AZ ALKOTÓ SZÁNDÉK DICSÉRETE - Szujó Norbert blogja

A KÉTSÉGBEESÉS ESCHER-LABIRINTUSA

Blame!

2019. augusztus 08. - Szujó Norbert

Szerintem alig akad valaki a japán képregények és rajzfilmek hazai kedvelői közül, aki legalább ne hallott volna Nihei Cutomu kultklasszis mangájáról, a Blame!-ről. Nemrég én is ledaráltam belőle egy jó adagot – avagy engem darált be, ha így jobban tetszik.

Elmúltak azok a "régi, szép idők", amikor hosszasan kellett magyarázni egy asztaltársaság tagjainak, hogy a manga nem stílus és nem műfaj. Médium, amelyen belül számos zsánerbe tartozó, millió különböző stílusú és a legkülönfélébb korosztályokat megszólító alkotás tartozik. Attól függően, hogy érzelmes vagy inkább elborult ismerősünket akartuk "megfertőzni", vagy egy kiváló "slice of life" opuszt, vagy valami brutális és letaglózó művet ajánlottunk neki (és persze létezett millió köztes és egyéb alternatíva is). És akkor se estünk túlságosan zavarba, ha azt kérdezték tőlünk, hogy egy scifi-fannak mit ajánlanánk? Egy szó, mint száz: ma már jó eséllyel az is fel tud sorolni pár legendás címet, aki még soha nem olvasott egyetlen japán képregényt sem, de egyébként nyitott a szórakoztató médiumokra. Aki pedig egyenesen keresi az ilyen olvasmányokat, az biztosan találkozott már a Ghost in The Shellel és társaival.

blamema1cov.jpgAzonban nekem a Blame! eddig kimaradt. Persze olvastam pár fejezetét korábban (a Mangazin rémlik valakinek?), de csak nemrég határoztam el, hogy mélyebben is belevetem magam a sorozatba. Azt hiszem, a Comixology-n megvásárolható, az első kilenc fejezetet (illetve logot) tartalmazó Master Edition vol. 1 a maga 396 oldalával kezdetnek bőven elég is volt. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szettem volna egyhuzamban végigolvasni egy ültő helyemben az egész, hat kötetes folyamot, de azért a Blame! nem könnyű olvasmány.  

Nihei Cutomu 1997 és 2003 között megjelent, eredetileg tíz kötetes sorozata az emberiség és a Föld(?) távoli jövőjébe kalauzol el minket, amikor is az egész bolygó felszínét egy gigantikus megastruktúra, a mesterséges intelligencia által vezérelt Város borítja. Belsejében emberek, mutánsok, kiborgok és egyéb bizarr szerzetek bolyonganak, mindannyian valamiféle programot követve. Magányos hősünk, Kyrii (Killy) egy irdatlan pusztítást végezni képes fegyverrel az oldalán járja a város zeg-zugait, valamilyen génmintát kutatva, amellyel csatlakozni lehet a megastruktúrát irányító hálózatra. Útját torzszülöttek, groteszk kreatúrák sokasága állja, akik aztán jellemzően csúfos véget érnek.

Kyrii első látásra a vadnyugati, néma pisztolyhősök leszármazottja. Szent küldetése, az említett génminta megtalálása, ugyan nemes célnak tűnik, a férfi erkölcsi érzéke nem túl fejlett, illetve nincs neki. Nem érdeklik az emberi gyarlóságok, gátlástalanul félresöpri a felé nyújtott baráti jobbot is, ha úgy adódik. Ridegsége olyannyira erőteljes vonása, hogy bizonyos tetteinek indíttatása és a mögöttük felsejlő, hideg logika csak később válik valamennyire világossá. Bár néhány jel arra utal, hogy Kyrii nem ember, kegyetlensége és kompromisszumkészségének szinte teljes hiánya inkább a körülményeknek tudható be: Cutomu egy olyan karaktert alkotott, akit lelkileg teljesen kiszipolyozott a világ, amelyben él.

blame003.jpg

Mert, ha esetleg nem derült volna ki eddig, a Város maga a Pokol. Nem valamiféle allegorikus értelemben: egyszerűen csak mindenki kárhozott, aki benne él. Elveszett lelkek, mozgó halottak, emberi mivoltuk utolsó szilánkjaiba hiába kapaszkodó nyomorultak lakják. A cyberpunk művek fő dilemmáit adó kérdések (mint: "Mi a különbség élő és élettelen, ember és gép között?", "Milyen mértékben képesek kizsigerelni, önmaguktól megfosztani az embereket a megavállalatok?") itt olyan nulla jelentőségű, kisszerű problémáknak tűnnek a "nagy egészhez" képest, hogy szinte meg se lepődünk, amikor elsöpri őket a lökéshullám.

Egy rám nagy hatást gyakorló részt emelnék most ki.

Az egyik jelentben Kyrii egy emberi embriókat nevelő, kaptárszerű létesítménybe jut. Amikor az azt őrző védelmi rendszer az életére tör, a férfi teszi a dolgát és meghúzza a ravaszt, levegőbe repítve ezzel az egész objektumot. Az élő entitások ilyen mértékű semmibevételét Cutomu úgy teszi hangsúlyossá, hogy a fegyver elsütése előtti pillanatban egy panel erejéig megidézi a tartályokban úszó embriók képét. Kyrii tehát habozik kioltani az életet, de éppen csak annyi ideig, hogy a saját élete (illetve a küldetése) ne kerüljön veszélybe. Később kiderül ugyan, hogy az embriók nem éppen az emberi faj fennmaradását szolgálták, ott és akkor csak az a fájdalmas lemondás maradt meg bennem, ami egyébként az egész történetre jellemző.

A történet során megismert emberek jellemzően valamilyen álomvilágban élnek, kilátástalan sorsuk elől menekülnének. Osztályrészük rendre a bukás és a megsemmisülés, egyikük sem üdvözül, de még az is megesik, hogy az utolsó pillanatban szembesülnek a ténnyel, hogy amiben életükben hittek, hazugság. Nehéz megérteni, hogy mi is az a világfájdalom, ami ehhez a kompromisszumot nem ismerő alkotói látásmódhoz vezetett, de akárhogy is: hátborzongatóan könnyű azonosulni vele.

blame002.jpg

Magába a sztoriba még bele is lehet kötni. Például a kiábrándultságnak és az értelmetlenségnek ezen tömény atmoszférája mellett legalábbis furcsán hat a főhős homályos eredetű küldetéstudata. Gyakran volt az az érzésem továbbá, hogy Kyrii egyszerűen vonzza a bajt, és az a rengeteg, testet-lelket megtépázó tragédia nem is történt volna meg, ha csak tisztes távolságból szemléli a dolgok menetét és nem folyik bele. Valamint a történetvezetés néhol egysíkú, igaz, a változatos tálalásnak köszönhetően nem feltűnően az. 

Ami viszont az egészre a koronát felteszi, az a látványvilág.

Az egy ideig az építőiparban dolgozó szerző a Város képében egy olyan lélektelen, az emberiség irányában kíméletlenül közömbös entitást alkotott, ami láttán a rémirodalom nagyjai is elismerően csettintenének. De víziójának erejét nem grandiózussága, vagy kozmikus léptéke adja, hanem az, hogy a Város kifacsart, émelyítően groteszk idomaiban, az elveszett lelkek torzképeiben, a tébolynak e felfoghatatlan, escheri labirintusában úton-útfélen a saját realitásunkra ismerünk rá. Bár a vonalzóval megrajzolt, indusztriális látképek, valamint az H. R. Giger munkáit idéző, élőt és élettelent egybeolvasztó, szürreális objektumok, gépek és lények a végletekig eltúlzottak, a Blame! világa felismerhetően a mi világunk torzképe, Földünk apokaliptikus látomásból felsejlő, azonban megkockáztatom, hogy reális jövőképe.

blame001.jpg

A kongó acéllépcsők és falak labirintusába könnyű belelátni jelenkorunk kihívásait, de ennél beszédesebbek az olyan apró motívumok, amik mintha nem is tudatosan, inkább megérzésből kerültek volna bele a történetbe. Hangsúlyosnak tartom például, hogy a Blame! gigantikus világában villámgyorsan terjednek a hírek. Amit a főszereplő egyszer cselekedett az "nyomot hagy" az itt élők emlékezetben. Ha másképp nem, legendák, híresztelések formájában jelenik meg. Tehát mindenki egy információs hálóra csatlakozik, ami maga a Város. Az irdatlan fémtömeg, a biomechanikus burok, a kábelek és gégecsövek rengetege csupán test, amit Cutomu az emberi testtel von párhuzamba. Márpedig jellemzően kegyetlenül bánik a testekkel. Emberi alakjai legtöbbször szépek, de üres tekintetükben nem lakozik lélek, sem érzelmek. Testük csupán burok, külső váz, amit a Város sokszor démonikus megjelenésű avatárjai ízekre szednek vagy szétrobbantanak. Azonban pontosan ugyanebbe a "szerepkörbe" kerül maga a Város is a kilencedik fejezetben: a legfőbb kiber-agy gigantikus hullája elgondolkodtató látvány.

A Blame! egy nyomasztó és kegyetlen, ugyanakkor roppant szórakoztató történet az emberiségről, aki miután mindent bekebelezett, önmagát is felemésztette.

Érdekesség: bár én Escher önmagába forduló, paradox labirintusaihoz hasonlítottam a Blame! látványvilágát, nálam szakavatottabbak szerint Cutomu rengeteget merített Giovanni Battista Piranesi munkáiból. Elnézve a XVIII. századi rajzművész alkotásait, hajlamos vagyok elfogadni ezt.

 

"NEM LEHETÜNK MINDENBEN JÓK"

Interjú Pilcz Rolanddal, a Kalyber Joe és az Ykx alkotójával

Pilcz Roland Ykx, avagy Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai című képregénysorozata idén új résszel bővült. A kincskereső kalandor történetének folytatása a Kittenbergert is jegyző OneWay Media gondozásában jelent meg, és a Könyvhéten is kapható lesz.01.jpg
Pilcz Roland képregényalkotót Ykxről, korábbi munkásságáról és terveiről kérdeztem.

Magáról a kéregényről már írtam egy ajánlót, ami Premier Magazin legújabb számában olvasható! Kattints a képre a letöltéshez!

pmcov.png

RaKu: A magyar képregényművészet élő klasszikusaként már valószínűleg ezerszer hallottad ezt a kérdést, de a RandomKult olvasóit biztosan érdekli: mikor kezdtél képregényekkel foglalkozni, mik voltak az első ötleteid és hogyan jutottál el a nemzetközi hírnévig (színezői karrier, Tondora Judittal közös munka…)?

Pilcz Roland: A képregényeket mindig is csodáltam, mióta képes voltam értékelni az ilyesmit. A vizualitását, megoldásait, meg főleg azt, hogy a kezemben elfért egy egész színes, vibráló világ. Szerintem ez a képregény igazi csodája. De mint szerző, inkább a filmek ihlettek meg, és gyerekként a képregényes forma volt a legkézenfekvőbb az alkotásra, hiszen a próza nem is látványos, és gyerekként még talán nem is túl izgalmas.

Először mindenféle random ötletet dobáltam össze, főleg sci-fi hatásokra. Később elkezdtek érdekelni a földhözragadtabb témák, illetve humoros történetalkotás. Ebből lett Kalyber Joe, kinek kalandjait 1995-óta rajzolgattam, és szép lassan nőtte ki magát, addig, hogy 2005-ben már megjelent nyomtatásban is az első Hungarocomix-ra.

Aztán egyik dologból következett a másik, és úgy gondoltam, hogy az alkotás mellett a képregényszínezés egy jó kenyérkereset lenne. Mivel Tondora Judit már akkor rajzolt külföldre, így elkezdtünk együtt dolgozni, és a mai napig vannak közös munkáink.

RaKu: Kalyber Joe kalandjai sokszor emlegetett munkáid. Mit kell tudni erről a hősről? Várható folytatás vagy a korábbi részek újrakiadása?

P. R.: Egy tizenegy éves gyerek agymenéséről van szó alapvetően, ami persze lassacskán velem együtt nőtte ki magát valami vállalható matériává. Végül is, ez a kettősség járja át az egészet. Agyament humor ötvözve komoly drámai felütésekkel; egyszerű vizualitás vegyül mélyebb karaktermomentumokkal. Kalyber kinézete kb. garfieldi szinten van, de ez úgy is értelmezhető, hogy az ő nagy szemei valójában ablakok a világra (illetve, csak egy ablak, mert egyfajta összetett szempárral rendelkezik...) . Ő a legkevésbé karakteres fizimiskájú szereplő, de ezáltal vele tudunk leginkább azonosulni. Míg Kay, Trenton, vagy épp Hugó már szélsőségesebb figurák mind vizuálisan, mind személyiségüket tekintve. Ez persze nem volt tudatos gyerekként, de pont azt szeretem az egészben, hogy kicsit mintha néha a képregény írná saját magát.

Egyelőre most Kay kalandjaira koncentrálok, de természetesen nincs elfelejtve Kalyber sem, és az ő története is várja a méltó befejezést, esetleg további folytatásokat. De a jelenlegi helyzetben nem merek semmi konkrétat ígérni, csak azt, hogy ha pusztán rajtam múlna, akkor őrült tempóval gyártanám az ő kalandjait is. Egyelőre csak az érdemi pénzkergetés sovány rései közé tudom beiktatni az alkotást, ami sajnos korántsem elég mindenre, amit szeretnék megvalósítani.

00.jpgRaKu: Yorn Kayrah Xemovrah karaktere a Kalyber Joe oldalain jelent meg először. Ki Ő és miért érdemel saját sorozatot?

P. R.: Igen. YKX, vagy egyszerűbben Kay a Kalyber 2. részében bukkant fel, és finoman szólva sem volt egy egyértelműen pozitív karakter. Egy megkeseredett, meggyötört lélek ő, de mindenképpen lélek, akit egy elég nehéz időszakában ismerhettünk meg (konkrétan az egyik szeme és az egyik keze elvesztése között). De a későbbiekben egyre kibontakozott a figura emberi oldala. Számomra ő volt mindig a legérdekesebb szereplőm. Egy amolyan majdnem-hős típus. De a majdnem-hősök a legveszélyesebb lények ezen a bolygón.

Mikor néhány éve úgy éreztem, hogy egy lépést távolodnom kell Kalybertől, azonnal Kay kopogtatott az ajtómon. Nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy az ő történetét akarom elmesélni Kalyberé mellett. Egy kicsit más formában, némileg más megközelítéssel; de ettől a világtól -úgy látszik- nem tudok, és nem is akarok elszakadni egyelőre.

RaKu: Adta magát a kérdés, hogy Kittenberger mellett elfér-e még egy kalandor a magyar piacon, de a választ a OneWay Mediával való együttműködésetek megadta. Hogy sikerült tető alá hozni ezt az “üzletet” és miért lehet előnyös ez az Ykx jövőjét tekintve?

P. R.: Mi, magyar képregényesek igen családias viszonyban állunk egymással, úgyhogy nem voltak öltönyös-limuzinos találkozásaink a sivatag szélén. Somogyi Gyuri egy rendezvényen való beszélgetésünkkor felvetette, hogy mi lenne, ha közösen csinálnánk ezt a dolgot. Én meg mondtam, hogy naná! Azóta szegény Gyuri már lehet, hogy megbánta, mert velem is állandóan valami baj van. Most például elrontom a vonalkódot a képregényen, aztán matricázhattam fel őket egyenként.

Apropó, ugyanitt, a szerző által matricázott példányok kaphatóak a Könyvhét idején a partnereinktől!

 

De ha már itt tartunk, hogy vannak a terjesztésben partnereink, és egyáltalán terjed valamilyen formában a munkám, az jelenleg az együttműködésünk gyümölcse. Én ezekhez a dolgokhoz már kevés lennék.

RaKu: Csak én érzem azt, hogy az Ykx (és különösen a második rész) a szerzői lét allegóriája? Mintha Kay egy alkotói válságból keresne kiutat.

P. R.: Én vagyok a legboldogabb, ha az olvasók különböző interpretációkat tapintanak ki a történetből, ami alapvetően egy mezei kalandponyva. Mindig akkor működnek szerintem ezek a történetek, ha van rajtuk egy adag fűszer. Ha van bennük egy kis csavar, de nincsenek túltolva. Indiana Jones is attól lett olyan ikonikus, hogy mást tudott adni, mint az őt megelőző ezer és ezer archetípus, és az őt követő utánzatok. S közben mégis az Indy sorozat a kalandfilmek alfája és omegája.

Az elvontabb rétegek akkor jók, ha kérdéseket vetnek fel, de mégsem igazán igényelnek magyarázatot. Na, ez is egy kettősség, de talán nem paradoxon!02.jpg

RaKu: Minden évben jön egy új rész a sorozatból? Vannak egyéb terveid?

P. R.: Az éves megjelenést legalább kéne tartani, de egy ilyen terjedelem mellett még az is rendkívül ritka. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ebben fejlődés álljon be. Persze én, mint alkotó elsősorban azt tudom tenni, hogy létrehozok –a világomnak és ízlésemnek megfelelően- valami jót, azután rábízom a világ többi részére, hogy értékelik-e azt. Na, tudom, hogy létezik olyan, hogy marketing, de arra is születni kell. Mindenesetre érzékelek lassú pozitív tendenciákat, úgyhogy próbálok egyenesben maradni, és tenni a dolgom, a többi pedig nem rajtam múlik! Ötleteim, terveim millió van, de szorosan tartom a saját gyeplőmet, mert ha valamit megtanultam az életem során, az az, hogy nem lehetünk mindenben jók. Ha valamiben viszont igazán jók akarunk lenni, akkor ahhoz véres áldozatok szükségesek. Én a képregényalkotást választottam, és még szeretnék kiúszni a próza cápáktól hemzsegő tengerőre is, aztán meglátjuk, hogy áldozatukká válok-e.

Látogassatok el a sorozat Facebook-oldalára!

Valamint látogassatok ki a 90. Ünnepi Könyvhétre, ahol a OneWay Media partnereinél az Ykx is kapható lesz!

SOHA NEM VOLT MENŐBB TÖRŐDNI MÁSOKKAL!

Careneval (2019.05.25. Ankert) FELHÍVÁS!

Május 25-én, azaz MOST SZOMBATON rendezik meg az első Careneval rendezvényt, Budapesten, az Ankert bazárban, ahol jótékonysági aukció mellett, vásár és családbarát programok is várják az érdeklődőket!

logo.jpg

Az aukció bevételei olyan jótékonysági szervezetekhez kerülnek, mint a Bátor Tábor, a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány, vagy az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány és sokan mások. A rendezvény szervezői tíz művészt (köztük festőt, grafikust, tetoválót...) kértek fel, hogy alkotásaikkal támogassák a rendezvényt.

Az egyik közülük Pápai Gábor "Papó" grafikus, képregényrajzoló, aki Awesomniac néven is tevékenykedik és nevéhez fűződik a Budapest Park Comic Market rendezvény is.
Papó egy képregénnyel, a Carezine-nel készül a jeles alkalomra. Akik a rendezvényen szép összeget fizetnek a füzetért, egyedi rajzot is kapnak tőle.

A kiadvány persze önmagában is érdekes – pláne, hogy vendégszerzők is rajzoltak hozzá –, de soha nem volt még ennyire menő jótékonykodni, szóval: CARENEVALRA FEL!

Pápai Gábor a projektről:

"Szóval lett ez a csodás Careneval, amit kezdetektől követtem, az időbeosztás azonban úgy hozta hogy őzikét sajnos nem tudtam rajzolni. De volt egy koncepcióm, egy mélyről jövő kis mese összetartásról és segítségről, misztikus erdőről és fura szörnyekről ami nem hagyott nyugodni. Papírra kellett vetnem! Ennek az eredménye lett ez a képregényes CareZine - a segítő zine, mely egy 15 oldalas általam írt és rajzolt történetet, "Az Erdő mélyén"-t tartalmazza, illetve öt darab vendégrajzot, pár nagyon tehetséges pályatárstól, név szerint: Kasza Magdolna, Lakatos István, Madarász Gergely, Szabolcs " Bartattoo" Barta, Szakály Anna Réka a " Lángosképű Lány és Tebeli "Brazil" Szabolcs. Az alkotás és közösségi munka élménye hatalmas, remélem át fog jönni a lapokból, és minél több Zine boldog tulajdonosára talál majd. A zine a rendezvény adománypultjában található majd meg és a bevétel teljes összegét jótékonysági célra ajánlom fel! Előre is köszönjük nektek! "

Képek a Carezine-ből:

Egy videóinterjú Poszpischek Noémivel, a Careneval alapítójával:

A HONTALAN LÉLEK

Nekronin 1-3 (Original Comix; 2017- )

Az idén egy öt napos rendezvénysorozat megkoronázásaként (most vasárnap) megrendezésre kerülő, kerek évszámot ünneplő Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztivál sok-sok újdonsággal várja az érdeklődőket. A magyar képregényes színtér is aktivizálja magát: a korábban már bemutatott AllStar mellett, a rendezvényen lesz először kapható a Zorro első száma, az Ykx második része (mindről-mindről lesz még szó később a blogon), valamint a Nekronin képregénysorozat harmadik füzete is – hogy csak néhányat említsek a fantasztikus felhozatalból.

img_20190511_114715.jpgA Nekronin egy 2017-óta futó, akció-horror és dark fantasy alapanyagokkal bőven feldúsított, véres móka, amely a legjobb kardozós-bosszúállós, orgyilkosos, nindzsás-szamurájos animék, képregények és filmek, valamint a szörnyhentelős fantasyk nyomvonalán halad. A fesztiválon jelenik meg a harmadik füzet, amely sok szempontból "fejezetzárónak", vagy a "zárás nyitányának" tekinthető, de az első rész kibővített újranyomását is bezsebelhetik a rajongók.

Az első két részről írtam már egy rövid ajánlót a Premier amatőr kulturális magazin tavaly augusztusi számába, egy későbbi számban pedig egy interjú is olvasható az alkotókkal, Barta Szabolcs rajzolóval, Ilia Zsolt színezővel és Varga Bálint Bánk íróval.

A történet (Varga Bálint Bánk, Az Utoldó Előtti Huszár írójának munkája) főhőse egy névtelen nekromanta-barbár, aki elhagyta törzsét. A Nekronin gúnynevet a mellé szegülő íjász kalandornő adja neki. A főhős jellemrajzán és viselkedésében felismerhetők a "nagy elődök", a marcona akciósztárok, szótlan pisztoly- és kardhősök. Nekronin nem néma szépfiú, mint sok anime-hős: kemény odamond, ha kell, de amikor a cselekvés (értsd: a hentelés) ideje jön el, akkor inkább a keze jár, mint a szája. Jól kiegészíti őt "hű társa", a kardjában lakozó démon, aki egyszerre segítője, szolgája, józan eszének hangja, de élősködő parazitája is. Kettejük párbeszéde teszi összetettebbé, Nekró karakterét. Enélkül csak a visszaemlékezésekre hagyatkozhatnánk, amikből megismerhetjük a főszereplő múltját és motivációját. Utóbbi leginkább csak az útkeresés, valami értelmes cél meglelése. Miután ugyanis elárulta klánját és megölte testvérét, Anrót, Nekronin számkivetetté vált egy rideg világban. Személyében a posztapokaliptikus tájban némán, látszólag céltalanul, de eltökélten bolyongó hőstípus egy újabb példáját ismerhetjük meg.

A képregény világa posztapok-fantasy egyveleg: a Föld egy világégés utáni pusztaság, amelyen hemzsegnek a démonok és az élőholtak. A zord környezet új szabályokat szült, mindenki úgy él meg, ahogyan tud. A puszta túlélésnél nemesebb cél nem létezik, senki sem válogat az eszközökben. Nem is várhatunk mást, így talán spoilernek nevezni is túlzás, hogy hősünk a harmadik rész végén (megint) csapdába sétál és ez (megint) nem hozza zavarba.

A képregény vonzerejét a "kúlság-faktor" adja. Azt a közhelyet már sajnos ellőttem, hogy "legnagyobb erénye, hogy nem veszi magát komolyan", és talán nem is érződik olyan pozitív kritikának, mint amilyennek szánom. Ezért kicsit körülírom, hogy miről is van szó. A világ csak annyira kidolgozott, hogy jó "játéktér" legyen, múltja és jövője mérsékelten érdekelje az olvasót és hogy azért ne dőljön össze, mint a kártyavár. A démoni erők, a szörnyhordák, a mágia, a modern technika (jellemzően a legvagányabb) maradványai és a fantasy elemek együtt alkotják azt a Molotov-koktélt, amit a buli közepére dobva megteremti az alaphangulatot. Ezt támogatják meg az ötletes vizuális poénok és utalások. Bár a Nekrionin erőszakos képregény, ezért nem ajánlott mindenkinek, az az önfeledt lazaság, amivel az alkotók a témához nyúlnak, megkíméli a képregényt attól, hogy önmaga paródiájává váljon. Én már egy kicsit mélyebb, gondolkodósabb fejezetet várok, de a harmadik rész zárlata inkább egy gigantikus akció-orgiát ígér. Nagyobb bajunk ne legyen soha!

A Nekró képi világa ugyan kicsit rajzfilmes, néhol erősen stilizált (különösen feltűnő, hogy a főhős nevezetes kardjának alakja és mérete is változó), de azt nem lehet mondani, hogy elnagyolt, vagy nincs eléggé kidolgozva. A harcjelenetek persze főleg az ember- és szörnyalakokra, valamint éppen leszakadó testrészeikre összpontosítanak, de a tájak és helyszínek részletgazdagok, elidőzik rajtuk a szem. Barta Szabolcs rajzstílusa sokszor egy számon belül is változik, és bár ebben szerepet játszhat az időtakarékosság is, a különböző stílusok különböző jelenettípusokhoz (visszaemlékezések, harcjelenetek, álomképek) igazodnak. Ilia Zsolt színei ezt jól támogatják, a színezés változatos és kellemes, profi munka. Talán a második szám flashback-szekvenciája lett csak kissé sivár, de legalább behozza a fehér-ezüstszürke színt, ami kellemesen elüt a többi paneltől.

Meg kell még említenünk Nóthof Ferenc szemet gyönyörködtető wrap around borítóit, amelyek annyira vonzóvá teszik az igényes kivitelezésű kiadványokat. Nagy kár, hogy az első szám újranyomásához nem készült új borítórajz ebben a stílusban.

Az újranyomás egyébként bővített: a karácsonyi és a halloweeni rövid, vicces epizódokat tartalmazza. Gyűjtőknek (és persze azoknak, akik az első kiadásról lemaradtak) kötelező.

Leginkább az tetszik a Nekroninben, hogy igazi, szenvedéllyel készített szerelemprojekt. Érződik rajta, hogy az alkotók élvezik a vele töltött munkaórákat. Az éves megjelenés kicsit ritkának tűnhet, de Bánk, Szabolcs és Zsolt így is megfeszített tempóban dolgozhatnak, hogy tartani tudják a beígért éves adagot. Le a kalappal!

A Nekronin eddigi és a legújabb számait a holnapi Képregényfesztiválon vásárolhatják majd meg az érdeklődők.

Az olvasók figyelmébe ajánlom még az Original Comix Youtube-csatornáját, ami igazi csemege a képregény-fanoknak.

Info, megrendelés, stb. a kiadó honlapján!

 

 

A BENNÜNK ÉLŐ SZUPERHŐS

AllStar – Nem MindenCsillag Ragyog (ZSIGER.hu; 2019)

A ZSIGER.hu kiadó a hazai képregényes underground-színtér érdekes színfoltja. A Kovács Milán által alapított alkotóműhely egyedi, a fősodortól eltérő látásmódú munkáiról ismert. Míg a Nyugat-(mínusz)Zombik és a hamarosan új résszel jelentkező GOTTHEM görbe tükröt állít a mainstream képregényipar (de inkább befogadói) elé, addig az AllStar nem annyira paródia, mint inkább a médium iránti rajongás természetét vizsgáló, egyszerre könnyed, ugyanakkor elgondolkodtató, fejlődéslélektani képnovella.

A negyven oldalas füzet rajzait Fábián István készítette, az író Kovács Milán (a borítórajzban közreműködtek még: Garisa Zsolt és Varga Tamás; a beíró: Ambrus Izsák; egyéb rajz: Krausz Ármin). A történet főhőse Kezes Imre, tizenéves diák, aki a mindennapok nehézségei elől saját kis fantáziavilágába menekül. Szabadidejében egy képregényt rajzolgat, amiben az AllStar nevű szuperhős szörnyek és gonosztevők ellen küzd. Míg a fiú igyekszik kizárni a külvilág zajait, a valóság gyakran megfertőzi a képzeletet: Imre életének kulcsszereplői és -mozzanatai rendre megjelennek a panelek között is.

allstar1.jpgAz AllStar készülőben (forrás: https://www.facebook.com/AllStarComicBook/)

Míg olvasóként elmerülhetünk a szimpatikus, nagyon is ismerős főszereplő lelkivilágában, megismerhetjük érzéseit és motivációit, addig a képregény egy párhuzamos értelmezési síkon, önreflektív utalásrendszerrel szórakoztat. Nem véletlenül említettem a GOTTHEMet, amit a képregény több helyen megidéz. Ahogyan a Vízköpő bizarr “ellenfelei” egy “párhuzamos realitás” szereplőinek alteregói, úgy az AllStar nem is annyira rejtett utalásai is csak egy “nagy egész” kontextusában értelmezhetők. Különösen látványos, ezért kicsit talán direkt is, a “rák” motívuma, ami nem csak a szóban forgó képregényt, de a kiadó eddigi pályáját tekintve is érdekes.

Fábián István erősen kihúzott rajzait, vázlatrajzok hatását keltő panelek tarkítják, ezzel is erősítve a “dimenzióátlépés” érzetét. A panelrendezés és a képi megoldások izgalmasak.

Kár lenne minden poént elárulni, és egy ilyen rövidke kiadványról nem lehet kisregényt írni megjelenést előtt. Az AllStar egy kellemes kis képregény, amelyben az alkotó, az alkotás és a befogadó közötti viszony kerül reflektorfénybe. Akkor sem csalódhatnánk benne, ha csak egy újabb ZSIGER-poén lenne, de a Nem MindenCsillag Ragyog még egy egyszerű, ám mégis értékes üzenettel is ellát minket az előttünk álló, hosszú útra.

allstar-00_borito.jpg

allstar-01.jpg

allstar-02-03.jpg

allstar-04.jpg

allstar-07.jpg

Az AllStar a májusi Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválra jelenik meg, ami idén egy öt napos képregényfieszta lesz!

Részletekért látogass el a projekt Facebook-oldalára!

A kiadó közleménye:

Nagy öröm számunkra, hogy hosszú, de kitartó munka után végre megjelenik a képregényünk, az AllStar: Nem MindenCsillag Ragyog. ☺️

Keressétek a székesfehérvári Kortárs Képregény Fesztiválon május 10-től, valamint a Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztiválon május 12-én a ZSIGER.hu Kiadó asztalánál!

A B5-ös méretű 40 oldalas képregény árát a lehető legelérhetőbb 990 Ft-ra lőttük be, így reméljük, még több olvasónál gazdára talál!

 

CTHULHU FHTAGN! (Újraszerkesztett bejegyzés!)

Azilum #1 (2016; Somogyi Gábor)

A RandomKult blog 2016. áprilisában indult és első igazi bejegyzése az Azilum első számáról szólt. Azóta az H. P. Lovecraft, valamint követői, elődei munkásságát a középpontba állító irodalmi folyóirat töretlenül megjelenik negyedévente – idén jelent meg a 12. száma. Bevallom, az utóbbi pár számot nem sikerült még elolvasnom, de a legújabbat igen, és mondhatom: egy páratlanul igényes, fantasztikus irodalmi folyóirattá vált az Azilum az idők során.

RENDELD MEG AZ AZILUM LEGÚJABB SZÁMÁT, MIELŐTT KIFUTSZ AZ IDŐBŐL!!! KATTINTS IDE!

Egyszerűen lenyűgöz a hazai lovecrafti színtér aktivitása. 2016-ban egy másik magazin is elindult, ami nem kisebb küldetésre vállalkozott, mint a Lovecraft által képviselt irodalmi stílus meghonosítása – sikerrel! A Black Aether főszerkesztője, az H. P. Lovecraft – Hungary facebook-csoportot, valamint a The Black Aether online magazint is életre hívó Tomasics József.
2017-ben a hazai színtér színe-javából, Tomasics József elnöklete alatt, megalapult a Magyar H. P. Lovecraft Társaság, ami egészen új szintre emeli az életmű feldolgozását, ápolását.
A Dunwich Market pedig egy webshop, ahonnan jelenleg az Azilum és a Black Aether számai is megrendelhetők/letölthetők. A 2016-os blogbejegyzésem újraszerkesztésének az apropója, hogy az Azilum magazin fantasztikus első száma a Dunwich Market-ből INGYEN LETÖLTHETŐVÉ VÁLT!

Jó szórakozást kívánok az írásomhoz és a magazinhoz is!

A lovecraftiánus művészet, Cthulhu-mítosz és egyéb más jelzőkkel illetett motívumrendszer száz és száz különböző megjelenési formát ölt manapság – kezdve a videojátékoknál, a társas- és szerepjátékokon át egészen a bögrés, pólós, plüssfigurás megjelenítésekig. Az összetett lelkivilágú, kifinomult ízlésű és nem mellesleg hihetetlenül művelt és intelligens író fejéből tehát olyan mémek garmadája pattant ki, amelyek a kulturális evolúció porondján elképesztően sikeresnek bizonyultak. Ezzel együtt azonban jogosan merül fel a rajongói igény a Lovecraft életével, munkásságával kapcsolatos félreértések, tévedések és szándékos félrevezetések terjedésének, valamint a páratlan örökség felhígulásának lehetőség szerinti megakadályozására. Ahhoz, hogy ezen csodálatos örökség valódi gazdagságával és mélységével ne csak az irodalom-esztéták és -történészek legyenek tisztában, igenis szükség van lelkes amatőrök erőn felüli munkájára és összefogására.

Ezért volt örömteli és hiánypótló esemény, hogy 2016 elején két olyan kezdeményezés is napvilágot látott, amelyek közelebb viszik a mindenkori befogadót H. P. Lovecraft tevékenységéhez és úgy általában az általa képviselt irodalmi irányzathoz, a "weird fiction"-höz. Az egyik a jelen cikk tárgyát képező Azilum magazin, ami a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésre és idehaza még ki nem adott irodalmi anyagok közlésére koncentrál. A másik a klasszikus rémirodalom szellemiségét megidéző, amatőr és profi, magyar novellákat tartalmazó Black Aether, amiről nem egyszer volt már, és lesz is még szó a blogon.
A 2011-ben útjára indult Magyar H. P. Lovecraft Portál gondozója, Somogyi Gábor kiadó-szerkesztő jóvoltából, idén februárban megjelent Azilum magazin csak kis példányszámban került terjesztésre és kizárólag internetes megrendelés útján lehetett beszerezni. A koncepció tehát egy kicsi, ám hálás olvasótábor, a profitorientáltságot a legteljesebb mértékben mellőző, kiszolgálása volt. A befogadói kör szélesítése csak másodlagos cél lehetett, ám az első szám elfogyása már az elején bizakodásra adott okot. Jómagam sem haboztam megrendelni anno a kiadványt és nagy örömmel vettem kézbe, amikor meghozta  a posta.

az1cov.png

Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen szép lesz. Valami fekete-fehér, félfamentes újságpapírra nyomtatott, aranyos fanzint képzeltem el, amit az internetes rendelés kora előtt bizony csak kézről-kézre lehetett terjeszteni. Meglepetésem hamar örömbe csapott át: az Azilum nem csak káprázatos borítóját, de a belső oldalak megjelenését tekintve is profi kiadványszerkesztői munka. A füzetet jó kézbe venni, a borító és  a fényes lapok nem sérülékenyek, némi lapozgatás, hurcolás után, nem zavaró felületi sérülések keletkeznek a címlapon, belül ilyet nem tapasztaltam - a kiadvány gondos tárolás mellett eredeti fényében könnyen megőrizhető.

A magazin anyagai három kategóriába sorolhatók: hírek, érdekességek, ajánlók; irodalomtörténeti anyagok, értekezések, interjú(k); fikciós irodalmi művek.
A hírek, érdekességek a kiadvány elején és végén, néhány oldalt foglalnak el. Én az Archam Attraktor (Lovecraft fiktív városkájának fiktív lapja és az Azilum hírrovatának címe) hasábjairól szereztem tudomást arról, hogy  a neves World Fantasy díj szobrocskáját ezentúl nem a híres íróról mintázzák, egy emberbarátnak tetsző, ám álságos és minden ellenérvet figyelmen kívül hagyó indok alapján. A nemes egyszerűséggel Ex libris névre keresztelt könyvajánló rovatban nem friss megjelenésű, hanem korábbi, ám nagyon jelentős művekről olvashatunk: az ismeretterjesztő és a fikciós irodalom kedvelői is találhatnak érdekes címeket. A füzet vége felé pedig két rövid filmajánlót is olvashatunk. Nem Lovecraft-adaptációkra kell itt gondolni, hanem olyan alkotásokra, amelyek hangulatában idézik meg a klasszikus rémirodalmat és az ismeretlentől való félelmet.
Az ismeretterjesztő-szekció nagyon erős – ez adja a magazin velejét, ettől lesz "inkább dokumentarista", mint testvére, a Black Aether. Az ajánlókban már szereplő két könyvből is kapunk részletet: a kiváló, francia író, Michelle Houllebecq H. P. Lovecraft – Contre le monde, contre la vie című alkotása és a Walking with Cthulhu... (amelyben David Haden szokatlan szempontból vizsgálja az író életrajzát, utazásait) egyaránt magyar kiadásra kívánkozik. Takács Gábor, Cthulhu ébredése című értekezésében, a Cthulhu-mítosz és annak más megjelenési formái köré szőtt legendákról és a köréjük szerveződött "vallási" csoportosulásokról ír. A lap gyöngyszeme, egyik legerősebb írása Molnár Balázs A sötétség hona című cikke, amely Robert E. Howard (több híres munka mellett a Conan-történetek írója, Lovecraft barátja) szerzői látásmódjáról szól.

az12.png

Sokan biztosan a fikciós részlegre kíváncsiak. Nos a magazin csak néhány rövidebb novellát tartalmaz, panaszra azonban semmi ok: a többségében fekete-fehér oldalakra helyezett írások egytől-egyig az író nagyságát hirdetik. Több nyúlfarknyi, naivitásuk ellenére sem rossz, írást Lovecraft gyermekkorában írt és van egy vers, a The Poem of Ulysses, amelyet hat éves korában írt! Mind közül (szerintem a kimagasló fontosságú Nyarlathotepet is beleértve) a legjelentősebb azonban a Közhelyek könyve, amely nem más, mint az író "ötletfüzete", amelyről még lesz szó itt, a RandomKulton.
Minden írás gondosan, alaposan és sűrűn indexelt, tartalmas lábjegyzetekkel, magyarázatokkal ellátott, feldolgozásra kész formátumban jelenik meg a folyóirat lapjain.

Nem lehet tovább ragozni, hogy mennyire fontos és hiánypótló, emellett pedig szórakoztató és izgalmas olvasmány az Azilum, amely azóta is minden harmadik hónapban megörvendezteti a klasszikus rémtörténetek rajongóit. És tavaly egy méretes "különszám" (valójában antológia-kötet) is napvilágot látott, Árnyak az időn túlról címmel (idén jön a folytatása!).
A magazin a Dunwich Market webshopból rendelhető meg.
A fantasztikus első szám, hála a Magyar H. P. Lovecraft Társaság közbenjárásának, gyors regisztrációt követően INGYEN LETÖLTHETŐ!
A magazinnal kapcsolatos infókért, kapcsolatfelvételért látogass el az Azilum honlapjára!

az1e.png

 

LOREM IPSUM

avagy "Tedd, vagy ne tedd!" – egy novella margójára

Soha nem teszek újévi fogadalmat és ezen a szokásomon nem áll szándékomban változtatni. Azt minden ember érzi, ha valamit másképp kellene csinálnia ahhoz, hogy elérje céljait, hogy boldogabb legyen, hogy kibontakozhasson. A változáshoz és az új dolgokhoz elhatározás kell, azután pedig tett. Néha azonban csak az újdonság varázsa miatt határozunk el valamit, azonban cselekvés nélkül az ilyen elhatározások sem érnek semmit.

2018-ban azt a meggondolatlan kijelentést tettem a F.I.O.K. (Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör) Facebook-csoportban, hogy idén írni fogok egy novellát és az írása során bennem felmerülő kérdéseket, lehetséges válaszokat és gondolatokat "papírra vetem", majd az így megszülető munkanaplót közzéteszem, hogy esetleg mások is okuljanak belőle.

Hogy miért döntöttem így? Egyrészt, mint szerintem minden irodalombarátban, bennem is többször felmerült, hogy papírra vetek egy történetet, kiírom magamból a fantazmagóriámat. Ezzel talán csak könnyítek magamon, esetleg bizonyítok magamnak. A másik impulzus, ami erre az útra terelt, az József Tomasics (a Magyar H. P. Lovecraft Társaság elnöke) a The Black Aether, a Borzongás horrormagazin és a Cinegore blog közös novellapályázatának eredményével, és a pályaművekkel kapcsolatos gondolatai voltak (amit csak megerősít Szabó Zoltán, a Cinegore szerkesztőjének írása). Mindebből világosan kiderül, hogy egyesek nincsenek tisztában vele,

hogy egy novellának végig kell járnia egy bizonyos utat, mielőtt véglegesnek tekinthető, mielőtt megszületik.

 

Persze úgy tűnhet, vannak született zsenik (nincsenek!), illetve vannak a profik, akik kisujjból kiráznak egy novellát és nem szüttyögnek vele. Milyen menő már az, ha valaki egy vonatúton megír egy egész thrillert (L. Ron Hubbard), vagy hét évesen időrendbe sorolja az Udüsszeia eseméyneit (H. P. Lovcecraft)? Én azonban most olyan emberekről beszélek, akik egyszerűen csak meg akarnak írni egy működőképes novellát, amit ESETLEG elküldenek egy pályázatra, ahol kellő szakmaisággal, de szakmai köröktől valójában nem elvárható jószándékkal bírálják el a műveket. A fent említett horrorpályázat ilyen volt. És a pályázóknak "csak" kellő odaadással kellet volna hozzáállniuk. Az Ő szempontjukból ugyanis nincs jelentősége, hogy egy ilyen pályázat lendületet adhat egy Magyarországon igazán sohasem létező fantasztikus irodalmi zsánernek. Emiatt fájjon a szervezők feje (megy az enyém)!
Azonban ha olyan hozzáállásbeli hiányosságok merültek fel, mint az olvasottság hiánya, vagy a mozgóképes és videójátékos hangulatteremtő eszközök suta és fölösleges átemelése, akkor nincs más hátra: javítani kell a hozzáálláson, a (következő) novellával végig kell járni azt a bizonyos utat.

teddnetedd.jpg

Az út nem ér véget a novella megírásával, de többszöri újraírásával sem: át kell törnie azt a falat, amelynek innenső oldalán csak az enyém  a novella, a túlsó oldalán pedig másoké is. Amíg a tulajdonképpeni olvasókhoz eljut az írásom, addig többen el fogják olvasni, azzal a céllal, hogy a kritikájukból tanuljak. De a kedves, nagybetűs Olvasó nem kritizál. Vagy befogad, vagy nem fogad be. Utóbbi esetben a novella halott, nincs tovább, ott vége az útnak. És bár a kísérletem természetéből fakadóan a kudarc is egy eredmény, én azért remélem, hogy az út végén egy élvezhető novella fog születni, ha nem is egy zseniális darab. Abban is csak reménykedni tudok, hogy mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy végigjárják ezt az utat.

A továbbiakban itt, a RandomKulton osztom meg a munkafolyamattal kapcsolatos gondolataimat, észrevételeimet. Ezek jó része csak a novella megszületése után válik majd nyilvánossá, mert a történetet (ami amúgy sincs még kőbe vésve, sőt) nem fogom leleplezni, csak a legvégén. Azonban így is lesz mit megtárgyalni. Először is megnézzük, mi kell (vagy inkább mi nem kell) egy novella megírásához, majd sorra veszem azokat az amatőr hibákat, amik jó eséllyel elveszik az olvasó kedvét attól, hogy egyáltalán végigolvassák a novellámat. Foglalkozom majd az ötlet megragadásával és a címadás kérdésével. Utánajárok, hogy kell-e szinopszist írnom a munkafolyamat elején és arra is megkeresem a választ (mivel előbb-utóbb mindenképpen szükség lesz rá), hogy mi az a szinopszis és hogyan kell olyat írni? El kell-e döntenem már az elején, hogy milyen zsánerben íródjon a novella? – ez is egy fontos és egyáltalán nem egyszerű kérdés.
Aztán (ha már lesz mit) megmutatom az írásomat. De kinek? Rakjam fel egy facebook-csoportba? Legyen titkos bétáztatás? Elég ha pár haver elolvassa? Küldjem pályázatra a novellát? Esetleg már eleve egy pályázat miatt írjam meg? Rakjam fel egy ingyenes felületre? Ha felraktam, később levehetem, küldhetem pályázatra?
Miközben ilyesmikről lesz itt szó, a történet természetesen formálódni, alakulni fog majd. Ami közben felmerül (párbeszéd, cselekményvázlat, karakterek, leírás, hangulatteremtés), azt szintén felvetem majd.
Végül sajnos nem tudjuk kibekkelni a helyesírás és a szerkesztés kérdéskörét sem. Mivel ebben én sem vagyok jó, igyekszem majd a "végére" hagyni, de a novella tényleges megszületése előtt ezzel is foglalkoznunk kell.

Ez tehát egy hosszú bejegyzéssorozat lesz, de igyekszem szórakoztatóvá és tartalmassá tenni, hogy minél többen velem tartsanak.

A sorozat címe Lorem ipsum lett, amit Puska Veronika javasolt a F.I.O.K. csoportban. Köszönöm a szuper ötletet! Illetve mindenki másnak is köszönöm a javaslatokat!
A mottóját pedig (ami a mellékelt képen is olvasható) egy ismert és népszerű filozófus-gurutól vettem: Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!

lorem ipsum (röviden: lipsum) egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok, a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a generált szövegben található betűk és betűközök kombinációjában láthatók a legszebben a betűtípusok fontosabb jellemzői, mint például a vastagság és a minta.  – Wikipedia

Igyekszem majd havonta többször bővíteni a cikksorozatot és több, a projektet támogató cikk is megjelenik majd itt, a RandomKulton!

Kövessetek Facebook-on is!

Csatlakozzatok a F.I.O.K. Facebook-csoporthoz, ha a fantasztikus irodalom terén szeretnétek tájékozódni, vagy beszélgetnétek másokkal a témáról!

 

A LIDÉRCFÉNY ÚJRA LÁNGOL

Interjú Bognár Zsolttal, a Lidércfény AKF főszerkesztőjével

Ez a bejegyzés eredetileg a Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör blogjára készült, a F.I.O.K. Blog azonban megszűnt (hamarosan átveszi helyét a F.I.O.K. Linktár), a RandomKult újjászületésére pedig karácsonyig kellett várni. Egy váratlan, örömteli bejelentés most mégis aktuálissá tette a témát.
Az utolsó egy-két kérdés azért szól általánosságban az elektronikus folyóiratokról, mert az interjú eredetileg egy tematikus sorozat része lett volna.

029.jpgA Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat egy érdekes színfoltja a hazai amatőr irodalmi kultúrának. Az ingyenes, elektronikus magazin éveken keresztül közölte a lelkes alkotók műveit, értékes megjelenési felületet teremtve ezzel kezdőknek, haladóknak egyaránt. A lap hasábjain cikkek, interjúk, rendezvénybeszámolók is megjelentek. Az alábbi interjúban a Lidércfény AKF egyik alapítójának, Bognár Zsolt (Jimmy Cartwright) főszerkesztőnek tettem fel kérdéseket.

Szujó Norbert: Mikor alapítottátok a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratot?

Bognár Zsolt: A folyóirat 2007 januárjában indult útjára, akkor még csak egy félbe hajtott A/3-as, vagyis 4 A/4 oldalas kísérletként, amelybe próbaképp régebbi írásainkat szerkesztettem bele. Ebből nyomtattunk ki úgy egy tucatot, és személyes ismerőseinknek adtuk oda, megkérdezve őket, mit is szólnak hozzá. Alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptunk, jónak tartották a kezdeményezést, de őszintén szólva a terjedelemmel nem voltak megelégedve, ami érthető volt. Igyekeztünk bővíteni, ami abból is látszik, hogy a második számunk már 8, a harmadik 12, majd a hatodik 20 oldalas lett. A kinyomtatott példányszámok is szép lassan kúsztak egyre feljebb, 25-50-75-100-150 példányt készíttettünk el havonta. Egy-egy rendezvényre még utánnyomásokkal is készültünk az aktuális, vagy régebbi számokból.

Egyébként az ötlet, hogy az interneten kívül is jelentessünk meg írásokat, már régebb óta felmerült, az utolsó lökést mégis egyik alkotónk, Fényhozó egyik hozzászólása adta, miszerint: „Néha-néha azon gondolkodám, de jó lenne ezeket könyv, vagy újság formájában is olvasni/nézni. Hajlandó lennék előfizetni is akár újság, akár könyv lenne.“

Sz. N.: A Lidércfény AKF hosszú éveken keresztül töretlenül megjelent. Mi tartotta életben ilyen sokáig?

B. Zs.: Igen, tíz év valóban hosszú idő. Ezalatt, mindent egybevetve 119 AKF jelent meg a pályázati és egyéb különszámokat is beleértve. A kérdés ugyan egyszerű, de a válasz sokrétű, hisz ennyi idő alatt számos kisebb-nagyobb esemény is meghatározta az AKF jövőjét.

Bizonyára saját magunknak is szerettünk volna egy platformot, ahol az írásainkat közölhetjük, de azt talán szerénység nélkül mondhatom, hogy alapvetően végig egyfajta küldetéstudat vezérelt minket az elkészítésében. Olyanok voltunk, mint egy önzetlen, amatőr irodalmi mecénás, aki ilyen módon tud segíteni jobbá válni az alkotóknak. Ez a fajta szemlélet munkált bennünk végig, amelyhez egy idő múlva elkezdett felelősségérzet is járulni. Azonban természetesen ez csak egy dolog volt a motivációk közül.

lidercfeny_akf_201511.jpgA kiírt pályázataink is sokat nyomtak a latban. Az összességében több száz beküldött pályaműből nem csak a nyerteseket jelentettük ugyanis meg, hanem a későbbiek során azon novellákat is, amelyek nem sokkal maradtak el a dobogós helyektől.

Nagyon sokat jelentett, amikor meghívtak bennünket egy-egy irodalmi, vagy épp fantasztikummal foglalkozó rendezvényre. Ezen alkalmakkor nem csak az alkotóinkkal és olvasóinkkal találkozhattunk, hanem más irodalmi közösségek vezetőivel is. A jó hangulatú beszélgetések során őszintén elmondhattuk a másik munkájáról a véleményünket, ami nem kizárólag szakmailag, de emberileg is pozitív volt. Ezek az alkalmak mindig megerősítettek bennünket abban, hogy a törekvésünk, az AKF készítése nem hiábavaló, sőt, bizonyos körökben komoly igény mutatkozik rá, így erőt merítve tovább készítettük.

Voltak számunkra áttörésértékű események is, amelyek szintén a továbbhaladásunkat erősítették. Ilyen volt pl. A 2009 májusában megjelent, felkérésre készített Ammerúniás, illetve a 2014-ben készült Rastith különszám, vagy épp a 2010-es gyulai HungaroCon, ahol Farkas Bertalannal készíthettünk egy rövid interjút, illetve hosszabban elbeszélgethettünk Nemere Istvánnal.

Sz.N.: Kik vettek részt a folyóirat szerkesztésében?

Hárman kezdtük el, és sokáig ez a trió is maradt meg. Én (Bognár Zsolt / Jimmy Cartwright) voltam a főszerkesztő és a tördelő; Török Viktor / Kapitány volt a korrektor, nyelvi lektor; Túri András / Homoergaster pedig a másik szerkesztő. Persze ezek a titulusok időnként egybeolvadtak, hiszen a szerkesztőségi ülések során mindenkinek volt még valamilyen ötlete a tartalomra, vagy a megvalósításra. Később, a több szöveganyag miatt Török Ida is részt vett a korrektúrázásban, illetve sok esetben ő vállalta az egyes írók által küldött novellák szerkesztői feladatait – bölcsész tanulmányaiból kifolyólag értett hozzá, így azon túl, hogy a hozzá fordulóknak konkrét tanácsokkal segített jobbá válni, a weboldalunkon és az AKF-ben megjelenő novellák színvonala is nőtt.

Sz. N.: Bár a magazin sok stílusnak teret adott, kötődése a fantasztikumhoz (tematikus számok, sci-fi és fantasy novellák) vitathatatlan. Tudnál mondani olyan AKF-es alkotókat, akik igazán emlékezeteset alkottak/alkotnak ezen a téren?

B. Zs.: Igen, volt / van több kitartó alkotónk, akik talán egy kicsit nekünk is köszönhetően komolyabb sikereket tudhatnak magukénak. Számunkra mindig öröm, ha (volt) Lidércfényes alkotó ér el ilyen eredményeket.

Czövek Andrea / Mab Tee nem csak magyarul jelent meg a Galaktika, Új Galaxis SF tematikájú kiadványokban, illetve több antológiában, hanem német nyelven is publikált.
Bukros Zsolt / Maggoth / Patrick J. Morrison három önálló regénye mellett 19 antológiában is megjelent, közöttük pl. többször az Új Galaxisban, vagy épp a Mysterious Universe világán játszódó, Az oligarcha vérvonala című kötetben.
Tim Shaw / Tim Morgan a Worluk világához írt több novellát, belekóstolt Ammerúnia világába is, valamint egyéb fantasy antológiákban is jegyzik.
Mickey Long neve szintén ismerős lehet akár az Ammerúnia, akár a Mysterious Universe kötetekből, illetve egyéb antológiákból.
Varga Tamás József / Craz, aki amellett, hogy fantasy novellákat ír, már több antológia megálmodójaként és szerkesztőjeként is ismert. Pl.: Kalandok és Kalandozók, Száznevű város.
Mészáros András / Ndy / Andy R. Cain jelentkezett már két önálló kötettel (A farkas álma, Tolvaj Jamie), és számos antológiában is jelent már meg novellája.
Fellenbeck Roland / Desdichado szintén önálló kötetes szerző, Mikor kialszanak a fények című novellagyűjteménye remek szórakozás a horror kedvelőinek.

Persze rajtuk kívül is tudnék még néhány olyan nevet felsorolni, akik szép karriert futottak be már eddig is, ám ők a mese, a szépirodalom, vagy épp a fantasztikummal határos bizarro zsánerekben alkotnak inkább (itt nem másról van szó, mint Komor Zoltánról – Sz. N.).

Sz. N.: A Lidércfény honlapján a felhasználók megoszthatják alkotásaikat egymással. Mivel jelentett többet az AKF-ben való megjelenés?

lidercfeny_akf_201102.jpgB. Zs.: Egyrészt igyekeztünk kiválogatni a honlapunkon megjelent írásokból a jobban, vagy jól sikerült novellákat, verseket, amely az alkotók felé volt egy olyan gesztus, amelyből tudhatták, jó úton haladnak. Másrészt egy idő után komolyabb szöveggondozást, szerkesztést is végeztünk egy-egy személyesen nekünk elküldött, az AKF-be szánt íráson. Egyszóval minőségileg jelentett többet. De érzelmileg is sokat adott az alkotóknak, hiszen a nyomtatott példányok mellett egy letölthető, kinyomtatható PDF változatot is készítettünk mindig. Az eltelt évek során egyfajta ugródeszkává is vált az amatőr írók között, miután komolyabb körökben is elismerték a munkákat (alkotók, kiadók küldtek számunkra recenziós példányokat). Persze ahhoz mi önmagunkban kevesek voltunk, hogy az alkotóink komoly(abb) sikert érjenek el, ehhez természetesen ők maguk, a kitartásuk, szorgalmuk, fejlődni akarásuk is kellett, de az AKF ebben pozitív megerősítést adott számukra.

Fentebb említettem a kiírt pályázatainkat, amelyek általában komoly kihívást jelentettek az írók számára. Tény, hogy minden alkalommal sikerült egyedi, már-már fura tematikával előállnunk. A nyerteseket közlő kiadványaink is minőségi mércét jelentettek – nyilván amatőr szinten. Azt azonban lehetett látni, hogy nem hiábavaló: arra motiválta az írással komolyabban foglalkozókat, hogy egy következő pályázatunkon ők is legalább részt vegyenek.

Sz. N.: A magazin "megszűnéséhez" vezető okok meglehetősen prózaiak. Mire kell számítania annak, aki hasonló kiadvány szerkesztését tűzi ki célul?

B. Zs.: Igen, egy élethelyzet megváltozása, egy komolyabb egészségügyi probléma már sokszor önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember feladni kényszerüljön valamit az életéből.

Egy bármilyen kiadvány elkészítése sokrétű dolog, de maradjunk az irodalomnál. Mindenek előtt jó, ha az embernek acélsodronyból vannak az idegei, kitartó, elszánt, és legalább alapszinten ért ahhoz, amire vállalkozik.

Sokféle emberrel lehet egy ilyen kiadvány hosszú távú készítése során megismerkedni. Türelem és empátia szükséges ahhoz, hogy a különböző jellemeket megfelelőképpen kezelje az ember. Lehetnek félreértések, akár nem megfelelő fogalmazásból adódóan, ezeket is megfelelőképpen kell lereagálni. Nem szégyen bocsánatot kérni egyik félnek sem. Előfordulhat, hogy el kell valamit utasítani, mert mondjuk, nem illik bele a kialakított tematikába, vagy egyszerűen csak nem jó. Minden esetben közölni kell a pontos okokat arra vonatkozóan, miért nem kerül bele a kiadványba az írás, és azt is, ha a jövőben az adott művet, vagy más műveit szívesen megjelentetjük. Bizonyosan lesznek olyan alkotók, akik valamiért csalódottak lesznek, kritikával élnek a kiadvánnyal szemben – ez egyébként természetesen jöhet a szakma felől is –, de ezeket érdemes a helyükön kezelni, megvizsgálni, igaza van-e az illetőnek. Nem lehet élből elutasítani semmit, mert akár tényleges hibáinkra is rámutathatnak, amiket esetleg mi nem vettünk észre. Ez az emberi oldala, szerintem ezzel kezdődik a szerkesztő és az író között a munka.

A többi dolog inkább technikai jellegű, ezáltal tanulható, akár autodidakta módon is. Egy irodalmi jellegű kiadványnál bizony kell némi nyelvtani ismeret. Érdemes odafigyelni a megjelentetni kívánt művek helyesírására – mind a szerkesztőnek, korrektornak, mind az írónak megéri ráfordítani az időt a hibák kijavítására, hiszen hiába egy jó ötlet, ha a megvalósítás kívánnivalót hagy maga után. Ráadásul a magyar nyelv sokszor trükkös, bonyolult. Mivel senki sem tudhat mindent, magam is számtalanszor igénybe vettem nyomtatott, vagy elektronikus helyesírási szótárat, hogy biztos legyek az adott kérdésben. Egyébként az írásokból az is kiderül, hogy ki az, akire érdemes hosszú távon odafigyelni, ki az, aki – legalább az adott időszakban – komolyan veszi azt, amit csinál.

lidercfeny_akf_201504.jpg

Az utolsó dolog a kiadvány konkrét elkészítése, formába öntése. Ehhez találni kell egy hozzáértőt, aki a megfelelő programokkal "tető alá hozza". Vagy bele kell ölni néhány száz órát a programok kezelésének elsajátításába, hogy a lehetőségeiket kihasználva meg tudjuk valósítani az elképzelésünket. Ezzel senkit sem akarok elkeseríteni, de a sikerhez az is nagyban hozzájárul, hogy a kiadvány maga hogyan néz ki. Nem hiába külön szakma pl. a logótervezés, a kiadványszerkesztés, a szöveggondozás, a grafikai dizájn / fotók, képek előkészítése. Én a '90-es évek eleje óta foglalkoztam előbb hobbi szinten, később munkából kifolyólag különböző kiadványok szerkesztésével, nyomdai előkészítésével. Szűken mérve kb. 12 év ilyen jellegű tapasztalatával indultam neki az AKF elkészítésének. Véleményem szerint nem szerencsés az "összerakom egy szövegszerkesztőben, aztán jó lesz az" hozzállással nekivágni, különösen, ha nyomdai előállítással szeretné az illető sokszorosítani. Láttam már kétségbeesett nyomdászokat a "kész anyagot hozok" szóösszetétel elhangzása után. :) Persze nem azt mondom, hogy egy hozzáértő egy szövegszerkesztőben ne tudna komoly, szép, nyomdailag használható kiadványt létrehozni, de nem ez a jellemző.

Végül, de nem utolsó sorban ott van még a ráfordított idő. Itt mindig az adott kiadvány készítőinek kell mérlegelni, hogy a saját szabadidejükből mennyi az, amit rá tudnak, vagy rá hajlandóak szánni. Hiszen azért általában az embernek van családja, barátai, kikapcsolódási igénye, tanulmányai / munkája – itt nincs apelláta, a szükséges időt rá kell szánni. Persze a kikapcsolódás lehet a kiadvánnyal való foglalatosság is, vagy üzleti alapon működő újságnál munkaidő. Előbbi esetben fontos, hogy akkor adjuk ki a kezünk közül, ha úgy érezzük, készen van. Az utóbbinál meg úgyis van határidő.

Sz. N.: Mi tette vonzóvá az elektronikus formát? Mik az előnyei, hátrányai?

B. Zs.: Az internet elterjedésével az elektronikus forma könnyen terjeszthetővé, hordozhatóvá vált. Mivel a Lidércfény készítőinek fele alapvetően valamiféle informatikus, ezért nem is volt kérdés, hogy a kezdetektől fogva PDF-ben is elérhetővé tesszük az amúgy is ingyenes kiadványt. Később megjelentek a tabletek, okostelefonok, amelyek még szélesebb körbe, még könnyebben elérhetővé terjesztették ki a világhálót.

Az elektronikus formátumok előnye akár anyagiakban is mérhető, pl. nincs nyomdaköltség, szállítási, postaköltség, és a környezetterhelés is kisebb. Ma már bárhol, bármikor "elővehető", olvasható egy elektronikus kiadvány.

Hátránya talán azok számára van, akik régi vágásúak, és szeretik fizikailag kézbe fogni, lapozgatni a kiadványokat, legyen az könyv, újság, magazin, stb. De éppen rájuk gondolva készült az AKF A/4-es formátumban, amely akár egy otthoni nyomtatón is könnyen papírformát ölthetett.

Sz. N.: Köszönöm  a lehetőséget!

Az interjút egy váratlan és örömteli bejelentés tette nemrég aktuálissá: úgy néz ki, 2019. január végén újraindul a Lidércfény AKF! EBBEN AZ INTERJÚBAN Jimmy Cartwright több részletet is elárul.

Az új szám megjelenéséről én is beszámolok majd itt, a RandomKulton.

Látogassatok el a Lidércfény honlapjára, hogy megismerjétek ezt a színes, szórakoztató irodalmi magazint!

A LÉLEK APOKALIPSZISE

Acsai Roland: Csonthavazás (Napkút; 2018)

A 2018-as esztendő a RandomKult életében a néma szemlélődés, útkeresés és megtisztulás éve volt. Nem sok bejegyzés született idén, de 2019 januárjában újult erővel indul el ismét a blog. A hűséges látogatók azonban megérdemelnek még egy idei, évadzáró posztot. Egy igazi téli hangulatú regényt szeretnék most bemutatni.

Acsai Roland, író, költő, drámaíró, műfordító munkássága nem először kerül említésre itt: korábban a Jin és Jang című verses regényről (Főnix Könyvműhely; 2016) és egy verseskötetéről (Szellemkócsagok; L'Harmattan; 2017) írtam – másoknak talán a Betondzsungel könyve (Holnap; 2017) ifjúsági regény szerzőjeként, vagy a Vellit Boe álom-utazása (Fumax; 2018) fordítójaként lehet ismerős. Csonthavazás című, új regénye a Napkút gondozásában jelent meg (ahogyan Farkas Balázs novelláskötete, az Ismétlés is, amiről szintén írtam).

covers_516881.jpgSaját bevallása szerint Roland nem hisz a magas- és a szórakoztató irodalom ellentétében (lásd: a Lendület magazin interjúja a szerzővel), és a Csonthavazás ennek ékes bizonyítéka. Egy képzeletbeli, ám mégis ismerős városban egyszer csak csontok hullanak az égből hó helyett, de más jelek is arra utalnak, hogy az emberiség végóráit éli. Keselyűk jelennek meg az égen és a csontszőnyeg borította utcákon, valamint nem születnek gyerekek többé. Ebben a komor, posztapokaliptikus disztópiában az Osztag erőszakszervezete "tart rendet". Velük szemben csak a szerzetesek mélyen vallásos testvérisége áll, hiszen az egyszeri emberek kiábrándultak és erőtlenek, tehetetlenek. Nem is csoda, hogy a történet két, az emberiség sorsáért harcba szálló főhőse is e két oldalról kerül ki: Per, az Osztag bérgyilkosa, Ethümia az egyik rendházban nevelkedett. Hozzájuk harmadikként, mintegy a jövő reménységeként egy kislány, Hanna csatlakozik. A három ember, három élet, három sors egy furcsa családdá kovácsolódik és kulcsszerepet játszik majd a hatalmasok színjátékában.
A fülszövegben felvázolt, (poszt)apokaliptikus létállapot a regény elején már adott és állandó, ennek megrendülése az események fő mozgatórugója: Per kételkedni kezd önnön magában, egyszersmind elindul az énkeresés útján; az Osztag veszélyben érzi pozícióját, ezért teljes erejével a szerzetesek ellen indul, akik pedig közelegni érzik a havazás megjósolt visszatértét. A történéseket és az előzményeket leggyakrabban a három főszereplő szemszögéből ismerjük meg, azonban nem ritkák a közbevetett, más nézőpontból elmesélt epizódok. A fő történetszál lineáris menetét a visszaemlékezések megtörik, árnyaltabbá és összetettebbé, izgalmasabbá teszik. Ugyanis lényegében nincs másról szó, mint Jó és Gonosz örök harcáról és az sem újdonság, hogy mindkét oldalban önmagunkra és környezetünkre ismerünk. Ám a megismert emberi sorsok és motivációk teszik átélhetővé, igazán átérezhetővé a történéseket, amelyek amellett, hogy "világok harcát" mutatják be, valójában nagyon is az egyes emberek vívódásairól, küzdelmeiről, örömeiről, fájdalmairól szólnak. Egy epizód erejéig, mint egy álomkép, a valóság is átszüremlik a fikció fátylán. A szerző ezen sorai érezhetően életrajzi, magánéleti kötődésűek és általuk azt is megértjük, hogy miért érezzük a szereplőket olyan valódinak.
Acsai Roland művében realitás, gondolatiság és fantasztikum úgy egyesül mint test, lélek és természet. Hogy mennyire "zsánerközeli" lett ezáltal a Csonthavazás, azt nem nehéz megválaszolni: nagyon. Hogy zsánerműként értelmezhető-e, az viszont más kérdés. Volt, ahol nekem is felszaladt a szemöldököm, másutt egyenesen Cormac McCarthy Út című regénye jutott eszembe (mint "zsánerközeli" szépirodalom), összességében pedig nagyon jó élmény volt olvasni a regényt. Aki esetleg olvasta a Jin és Jangot, az nem fog meglepődni azon, amit kap: Roland zsánerművekből (és nem is csak irodalmi alkotásokból) jól ismert és könnyen befogadható képeket, motívumokat emel át a regényébe, és illeszt bele a saját szimbólumrendszerébe. Így aztán androidok, disztópikus rendszerek, csontangyalok és csontdémonok, villámkorbáccsal hadonászó szerzetesnők és az embereknek szó szerint szárnyat adó óriási "totemállatok" jól megférnek egymás mellett, de érdemes szem előtt tartania a leendő olvasónak, hogy minden-minden csak metafóra.
20881930_1869808110004816_4829222890179696071_n.jpgA szerző valamennyi művét áthatja a természetben és az emberekben lakozó lélekbe és egy felsőbb rendezőelvbe vetett hit, ami ezúttal egészen konkrét, keresztény jelkép- és utalásrendszerben nyilvánul meg. A Csonthavazás disztópiájában az elembertelenedés, az önmagunktól és másoktól való elfordulás egyértelműen Istentől való elfordulásként jelenik meg. A vallási mellett a regény "világi", társadalmi mondanivalója is nagyon erős: felzaklató jelenetek során ismerjük meg a felszín alatt kiépített diktatúra kegyetlenségeit. Az "álmerényletek" után kiérkező "álmentők" rémlátomása egészen felkavaró, ahogyan nyugtalanítóan ismerős a mindent megfigyelő és otthonokba betörő, életeket szétszaggató Osztag képe is. Az embertelenségben sínylődő embereket a hit és a remény segíti kitörni a lélek börtönéből.  Ezáltal Acsai Roland nem könnyen járható, de mindenki előtt nyitva álló kiutat mutat abból a kilátástalannak tetsző, pokoli világból, amibe például Veres Attila, Vérvörös gépezet című novellája enged betekintést.
Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a regény mondanivalója ateista szemmel is értékelhető és befogadható, nem tolakodó, nem túlságosan didaktikus, de azért érezhető benne a "megtérítés" vagy inkább a lelki értékek átadásának vágya. Azt pedig igazán nem róhatjuk fel egy művésznek, ha kifejezésre juttatja a hitvallását. Acsai Roland hite pedig szerintem nem egyházi elvárásokból, hanem a természet szemléléséből és az emberi érzelmek átéléséből táplálkozik.

A Csonthavazás tehát pontosan annyira posztapokaliptikus disztópia, vagy heroikus fantasy, amennyire egyik sem: szimbolikus történet tele felemelő gondolatokkal, örök igazságokkal, fantasztikus csodákkal és fájdalmasan valódi sorsokkal. Ráadásul mivel központi motívuma a hit és az emberség ereje, attól sem kell tartanunk, hogy végig olvasva magunkra maradunk, remény és akaraterő nélkül egy keselyűkkel teli világban. A lélek apokalipszisét a lélek felemelkedése követi, a csontokat elfedi a hó.

MINDEN KEDVES OLVASÓNAK KELLEMES ÉS BOLDOG, BÉKÉS ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN, FELEMELŐ PILLANATOKBAN GAZDAG, ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Moly

KÉPTELEN TÖRTÉNETEK, MÁSVILÁGI MESÉK (AJÁNLÓ)

Plusz: akciós előrendelési ajánlat (november 30. éjfélig)

keptelen_tortenetek.jpg

Most vasárnap (2018.12.02.) rendezik meg az idei Hungarocomix képregényes eseményt, amelyen ott lesz a magyar képregényes színtér színe-java. Mivel közeleg a megjelenés és egy rendkívüli akció is kapcsolódik hozzá, most a Kaméleon Komix (Világvégi mesék, Mesék az ágy alól) kiadványát mutatnám be. De természetesen sok más, érdekes megjelenés várható a rendezvényre és a külföldi csemegék kedvelői sem maradnak karácsonyi ajándék nélkül.

A rendezvényről minden részletet megtalálsz, ha ide kattintasz!

A Képtelen történetek, másvilági mesék egy különleges antológia, ami kicsit elrugaszkodik a kiadó megszokott koncepciójától, ugyanis ezúttal főleg nem képregények, hanem hazai képregnyalkotók zsánerirodalmi művei kapnak helyet a tetszetős kiadványban.

OLVASS BELE A KIADVÁNYBA! KATTINTS IDE!

Az már ebből a pár mintaoldalból is kiderül, hogy a Képtelen történetekben jól megfér egymás mellett a borzongató horror, a ponyva-scifi, a kaland és a humor. A novellák alkotói között szerepel például Lakatos István (Lencsilány, Mesék az ágy alól), Szűcs Gyula (Café Postnuclear, a Kaméleon Komix feje), Tálosi András (Vadregény, az Epicline főszerkesztője, a Goobo kiadó feje), vagy Varga Bálint Bánk (Nekronin, Unseen Domains: Bukottak).

Részletes tartalom a Kaméleon Komix facebook-oldalán olvasható!

Természetesen képregény is lesz a kötetben, nem is egy! Az egyikből még a Képtelen történetek (és szerintem a Café Postnuclear) misztikus eredetére is fény derül. A rajzos kalandokról Wajzer Csaba, Békefi Tamás és Békefi Ákos gondoskodik, valamint a novellákat illusztrációk vezetik fel. A borítókép Tikos Péter munkája.

A Képtelen történetek, másvilági mesék tehát 2018. december 2.-án jelenik meg a Hungarocomixon! Ára: 3390 Ft

Azonban egy előrendelési akció keretében most jóval olcsóbban a Tiéd lehet!

Jelezd előrendelési szándékod a kameleonkomix.gmail.com e-mail címen és vedd át személyesen a kiadványt, a Hungarocomixon, mindössze 2500 Ft-ért!

Ez egyszeri ajánlat és kizárólag a Hungarocomixon való átvételre érvényes! NE HAGYD KI!!

Természetesen én is beszerzek egy példányt és olvasmányélményemről boldogan beszámolok majd itt, a RandomKulton!