AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

RANDOMKULT

TURULVÉR

SÖTÉT KOR - A sámán öröksége (2011; Turul Publishing) #0-2 (2011-2012)

2016. november 29. - Szujó Norbert

2011-ben jelent meg (akkor még a Turul Publishing ltd. gondozásában, Árpa Attila nevével fémjelezve) a SÖTÉT KOR (Szabó Jenő, Fábián István és Haránt Artúr képregénye) bemutatkozó, nulladik száma, amelyet 2012-ben még két rész követett. Azóta, gondolom anyagi nehézségek miatt, több rész nem jelent meg, de a sorozat folytatódott: elektronikus képregény formájában, angolul. A Comixology rendszerén keresztül megrendelhető, már hat szám megjelent.
Most azonban, a december 10-i HUNGAROCOMIX rendezvényen végre megjelenik (limitált példányszámban) két új rész a sorozatból, magyarul, a NERO BLANCO COMIX gondozásában (az eredeti kiadó engedélyével, a ZSIGER.HU kiadó segítségével). A rendezvényen az előrendelők kedvezményes áron vehetik meg a két füzetnyi képregényt és az előző három szám is kapható lesz.
Ennél jobb alkalom nem is mutatkozhatna rá, hogy elővegyük a nulladik, első és második számokat és megnézzük, mivel is állunk szemben? Miért is okozott sokaknak akkora örömet a harmadik-negyedik szám bejelentése?

A SÖTÉT KOR - A SÁMÁN ÖRÖKSÉGE KÉPREGÉNY 3-4. SZÁMAIT ITT ELŐRENDELHETED!!!

Az árkedvezmény csak akkor érvényesül, ha a HUNGAROCOMIX rendezvényen, személyesen veszed át a füzeteket. Ez esetben 2000 Ft-ért tiéd lehet a két szám! Ne feledd, hogy a helyszínen (a ZSIGER.HU kiadó standjánál) a korábbi számokból is vásárolhatsz, jelentős árengedménnyel!

A SÖTÉT KOR - A sámán öröksége egy horrorisztikus elemekben bővelkedő, sötét fantasy történet, amely elvileg valós történelmi korszakban játszódik (erre később lesznek egyértelmű utalások), világát nomád, íjász-vadász törzsek lakják, akiket törzsfők irányítanak sámánjaik segítségével - a magyar történelmi vonatkozás tehát egyértelmű. A történet hőse Iddár, a törzs nélküli sámán és tanítványa, a tizenéves, lázadó természetű fiú. Kettejük viszonya az első három fejezet alatt is alakul, fejlődik, miközben az intrikával és sötét összeesküvéssel fűszerezett, kalandos történet egyre jobban kibontakozik.

A nulladik szám tényleg csak bemutatkozó jellegű, prológus. Iddár, a sámán egy már jó ideje véget ért csata helyszínére érkezik, ahol hullák hevernek mindenfelé. A holttestek között egy ismerősre, egykori tanítványára lel. Miután "méltóképpen elbúcsúzik tőle", tovaszáll (ugyanis - jó sámánhoz méltón - képes alakot váltani), hogy új tanítványt keressen magának.

