2018 végén Szűcs Gyula, a Café Postnuclear írója, a Kaméleon Komix alapítója egy érdekes ötlettel állt elő: olyan kiadvány koncepcióját vázolta fel, amiben ismert, hazai képregényesek prózai művei, novellái lesznek olvashatók. Az ötletért elég sokan lelkesedtek, a projekt pedig mindvégig jó kezekben volt, és a végeredményre sem lehet panasz.

Így aztán Gyula összeverbuvált egy csapatot a magyar képregényes színtér olyan karizmatikus alakjaiból, akikről tudni lehet, hogy a tollforgatás más módozatai sem állnak messze tőlük. A médiumok közötti kalandozás azonban nem merül ki annyiban, hogy a “máshonnan ismerős” neveket most novellistaként láthatjuk viszont: a kötetben szereplő írásokat egy átvezető képregény köti össze, amit Wajzer Csaba írt, és Békefi Tamás rajzolt. Emellett extraként egy önálló képregény is került az antológiába, és a Képtelen történetek, másvilági mesék, amely így egy rendkívül szórakoztató és sokrétű kiadvány lett, még sok szálon kötődik más szórakoztató projekthez is.

Már a kötet külleme is előre jelzi azt, ami a könyvbe lapozva vár ránk: Tikos Péter lenyűgöző borítórajza fantasztikus kalandokat ígér, míg a címfelirat betűtípusa és a belső lapok minősége a ponyvairodalom szerelmeseinek szívét dobogtatja meg. Ebből már az is kiderül, hogy nem a fantasztikus irodalmi zsánereket újraértelmező, komplex kísérleti prózára kell számítani, de azért a szerzők sok szempontból várakozáson felül teljesítenek.

Persze nem kérdőjeleztem én meg egyikük kvalitásait sem, de azért valljuk be: a “képregényesek novellákat írnak” koncepció nem tűnik többnek annál, aminek hangosan kimondva hangzik. Én, laikusként nem is fedeztem fel “tipikusan képregényes” megoldásokat a novellákban, hacsak azt nem, hogy egyik szerző sem idegenkedik a párbeszédektől, valamint a környezet leírásától. Úgy tűnik tehát, hogy a zsánermű az zsánermű, mindegy, milyen eszközökkel meséli el a történetet, és hogy a zsánerközpontú gondolkodás jó összekötő kapocs lehet a különböző médiumok és olvasótáborok között.

A Képtelen történetek…-be így került a klasszikus weird fiction művek miliőjét idéző, misztikus kaland, modern, abszurd történet, popkulturális utalásokból mixelt Molotov-koktél, de “majdhogynem” realista fikció is.

A sort Lakatos István (műveit a szintén a Kaméleon Komix gondozásában megjelent, Mesék az ágy alól című képregénykötetben olvashatjuk) Buta kis kövér kutya című, rövid írása nyitja, melyben a címszereplő kiskutya az egész világ sorsát a vállára veszi. A novella olvasásakor már azelőtt felsejlett egy klasszikus mese, mielőtt konkrét utalás történt volna rá, a két történet egybeszövése tehát jól sikerült.

Varga Péter munkássága eddig ismeretlen volt számomra, pedig a (Kemenes Istvánnal közösen jegyzett) Stroboscopa és a Bábel verme mondhatni “klasszikus darabok”, mindkettő AlfaBéta-díjat nyert. Az Elefántember legendája című novellája a sötétedés utáni London macskaköves utcáin kalauzolja az olvasót végig, füstös pubok és a múlt század elejéről ittmaradt, egyre csak málló-kopó lépcsők és falak között. Két hőse, Garner és Riley egy ősi titok nyomába erednek, útjukat okkultisták és egy démon állja, ám végül célba érnek. Igaz, végig csak gyalogok egy kozmikus sakktáblán, nyughatatlan, aktív szereplői a történetnek, ami nélkülük érezhetően másképp alakult volna. Bár a már-már lovecrafti, nyomasztó hangulat helyét idővel átveszi a detektív brománc, a misztimum végig átszövi a novellát. És külön kiemelném azokat a finom “ecsetvonásokat”, amikkel Varga Péter egy élő, színes mikromitológiát vázol a szereplők köré.

Itt éreztem először azt, ami később más novellánál is visszaköszönt, és ami az igazi erejét adja az antológiának… De erről később!

Németh Áron (a Roham magazinban megjelent) Bürokraták képregényét ugyan nem ismerem, de amit tudok róla, az elég ahhoz, hogy sokkal jobban vágyjak rá, mint egy egész napos sorbanállásra a hivatalban. A Bürokrata című novellában éppen azok gabalyodnak bele a bürokrácia rágógumihálójába, akiknek pedig nagyon is jól kellene ismerniük. Hiába, no! Bár a bürokrácia az ördögtől való, mi, emberek fejlesztettük tökélyre. Így aztán nem csoda, hogy egy igazi hivatalnok könnyedén leszerel bárkit, aki okosabbnak hiszi magát. Abszurd, szórakoztató, humoros novella.

Wajzer Csaba írta a kötet átvezető képregényét, de egy novellája is helyet kapott benne. Az A pofon pontosan az, amire a címe is utal: rövid, csattanós közjáték, ami pontosan annyira sajog, hogy mindig eszünkbe jusson életünk bizonyos szakaszaiban. Nem épít mitológiát, nem idéz meg súlyos olvasmányokat. Akár igaz történet is lehetne, és ez nem is – még a fantasztikus csattanó ellenére sem – zárható ki.

