Korábban azt írtam, hogy az AZILUM legnagyobb érdeme, hogy nem csak Lovecraftről szól. A negyedik szám ezt a koncepciót csaknem maximalizálta.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem teszik a magazin vállalása, hogy megismerteti a klasszikus rémirodalom nagy alakjait és munkásságukat, elsősorban hiánypótló, ezidáig kiadatlan műveikre koncentrálva. Persze Howard Phillips Lovecraft személye megkerülhetetlen a témában, és az alcím (lovecrafti magazin) is arra predesztinálná  a lapot, hogy leginkább az író munkásságát ápolja de az AZILUM nem a THE BLACK AETHER, és viszont. Igenis hiányosságok vannak a horror-irodalmi világörökség feltárása, publikálása és kutatása terén itthon, még van mit dolgozni bőven!
Az AZILUM negyedévente megjelenő, csak előrendelés útján beszerezhető, kis példányszámú folyóirat, immár a hazai fantasztikus irodalmi színtér teljes jogú képviselője. Negyedik száma 2016-ban az utolsó, évadzáró szám volt.

A címlapot ismét Juhász Ernő festménye díszíti – a vízből kilépő "mélységlakó" látványa hideglelős, egyszerre idézi meg Lovecraft Dagon/Innsmouth legendáriumát és a válogatás nyitónovelláját. Lenyűgöző az az alázat, amit Ernő a természeti–biológiai formák irányába mutat. Szörnyalakját figyelve könnyen elképzelhetjük, ahogy minden lépésnél apró hullám fut végig a taréján, merev karjaival furcsán egyensúlyozik, hogy suta lábai meg ne botoljanak a számára idegen szárazföldön.
A lap belül a megszokott, tetszetős, visszafogott, letisztult látványvilágot hozza – dominálnak a fekete-fehér oldalak, kevés, de jól eltalált illusztrációval.
A hátsó borító kellemes (?) meglepetés a horror-rajongóknak, Karen Main munkája díszíti, amit még véletlenül sem fogok beszúrni ide. Vegye csak meg mindenki!

A magazin ezúttal is tartalmaz híreket, érdekességeket, könyvajánlókat, játék- és filmbemutatókat – lényegi tartalmát, a megszokott módon, tanulmányok és fikciós művek, novellák adják. Már az előző számban is az utóbbiak domináltak, így azok túlsúlya most sem feltűnő. Az AZILUM első sorban irodalmi lap, de jelentősége (főleg laikusok számára) csak az ismeretterjesztő anyagokkal együtt teljes. Szégyen, nem szégyen, a magazinban megidézett szerzők nem mindenki számára ismertek.

A nyitónovella Irvin S. Cobb, HALFEJ című írása, amelyet Juhász Ernő címlapgrafikája is megidéz, kiegészítve az elbeszélés homályban hagyott részeit. A novella jelentősége, hogy Lovecraft innen vehetett néhány alapmotívumot Árnyék Innsmouth felett című, kultikus rémtörténetéhez: kezdve a degenerált külsejű "torzszülötttől", a mélységben lakó titokzatos lényen át (ami szerintem Cobbnál egy óriási hal), egészen a közöttük fűződő, feltételezett leszármazási viszonyig.
A mű érdekessége még, hogy jól szemlélteti az adott kor (1911-ben jelent meg a novella) értelmiségi alkotóinak társadalmi érzékenységét – szereplői magától értetődő természetességgel rasszisták, ám beszédes tény, hogy ezzel együtt műveletlenek is, antagonista szerepkört kapnak és végül megkapják a "méltó büntetésüket" is. Nem állítom, hogy ezzel Cobb a rasszizmus ellen lépett fel (sőt állítom, hogy nem), de úgy fest, elítéli a primitív, kulturálatlan emberi viselkedést.

Nincs szükség arra, hogy a füzetben szereplő összes írást elemezzem, hiszen klasszikus, kiváló írók munkáiról van szó, nem igényelnek "laikus értelmezést" sem. Azért a kiemelkedő, elgondolkodtató novellákat megemlítem pár mondatban.

