Mire ez a bejegyzés megjelenik (bár mindent elkövetek, hogy korábban elkészüljön), a THE BLACK AETHER online magazin betölti az egy évet. Bár az október emlékidőszak, gyászidőszak is, azért a jeles évfordulóval kapcsolatos ünnepi hangulat a RANDOMKULT oldalaira is beszivárog majd. Mi mással is kezdhetném a születésnapi készülődést, mint a már jól megszokott BLACK AETHER-recenzióval?
Bár a nyomtatott magazin kétségtelenül az egyik leglátványosabb és legérdekesebb része a Tomasics József által elindított mozgalomnak, igazságtalan lenne az egész kulturális missziót a BLACK AETHERrel azonosítani, hovatovább: a folyóirat háttér-tevékenységeként leírni minden mást. A jövőben én magam is arra fogok törekedni, hogy teljes szélességében bemutassam ezt a rendkívül összetett és színes alkotói, szervezői aktivitást. Most azonban (ismét) csak a magazinról írok - minden más téma külön bejegyzésekben várható a jövőben.
A magazin koncepciója, a beérkező novellák szelekciójának elve a negyedik számtól új, kiforrottabb alapokra helyeződik, ami látványos változást talán nem hoz, de mindenképpen új szintre emeli a kiadvány eddig sem alacsony irodalmi nívóját Ezzel kapcsolatban ha még felmerülhet is némi aggodalom az olvasókban, a harmadik szám, változásokat előrevetítő előszava némileg oldja a feszültséget:
"Amíg én szerkesztem a magazint, a „hullámzó” tartalom meg fog maradni, a novellák közt érezhető markáns különbségek, hozzátartoznak a koncepció alapjaihoz. Ha a Black Aether magazin nem biztosít lehetőséget azoknak a feltörekvő, nem egy esetben elsőnovellás íróknak, grafikusoknak, akikkel máshol szóba sem állnak, lehetőségük sincs arra, hogy nyomtatásban megjelenjen az írásuk, eljusson az olvasókhoz az alkotásuk, akkor jelen pillanatban nincs más lehetősége a feltörekvő tehetségeknek. A Black Aether büszke erre a feladatra, büszke minden egyes történetre, ami nálunk jelenhetett meg először, legyen akár profi, vagy akár amatőr annak alkotója." - Tomasics József
A főszerkesztő tehát soha nem állította, hogy az eredeti ötleteket felvonultató, a klasszikus rémirodalom alapelveit esetleg lazábban kezelő munkák jelentős mértékben háttérbe szorulnak majd. Azért érdemes észben tartani a fenti gondolatokat (azon kívül, hogy az amatőr fantasztikus irodalom támogatásának példaértékű felvállalása), mert az új számba ismét került egy olyan írás, ami egyedisége és nem a Lovecraft által megalapozott narrációs elvek értő használata okán emelkedik ki a felhozatalból.
A harmadik szám nekem is vízválasztó. Úgy érzem nincs okom tovább úgy beszélni a lapról, mintha most venném először kezembe. Ha valaki még nem találkozott vele, az nyugodt szívvel tegyen fel kérdéseket nekem, de még inkább javaslom, hogy látogasson el a THE BLACK AETHER HONLAPJÁRA!
A magazin állandó olvasójaként a közölt novellákkal kapcsolatban is egyre markánsabb elvárásaim lehetnek, így a pozitívumok elengedhetetlen méltatása mellett, talán kicsit jobban odafigyelek a "hiányosságokra" is, ha vannak.
Amihez viszont ragaszkodom az az, hogy minden egyes novelláról írok pár szót, mert nem másítom meg a véleményemet, mi szerint minden alkotó megérdemli az olvasói visszajelzést. Ettől akkor sem tágítok, ha emiatt ismételten terjengős, helyenként unalmas lesz a cikk - akik ismernek, tudják, mire számítsanak, talán máris a "nekik szóló" részhez ugrottak. ;)
A témában lásd még:
LOVECRAFT ÖRÖKÉBEN
A RÉMIRODALOM HAZAI MESTEREI
A legújabb szám, a beérkező rengeteg írásnak köszönhetően 105 oldalas lett, ami egy igen vaskos kiadványt eredményez. Ezzel együtt a lap ára is emelkedett, de még mindig nem magas: postaköltséggel együtt 1110 Ft, ami a hasonló témájú AZILUM árával harmonizál. Az áremelkedés egyébként senkinek nem szegte a kedvét: amikor ezeket a sorokat írom, már folyamatban van az újranyomás előrendelési kampánya, tehát minden, első körben kinyomott, példány elfogyott - ahogy az már lenni szokott.
A vaskosságnak egyetlen hátulütője van: a hajtásnál bizony sérülékeny a borító. Ezt leszámítva jó érzés kézbe venni a magazint és valószínűleg jelentős mértékben drágulna, ha gerinces lenne. A beltartalom nagy rajongójaként talán furcsa tőlem a kijelentés, de lehet, hogy a jövőben érdemes lenne limitálni az oldalszámot.
Hogy a címlap nagyon jól sikerült, az úgyszólván megszokott, de mégsem intézhetjük el ennyivel, ugyanis, a korábban a belső illusztrációk közül néhányat jegyző, László Márk a borítóra költözött. Márk felülmúlhatatlan tehetség, stílusa (bár biztosan vannak előképei, példaképei) egyedi és azonnal felismerhető, rajzai online megosztásain kívül lemezborítókról is visszaköszönnek, elismert, foglalkoztatott rajzoló. Már csak azt várom, hogy mikor jelenik meg végre saját képregénye?
Mondanom sem kell, a címlap pazar - ugyan a feliratok sokat kitakarnak a képből, a hátoldalon megcsodálható egészében.
A magazin belső kinézete nem változott, a novellákat ezúttal is tehetséges grafikusok fekete-fehér rajzai illusztrálják. Érzésem szerint néhány kép ezúttal nem a legerősebb pillanatot ragadta ki az alapjául szolgáló műből, de a művészek valószínűleg nem akartak poénokat, fordulatokat lelőni. Egyébként több különböző technikával készültek a rajzok, amivel sikerült elkerülni az egyhangúságot.
Az alábbi nagyszerű alkotók feleltek a magazin képzőművészeti megvalósításáért:
Juhász Ernő
Kiss Kata
Gracza Balázs
Vígh Dávid Gr4ss
Ámon Attila
Báti László Gábor
Baukó Dániel
László Márk
Köszönettel tartozunk nekik és (minden korábbi illusztrátorral egyetemben) nagyon megérdemelnének egy kiállítást!
A kötetben egyetlen vers szerepel, amely ezúttal nem egy amatőr költő munkája. Howard Phillips Lovecraft Natikána című költeményét Vachter Ákos fordította. Nemes gesztussal a BLACK AETHERnek ajándékozta az első közlés jogát. Fordítása egyébként igényes, a verselést követi - nem értek hozzá, de irgalmatlanul nehéz munka lehetett. Gratulálok!
És jöjjenek a novellák, szép sorban! Mellesleg nem tudom, hogy más olvasó hogyan áll neki a magazinnak: elsőtől az utolsóig olvassa a műveket, vagy előbb a számára érdekessel kezdi? Én igazodok a közlés sorrendjéhez.
Farkas Balázs nem először szerepel a BLACK AETHERben, az első szám egyik legérdekesebb írását, a GALÓCÁt köszönhetjük neki, amelynek legnagyobb erénye az volt, hogy hamisítatlan magyar környezetben játszódott, mellőzte az angol-szász utalásokat, ugyanakkor ügyesen alkalmazta a Lovecraft által képviselt irodalmi stílus eszközeit - úgy, mint a monstrumszerű fenyegetés homályban hagyása, vagy utalás ősi iratokra, kultuszokra, a feszültséget nem oldó, de fokozó zárás. EMBERTEST című novellájában talán egy picit jobban elrugaszkodik a klasszikus alapoktól: hőse egy "nem e világból származó valami" vonzásába kerül és akarva-akaratlanul (de inkább mégis csak akarva) saját vesztébe rohan, mások sorsára is hatást gyakorolva. Jól megírt, érdekes történet - nem kevésbé fontos azonban, hogy univerzumot épít és (az előző novellában szereplő) Galócás települését, csöppet sem erőltetett módon, rárajzolja Magyarország térképére. Regény-helyszínnek sem lenne utolsó.
Második részéhez érkezett az előző számban megkezdett, A MEZŐŐR című folytatásos történet, Cotter Blackstone írása. Sokat nem írnék róla, folytatásnak jó, de én várom a végkifejletet. Azért érezhetően van már karakter-fejlődés, bonyolódik a cselekmény és a természetfölötti szál is előtérbe kerül. A zárlat (amely, érzésem szerint, közeleg) izgalmasnak ígérkezik.
Az író másik műve is szerepel a magazinban és a BODY FARM lényegesen több szót érdemel. Ütős horror-koncepciója (egy körülzárt, egyébként természetes, szabadtéri területen, patológiai megfigyelések céljából elhelyezett hullák között éjszaka kódorgó patológiahallgatók) pusztán magyar környezetbe helyezve is elég érdekes lenne, de Blackstone egy további bravúrt is véghez visz, méghozzá elegáns könnyedséggel: a magyar kultúrkincsből emel át egy monstrumot és a lovecrafti borzalmakat idéző cselekmény központi alakjává teszi. Groteszk, felkavaró transzformációs jelenetek, rémlátomások, borzongató helyszínek - igazi kozmikus horror. Még hogy nincsenek horror-íróink?
Bojtor Iván munkásságát, bevallom, nem ismerem, hülyeséget meg nem akarok írni. Igyekszem pótolni a hiányosságomat. Minden esetre Bojtor úr, tapasztalt író lehet, NAGYAPÁM SZOBRAI című írása is erről árulkodik. A történet nem túl eredeti, de szerintem szándékosan nem az: a hamisítatlan lovecrafti dramaturgiát (mármint az egyiket) veszi át: sötét család-történet, régi ház, titokzatos hagyaték, régi könyvtár, elveszett levelek, természetfölötti jelenségek, csapda, tragédia. Izgalmas, fordulatos történet masszív utalás-rendszerrel. Az idézett levelek nem csak Lovecraft műveiből merítenek, de magát az írót is vendégül látják egy "cameo" erejéig. A Randolph Carter-mítoszkört egyébként nem ismerem, nem tudom, mennyire merít belőlük a novella, de a rajongóknak biztos tetszeni fog.
Annyiszor kihangsúlyoztam már az egyedi, nem feltétlenül a klasszikus horror-irodalom hagyományait követő írások jelentőségét, hogy úgy tűnhet, a magazin többi részével (a lovecraftiánus írások sokaságával, az elejtett utalásokkal) kevésbé vagyok elégedett. Ez természetesen nem igaz. Felfogtam és elfogadtam a BLACK AETHER célkitűzéseit és egyetlen amatőr kezdeményezés, akármennyire is lenyűgöző akaraterőről tesz is tanúbizonyságot, nem pótolhat egy egész zsánert, ami egyszerűen hiányzik a magyar fantasztikus irodalmi palettáról.
Ennek ellenére azért jelez valamit, hogy a (sajnálatos módon kevés) recenziók és ajánlók rendre kiemelnek egy-egy "nem lovecrafti" novellát a válogatásból. A harmadik számba is került egy ilyen, Veres Attila (az első számban szereplő műve a - szintén nagyszerű - A PRÉSHÁZBAN) VISSZATÉRÉS AZ ÉJFÉLI ISKOLÁBA című alkotása azonban nem csak bizonyos szemszögből, de ténylegesen is a legérettebb, legfelkészültebb novella a kötetben. A cselekmény helyszínét adó, titokzatos településen nem egészen úgy működnek a dolgok, ahogy másutt. Ezt a helyiek hosszú ideje elfogadták már, így aztán a gyakran felkavaró és hátborzongató események sora lényegében a mindennapok részét képezi. A történet két gyermekkorú hőse azonban kíváncsiságtól hajtva igyekeznek a rejtélyes események mögé látni, a maguk módján lényeget, értelmet keresni bennük.
Amikor a hamisítatlan "weird-esszencia" eluralkodik a történetmesélésen, akkor nem tolakodó vagy túl direkt, határozott kézzel ragadja meg az olvasó lelkét, a történet azonban lényegében egy (nagyon groteszk és nyomasztó, nem gyerekeknek szóló) mese. Megjelenik benne a falusi, földművelő közösségek, pogány hiedelemvilágból is táplálkozó, keresztény hagyományainak egyfajta abszurd, visszataszító, kitekert változata - mindez a földművelés-aratás-torülés, valamint a születés-halál-újjászületés többszörösen összetett, a darwini fejlődéselmélet laikus, kissé torz, egyszerűsített, "intuitív" értelmezésétől sem mentes szimbólum-rendszerébe helyezve. Az író művi gonddal, precízen szőtte bele a motívumokat a történet szövetébe, így az nem válik indokolatlanul bonyolulttá vagy élvezhetetlenné. Az olvasmányélmény feldolgozását valamelyest könnyíti a gyermeki nézőpont, a zárlat súlyát azonban növeli. Elképesztő erejű, fantasztikus hangulatú, filozofikus írás.
Delaney D'arcy KALAMÁRISában (ahogyan korábban Lir Morlan - mindjárt Ő következik) Robert W. Chambers munkásságát idézi meg - gondolom, jól. A novella ugyanis hamisítatlan klasszikus rémtörténet - kicsit a "régi szép időkre" emlékeztet, amikor minden kortársam (akik azonos érdeklődési körbe tartoztak velem) Poe-i, lovecrafti, ritkábban csáthi novellát akart írni ("megjelenési felület" is volt, talán senki sem emlékszik már rá: a FANGORIA közösségéből kinövő DARK CORNERS). D'arcy írása igazi önmegvalósító munka, nem kevés önvizsgálattal. Hősét titokzatos múzsája az őrületbe hajszolja, ám ez (a hasonló történetekben megszokott módon) a kisebbik baj. Jó novella.
Szűcs Sándor valószínűleg küldetésének érezte Lovecraft munkásságának ápolását, ez VÉGTELENBE NYÍLÓ ABLAK című írásának történetén, választott helyszínén, hangulatán és az egy bekezdésre jutó lovecrafti szófordulatok, tipikus mondatok számán is meglátszik. Utóbbi miatt tömény, dagályos lett az elbeszélés, szerencsére Szűcs Úr igen jól ír, a cselekmény jól felépített, a karakter jellemfejlődése izgalmas, a környezete pedig (bár csak egy szűk albérletre korlátozódik) élettel teli, hála a kevés mellékszereplőnek. A bemutatott természetfölötti jelenség és a narrátor elmeállapotának összefonódása izgalmas olvasmányélményt eredményez.
Folytatódik Bacsai Gábor HALSZAG, VILLÁMOK, ALVÓ ISTENEK című sorozata is. A hangriport keretébe helyezett, közismert fantasztikus univerzumokat összerántó, szerepjátékos stílusban elbeszélt, parodisztikus, humoros történet még mindig érdekes, akinek eddig tetszett, az most sem fog csalódni, nekem azonban felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Szerintem nem ártana egy nagyon váratlan fordulat a történetnek, a konkrét fantasy-s és szerepjátékos toposzok ironikus, parodisztikus felhang nélküli megidézése "belsős poénnak" talán jól működik (azért fogadni nem mernék rá), de én műkedvelőként untam. De elismerem, hogy a hasonló mémek "rokonítása" (értem ez alatt a szerepjátékok lábasfejű monstrumai és CTHULHU közötti kapcsolatot) jó ötlet, később - a "katyvasz-univerzum" működésének bemutatására - akár fel is használható. A novella legerősebb pillanata az, amit Báti László Gábor egyszerű illusztrációja is megidéz - a jövőben ezt az abszurditást és kiszámíthatatlanságot szeretném megkapni a sorozattól.
Sebhelyek című munkájában Bella Katalin a rémtörténetírás legősibb hagyományaihoz nyúl vissza: bár története hamisítatlan gótikus rémtörténet, nem mentes a fennkölt érzelmektől, romantikus szerelmi történet is egyben. Hőse, egy torz külsővel született, jobb sorsra érdemes, művelt és érzékeny, fiatal férfi, hosszú gyötrődés után (hol máshol?) egy gyönyörű nő karjaiban találja meg a boldogságot. Kapcsolatukat azonban okkultizmus, egy természetfeletti erő és borzalmas gyilkosságok sorozata, valamint a főhős nem éppen stabil elmeállapota árnyékolja be. A gyermekgyilkosságok, csak utalás szintjén is, felkavaróak, a cselekményen (beleértve a választott helyszínt, korszellemet és a karakterek lelkivilágát) lassan, de könyörtelenül eluralkodó iszonyat tökéletesen átérezhető. A novella legnagyobb erénye azonban az, hogy főhősének megjelenésével (akit Baukó Dániel ügyesen, hatásosan le is festett) rávilágít a klasszikus hagyományokhoz ragaszkodó rémtörténetek egyik legfontosabb sajátosságára: mutassa bár az emberiség legtorzabb, legsötétebb oldalát, amíg a gerince egyenes, az öltözéke pedig makulátlan, addig művelt úriemberek, és szintén művelt, finom hölgyek kellemes társasága lehet. Ez csak a vériszamos pszicho(pato)lógiai horrorok, költőiségre talán kevésbé vevő rajongóinak jelenthet problémát. Remélem, ők sem lesznek restek a hangjukat hallatni a jövőben.
Ám amíg a zsáner követői (alkotók és befogadók egyaránt) alszanak, addig bizony a THE BLACK AETHER viszi a horror-irodalom zászlaját a magyar fronton, pedig amennyire ismerem Tomasics Józsefet, szerintem Ő megelégedne a szerény "Lovecraft kulturális örökségének gondozója" és a "magyar Lovecraft-rajongói körök összefogója és életben tartója" címekkel is.
A BLACK AETHER harmadik számába került még két novella, amely a hagyományőrző missziót támogatja és egy, ami inkább érdekes alapötlete miatt emelkedik ki.
Lir Morlan eddig minden számban szerepelt egy-egy művel, saját bevallása szerint csak ide (illetve internetes oldalára) ír. Igazi amatőr író tehát - ha ez a státusza nem is változik a jövőben, hamarosan talán egy regénybe is belekezdhetne, hiszen ehhez minden képessége megvan. A magazin írójaként teljes mértékben fejet hajt a kitűzött küldetés előtt, eddig minden műve illeszkedett a kánonba. Az ÁRNYOLTÁR című novellája már alcímében (MISCATONIC-MESÉK) is Howard Phillips Lovecraft munkássága előtt tiszteleg. A követők utalásaiban megjelenő titokzatos egyetem az idők során sokat veszített a státuszából - még anno az Antarktisz felfedezésére induló expedíciót is finanszírozott, mostanra azonban rendre hagyja eltévelyedni ígéretes diákjait. Morlan hőse is erre a sorsa jut - ahelyett, hogy gondoskodó professzorai erélyesen a jó úton tartanák őt, még azt is hagyják neki, hogy az intézmény sötét múltjában kutakodva szerezzen "könnyű kreditet". Az eredményt nem írom le, pedig nem lenne nagy spoiler. Az ÁRNYOLTÁR pontosan az, aminek tűnik: klasszikus rémtörténet a jobbik fajtából, összetett történettel, érdekes karakterekkel, izgalmas csavarral.