Varga Bálint Bánk neve több képregényes projektből is ismerős lehet. Ő írja a Nekronin-t és az Unseen Domains dark fantasy univerzumban játszódó képregényeket is. Most épp Az Utolsó Előtti Huszár kampányát pörgetik Tuli Krisztiánnal (a cikk megjelenésekor a kampány már lezárult: döbbenetes, 500 %-os eredményességgel), ám a Képtelen történetek…-be egy egészen más projekttel kapcsolatos novella került bele, ezzel is erősítve a kötet “médiumközi” jellegét. A Vérvörös Szilveszter ugyanis keményvonalas noir, ami a Chicken Police videojáték világában játszódik, tehát szereplői állatok. Bánk a sötét hangulatú, bűnügyi regények és filmek toposzait lazán fűzi fel a történet vázára, de nem a jól ismert díszletelemek és fordulatok teszik olyan bitang erőssé a novellát, amilyen. Hanem az, ahogyan a noir sztoriban az állati világ sajátosságai belesimulnak. Így miközben a csőrök és karmok humor forrásai, addig a keltetőben játszódó jelenetek igazán felkavaróak, már-már horrorisztikusak. Bizony a “ragadozási osztály” nyomozóinak élete nem fenékig tejfel.

A kötet leghosszabb írása, így mintegy gerincét adja a Pokol a tanyán, ami egy Sándor Miklós-történet. Az 1800-as évek végén tevékenykedő, magyar paranormális-nyomozó alakját Tálosi András találta ki és először a Fantorzio magazinban ismerhette meg a nagyközönség. Ám a karizmatikus nyomozó első kalandja egy képregény forgatókönyveként született meg, amit most András novellaként álmodott újra. Érdekes elképzelni, hogy milyen lett volna maga a képregény (ebben Vári Tamás eredeti konceptjei is segítenek), főleg, hogy a főszereplő a cselekmény jó részében sérülten fekszik. Minden esetre aki olvasta a Halál a korzónt, az most sem fog csalódni: a XIX. század végi Magyarország mindennapjai (ezúttal a vidéki uradalmi és tanyavilági élet mozzanatai) olyan érzékletességgel elevenednek meg, hogy az olvasóban kialakul az elvágyódás érzése. A karaktereket könnyű megkedvelni, a természetfölötti fordulatok pedig, bár magától értetődő természetességgel vannak jelen, érezhetően egy “mögöttes világ” részei, erejükkel sokszor az őket megidézők sem tudnak mit kezdeni. Így aztán a Pokol a tanyán lezárása nem olyan megnyugtató, mint azt a rejtélyvadász kalandtörténetektől megszokhattuk.

Természetesen az antológia szerkesztője, Szűcs Gyula is hozzátette a magáét: a Sarló, kalapács, boszorkányság című novellája a szerzőtől megszokott lazaságot hozza, tele van retro-popkult utalásokkal az 1980 után, 2000 előtt születettek színes gyermekkorából. A gondolatokat lenyugtató, levezető írás ez, amitől szánt szándékkal eldobod az agyad. Hiszen minek is térnél vissza a szürke, unalmas valóságba, ahol nem minden John Caldwell-regényekről, ökörködésbe fulladt szerepjátékülésekről és hangalámondásos akciófilmekről szól?

Egy teljesen önálló képregény is került a kötetbe. Békefi Ákos rémlátomásában az Első világháború borzalmai elevenednek meg. A katlan egy nyomasztó rémtörténet, amiben a lövészárkokban sínylődő katonákra támadó természetfölötti erők a háború lelki-testi tortúráját tükrözik. Komor vízió, a lehetőségekhez mérten pozitív végkicsengéssel. Wajzer Csaba és Békefi Tamás, a novellák közötti szünetet kitöltő képregénye vicces, szórakoztató történet, idegen parazitával, öltönyös kormányügynökökkel, sok-sok képi utalással. Érdemes többször elolvasni.

Az antológia rendkívül változatos, mindenki megtalálhatja benne a maga kedvencét. De összességében éppen az adja a kötet báját, hogy a legkülönfélébb történetek is ugyanazon a hangon szólnak az olvasóhoz. Hiába kerültek ki a szerzők képregényes és egyéb közegekből, nem kötöttek kompromisszumot semmilyen téren. Egyetlen olvasó sem érezheti magát kirekesztve attól, hogy nem érti a játékos, vagy éppen az irodalmi utalásokat. A kötet szerzőinek és az őket harcba hívó kiadónak a legnagyobb érdeme az, hogy szerethető karaktereket, új hősöket adtak a közönségnek. Én leginkább Sándor Kristóf és barátai, illetve Az elefántember legendája és a Chicken Police főszereplőinek visszatérésére számítok. És bár a Képtelen történetek, másvilági mesék sok szempontból rendhagyó kiadvány, ugyanabból a lelkesedésből, tenni akarásból táplálkozik, ami a magyar képregényes színtérre minden körülmények között (pl. a jobbnál-jobb és kevésbé jó külföldi képregények dömpingje közepette is) jellemző. Bizony van mit tanulnunk tőlük.

Megrendeléssel, kérdéseiddel kapcsolatban üzenj a kiadónak a Kaméleon Komix Facebook-oldalán keresztül.
Kényelmesen megrendelheted a kiadó valamennyi kiadványát a Szellemlovas webshopjából.
A Nekronin képregényt jegyző Original Comix csapata nemrég videóinterjút készített Szűcs Gyulával és Lakatos Istvánnal.