A fikciós szekció feltűnően két részre oszlik, két nagyszerű író munkássága mentén. Először Arthur Machen, majd M. R. James életművét ismerhetjük meg egy kicsit közelebbről.

Arthur Machen a "weird fiction" egyik előfutára, első képviselője volt. Történetei már "többet mutatnak", mint a korábbi, gótikus rémirodalom, valamennyire már Lovecraft "kozmikus horrorját" is megalapozzák: műveiben megjelenik az ember univerzumban elfoglalt helyét kereső, félelemmel vegyek kérdésfeltevés. Ugyanakkor Machen konzervatív, keresztény nézeteket vallt, ami erősen érződik a prózáján.
Ebben a számban folytatódik Machen A HÁROM BETOLAKODÓ című elbeszélése, melynek első részlete a harmadik számban látott napvilágot. Messze még a vége – a folytatásnak ugyanaz az erénye, mint az előzménynek: összetett, fejezetekre bontott szerkezete, az epizodikusság, a sok-sok történetszál és a felsorakoztatott rengeteg szereplő együttesen egy olyan történetmesélési koncepciót eredményez, ami rövidebb novelláknál csaknem kivitelezhetetlen. Izgalmas, sodró lendületű olvasmány, amely grandiózus végkifejletet sejtet. Az egymás mellé illesztett rémtörténetek önmagukban is izgalmasak, de természetesen hiányzik a végkövetkeztetés levonása, egy igazi zárlat.
Fontosabb azonban, hogy az író egy másik műve is leközlése kerül a magazinban, szintén folytatásban. Az A NAGY PÁN ISTEN című elbeszélés hazai megjelenése örömteli fejlemény, a rémirodalom történetének egy emblematikus műve ez. Szintén epizodikus szerkezetű, a különböző történetszálak között azonban már most erős az összetartó erő. Számos karaktert ismerhetünk meg, akik különböző okokból osztanak meg egymással furcsa, megmagyarázhatatlan esetekről szóló történeteket, amelyek különösen egybe csengenek. A NAGY PÁN ISTEN félelmetes, feszült és izgalmas, misztikus történet, még Machen, a sorokon átszüremlő, bigott vallásossága sem annyira zavaró. Nagyon kellemes olvasmány, alig várom a folytatást!

A másik nagy szerző, akinek a munkásságát megismerhetjük, M. R. James. Tőle egy tartalmas jegyzetet is olvashatunk, RÉGISÉGEK, KÍSÉRTETEK ÉS M. R. JAMES ISMERETLEN TÖRTÉNETEI címmel, amelyben az író meg nem valósult ötleteiről, majd a rémirodalom fejlődéséről (a kísértet-történetekre külön is kitér) és nagy alakjairól beszél. Nagyon fontos irodalomtörténeti forrásanyag ez, a Lovecraftet megelőző horror irodalmi generáció kordokumentuma. James megvetéssel beszél a rémtörténetírók új, amerikai generációjáról, soraiból tehát világosan érződik a generációváltás ténye. Mivel elbeszéléstechnikai kérdésekről is ír, nem árt jó alaposan megemészteni a mondatokban rejlő, mély igazságokat, különösen azoknak, akik valamiért "klasszikus" szellemtörténetet szeretnének írni.
Az is kiderül a jegyzetből, hogy bizony a klasszikus rémtörténetek hazai kiadástörténete nem kicsi lemaradásban van. A THE BLACK AETHER számára, Farkas Balázzsal íróval készített interjúmból ki is derül, hogy (gondolom, több más okkal együtt) miért.
Jamesnek három novellája is szerepel a magazinban. AZ ÉLETTELEN TÁRGYAK ROSSZINDULATA kordokumentumként nagyon izgalmas, egyébként nem túl érdekes novella. Hasonlóan a PATKÁNYOK is furcsa modern szemmel, de azért ebben már vannak olyan írástechnikai finomságok, amikre nem árt odafigyelni! Amikor hőse először találkozik szemtől-szemben a lezárt szoba titokzatos lakójával, először fel sem fogja, mit lát, elméje azonnal racionális magyarázatot keres, még a látottakat is átfesti, csak hogy megkímélje gazdáját a hirtelen sokkhatástól. Gyönyörű-szép hangulatteremtő sorok.
A SIRÁMOK KÚTJA viszont mai szemmel is az, ami: félelmetes természetfölötti horror. Igazán hatásos, még a gyermekirodalmi, tanmesei elbeszélésmód sem tompítja sötét tónusát, a zárás pedig vizuális alkatoknak különösen sokkoló lehet. Ebben Richard Svensson illusztrációja is segít.