De szívesen olvasnék a Miscatonic falai között, a jelenkorban játszódó történetet! Kíváncsi vagyok, kiselejtezték-e már poros könyvtárukból a Necronomicont?
Molnár Csaba SZENTLÉLEK-URADALON című novellájában megkísérli (mint előtte szerencsére többen is) magyar környezetbe helyezni a klasszikus angol-szász rémtörténetek miliőét, ám sikere nem túl látványos - más szemszögből viszont nagyon is jó írást tett le az asztalra. Gyakorlatilag több történetet húz rá egy élő riport vázára. Narrátora egy egyszerű falusi ember a hozzáillő beszédmodorral, történetei anekdotaszerűen felépítettek, nem túl bonyolultak, de fordulatosak és megteremtik a kellő hangulatot. Ahogy minden tisztességes vidéki rémhistóriából, még vulgáris létfilozófia is levonható az elbeszélésekből, amit természetesen a mesélő meg is tesz. Hallgatósága mindvégig homályban marad - arctalan, ám nem jellemtelen: lényegében Lovecraft hőseinek "vérvonalába" tartozik, további sorsa úgy is világos, hogy nem tudunk meg róla semmit. Jól megírt novella. Ha később visszatérünk a helyszínre, talán jobban megszeretem.
Czap Ferenc nem először ír, így ambíciói is nagyok: egy jó ötletet akart egy nagyon okos írásban kidolgozni, és ezt lényegében meg is teszi. Szerintem egész egyszerűen a novella kevés az ilyen szintű történetmeséléshez. Pedig az ötlet jó: ketten nyomoznak egy rendkívül furcsa bűneset kapcsán, az ügy mindkettejüknek feladja a leckét, lelkület és elméjüket is felemészti, közben a gyanú árnyéka vetül mindkettejükre. Váltott nézőpont, misztikus háttér - ebből jobb esetben sorozat-forgatókönyv, de rosszabb esetben is regény szokott születni. Ez így csak egy érdekes novella, ami jó, de méltatlan a nagy ötlethez.
A BLACK AETHER jelentősége mindig is a vállalt küldetés fényében vizsgálható. Mint minden, a THE BLACK AETHER égisze alá tartozó tervezet, a nyomtatott magazin is Howard Phillips Lovecraft munkásságát, szellemi örökségét hivatott ápolni és továbbadni. Azt csak mi, olvasók érezhetjük igazán, hogy teljes valójában ezen túlmutat. Friss vért, új erőt pumpál egy idehaza sohasem elfogadott irodalmi stílus gyenge vénáiba. Inspirálója lehet olyan későbbi mozgalmaknak, amelyek hasonlóan fontos célt tűznek majd ki maguk elé.
Kíváncsian várom a negyedik számot, amely érdekes újdonságokat ígér!
EZÚTON KÍVÁN NAGYON SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A THE BLACK AETHER KULTURÁLIS MOZGALOMNAK, VALAMINT SOK SIKERT ÉS KITARTÁST A MŰVELŐINEK, KÖVETŐINEK!
KÖSZÖNJÜK, HOGY VAN MI MELLETT KIÁLLNUNK!
A MAGAZIN UTÓRENDELHETŐ EZEN A LINKEN!
Más recenziót a harmadik számmal kapcsolatban nem olvastam (ha mégis megtudom, hogy készült ilyen, idelinkelem).
A bejegyzés később a megújult formájú adatlappal bővül!
