljes, szükség esetén áttörhetőek a hagyományosan beszűkült mozgásterek.
Érdekes még Elénia személye, aki lényegében egy bordélyház felügyelőnője, ő maga is kurtizán. Társadalmi szerepe (bár erre konkrét utalás nincs) megvetett, nem teljes jogú része a családot, mint alapvető társadalmi egységet alapul vevő rendszernek. Ugyanakkor a elismert társadalmi szerepüket szintén elvesztett férfiak, első sorban az őrzők oldalán a "szerető", a hontalan árvákról gondoskodva az "anya" szerepét ölti magára, miközben önálló jellemmel és érzésvilággal rendelkezik.
Míg Nindra a ráerőltetett nemi alapú társadalmi szerepből hozza ki a legtöbbet, addig Elénia a negatív előítéletek, a társadalomból kitaszítottság állapota ellenére játszik fontos szerepet mások életében. A "játszma" vesztese Mélia, tehát az a nő, aki a szerelemtől elvakulva nem képes felülértékelni saját szerepét.
Mindennél beszédesebb a férfiak szerepvállalása: háborúkat indítanak, birodalmakat irányítanak, uralmakat döntenek meg, és bár magánéletük jelentős mozzanatai alapjában határozzák meg jellemfejlődésüket, kőbe vésett sorsuk (legyen az bukás vagy legendává válás) elől nem tudnak, sokszor nem is akarnak menekülni.
Mindenkit óva intek attól, hogy medievális, vallási (vagy egészen más) okból konzervatív, ráadásul fiktív értékrendet a mai társadalmakra alkalmazzon, de azért el lehet gondolkodni azon, mi az, ami tanulságként átemelhető mindebből?
A TULLIA MESÉI - ŐRZŐ egy sokrétű, elgondolkodtató, ugyanakkor a szórakoztató és izgalmas, kalandos fantasy történet, tele szenvedéllyel és küzdelemmel. Mindazon által mese, egy a mienkénél nem kevésbé sötét és komor, ám egyszerűbb, könnyebben érthető, ezért nemesebb világból - a "sosemvolt" múlt délibábja.
A kötet megrendelhető a kiadótól. A folytatás, A TŰZ ŐRZŐJE címen, idén várható, amelyből remélhetőleg többet megtudhatunk Tullia jövőbeli sorsáról és esetleg a környező birodalmakról is.
Látogassatok el Bogár Erika honlapjára, hogy értesüljetek a részletekről és más műveit is megismerhessétek!