Végezetül még két dolgot kell megemlítenem.

Az egyik Cotter Blackstone tanulmánya, amelyben a "lovecrafti narratíváról" ír, TÚLÉLNI AZ ÍRÁST. Arról a nem egyszer felvetett dilemmáról van szó, hogy "Lehet-e izgulni egy olyan karakterért, aki utólag, első személyben meséli el a történteket?". Hiszen biztosan túléli a megpróbáltatásokat! Különösen bonyolult a helyzet, ha azt vesszük, hogy Lovecraft hőseinél az őrület is fontos tényező. "Mi van ha csak képzelte az egészet?" Úgy sejtem, Lovecraft számára izgalmasabb volt a kérdés: "Mi van, ha nem?"
Blackstone írása a kérdéskör rengeteg aspektusára rávilágít, mindenképpen érdemes elolvasni, mert sokat lehet tanulni belőle. Azért abban egyetérthetünk vele, hogy maga az olvasó, különösen az olvasás aktusa közben, kevésbé fogékony az ilyen kérdésekre. Személy szerint hozzátenném, hogy egy kiváló író szintén inkább ösztönszerűen kezeli az elbeszélői technikákat. Úgy ír, ahogyan a célközönsége olvas. Úgy gondolom, modern prózában könnyedén előfordulhat, hogy elhalálozik az E/1 elbeszélő. Talán még találkoztam is ilyennel.

Meg kell még említenem, hogy az AZILUM negyedik számában szerepel egy interjú Juhász Ernővel, aki a magazin címlapját készítő grafikus, rajzai a BLACK AETHERben is szerepelnek, interneten megosztott, személyesebb munkái lélegzetelállítóak. Önszorgalomból kezdett el egy lovecrafti témájú rajzsorozatot. Lenyűgözően tehetséges, profi alkotó. Az interjú nem azonos a korábban a THE BLACK AETHERen közölttel (átfedések persze vannak), mindenképpen érdemes elolvasni!

A film-, regény- és játékajánlók, kritikák most is változatosra sikerültek, a hírblokk talán most szerényebb, egy darab "bulvár-hírt" kaptunk, azért azt is köszönjük!

Egy év hosszú, idő, sok mindennek kell történnie közben, még ha egy negyedéves kiadványról beszélünk is. Ami 2016-ban történt a magyar lovecrafti közösségben, az külön szót érdemel – ami a magyar fantasztikus irodalmi színtéren történik (vagy nem történik), az szintén. Somogyi Gábor főszerkesztő az egyike azon keveseknek, akik mindkét színtéren otthagyták a kézjegyüket. Keze alól egy minőségi irodalmi folyóirat került ki és remélhetőleg a következő évad is hasonlóan sikeres lesz!

RENDELD MEG TE IS A MAGAZINT A KIADÓ OLDALÁRÓL!

És ne feledd, hogy közben az archívumszerű MAGYAR H. P. LOVECRAFT PORTÁL is bővül, pótolhatatlan irodalmi anyagokkal!

Illusztrációk fentről lefelé: Juhász Ernő (Azilum 4. címlap); John Coulthard (Arthur Machen a Nagy Pán istennel); Richar Svensson (M. R. James Sirámok kútja c. írásához)