img_20161129_091218.jpg
A folytatásban (első szám) megismerkedünk a "csapat" másik tagjával, a fiatal, névtelen vadásszal, betekintést nyerhetünk a törzsfőnökök cselszövésekkel tarkított mindennapjaiba. Mint kiderül, egyikük egy ősi jóslatot akar a saját javára felhasználni, ami már önmagában is érdekes ötlet, de persze a természetfölötti erőkkel nem lehet packázni, a dolog rosszul sül el. Miután Iddár, a független sámán csalódik a hatalmasságokban, magához veszi a fiatal vadászt, aki azonban csak kényszerűségből tart az idősebb férfival. A fiú lázadó természete pimasz beszólásokban és engedetlenségben nyilvánul meg. Kettejük viszonya tehát koránt sem felhőtlen, de már a legelején felismerhetővé válnak benne a klasszikus (ősi mítoszokig visszavezethető) mester-tanítvány viszony alapvonásai.
Egészen a második részig kell várnunk, hogy a háttérben működő sötét erők (igaz, végig a függöny mögött maradva) megjelenjenek. A két bajtárs (leginkább a fiú oktalansága miatt) démoni erők csapdájába kerül.
Szabó Jenő története mindvégig izgalmas, sodró lendületű, a dialógusokra koncentráló részek sem unalmasak, minden elejtett mondatnak jelentősége van. A szereplők általában szófukarak, ahogyan azt marcona harcosoktól el is várjuk. A karakterek, bár ismert sablonokból lettek összerakva, érdekesek. Iddár sámán bölcs, öreg varázstudó, de nem egyértelműen "fehér mágus". Valószínűleg a természet egyensúlya felett őrködik, ami végső soron az emberiség javát szolgálja hosszútávon, a kicsinyes, korlátolt, gyarló emberek sorsa iránt közömbös, ami enyhén kegyetlen természetben nyilvánul meg. A fiatal vadász éretlen kamasz, pimasz, az idősebb tanácsaival dacból is kész szembefordulni, vakmerő, ám a szíve a helyén van és, mint kiderül, az esze is, valamint az íjászatban is jeleskedik. Kettejük viszonya szintén ismert alapsémát követ, ám érzésem szerint "élettel telibb", átélhetőbb, mint más, hasonló történetben. Nekem konkrétan az jutott eszembe, hogy a Star Wars második részében (A klónok támadása) ilyennek kellett volna lennie Obi-Wan és Anakin kapcsolatának.
A SÖTÉT KOR izgalmas fantasy történet, ami még sok meglepetést tartogathat.

img_20161129_091248.jpg

A képregény rajzai Fábián István (Steve Fabian, "Fabe") munkáját dicsérik és hogy nem lehet rájuk panasz, az enyhe kifejezés. Fabe profi rajzoló, a képregény ábrázolásmódja nem hiper-realisztikus (egy műgonddal megformált, korhű tárgyat leszámítva), de nem is elvont. gyakoriak a hullámzó, lángnyelvszerű motívumok (tollak, köpenyek, mágikus fényjelenségek), amik energikussá teszik a képeket. A helyszínek általában kopárak (pusztai népekről szól a történet), a szűkös belterek (sátor, barlang) kevésbé kidolgozottak, az emberalakok betöltik őket, a hátterek gyakran üresek (ezt a színezés profi módon kompenzálja). A karakterek arca elnagyolt, ám ez Steve Fabian egyedi, azonnal felismerhető stílusának hála, nem zavaró és nem tűnik hiányosságnak - tény, hogy a szereplőknek jobban áll a mogorva nézés, mint bármilyen más arcjáték. A panelrendezés átlagos, de a képek elrendezése jó, vezeti az olvasó tekintetét.
A rajzokat Haránt Artúr színezte és nagyszerű munkát végzett. Az oldalak sokszor sötétek, de ezt vöröses fényjáték oldja, az üres hátterek tónusos kifestése pedig mélységet ad a paneleknek, ami a térérzetet növeli.

A képregények eddigi részei igényes füzetekben jelentek meg, fényes papírra nyomva. Az oldalak néha sötétek, az első szám címlapja különösen, de minden összevetve nagyon is profi képregényt kap az, aki a december 10.-i HUNGAROCOMIX rendezvényen beszerzi ezeket, valamint a legújabb számokat.

img_20161129_091205.jpgAz első három rész - dedikálva. 

 ELŐZETES OLDALAK A HARMADIK SZÁMBÓL, VALAMINT A HARMADIK-NEGYEDIK SZÁM CÍMLAPJA A NERO BLANCO COMIX KIADÓ HONLAPJÁN.

A bejegyzés trackback címe:

https://randomkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3512005330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása